RockStation

A smirgli hangú törpe visszatért: U.D.O. – Rev-Raptor

2011. május 08. - sunthatneversets

A jó öreg Udo Dirkschneider sem bírja abbahagyni. Ezt nem rosszalló értelemben mondom, mert nem vállalhatatlan amit csinál, csak hát jövőre a mester is eléri a hatodik x-et. A metál zene valószínűleg őt is konzerválja és csak ő tudja, hogy miért nem csatlakozott  tavaly volt társaihoz az Accepthez.

Dirkschneider valószínűleg úgy gondolta, hogy ő is tud olyan erős lemezt csinálni, mint az ex banda Blood Of The Nation-je. Nos Stefan Kaufmann gitárossal megpróbálták rendesen odatenni magukat és a végeredmény egy, ha nem is gyenge, viszont kicsit felemás, minden ízében hamisítatlan euro-power metál lemez lett.

Udo énekelni továbbra sem tud, de ezeket a ráspolyos kiabálásokat nála jobban és főleg hitelesebben senki nem hozza. A metál zenében mára közel mindent eljátszottak, így az euro-power sem tud már sok újat mutatni, de amíg az Accept egy viszonylagosan kíméletlen lemezzel jelentkezett az U.D.O. válasza egy némileg epikusabb album.

A Rev-Raptor keményebb dalai nem mondom, hogy nincsenek ott a szeren, de lírai szerzemény nekem itt idegenül hat, főleg amikor ráspolyos hangú dalnokunk megpróbál dallamokat kicsiholni magából. Az I Give As Good As I Get tipikusan ilyen, pedig zeneileg még rendben is lenne a produkció.

Mint mondtam a többi dal megfelelően horzsoló lett, ami egyrészt köszönhető a kiváló gitáros munkának és a 2004 óta a zenekarban doboló Francesco Jovino dobosnak is. A nyitó címadó, a klipes Leatherhead és az azt követő Renegade abszolút rendben van. A  klisés szövegű Dr. Death már hagy maga után egy kis kívánni valót, viszont a Rock'n'Roll Soldiers tényleg csak sörfesztiválokra való. A Terrorvision a jobb darabok közül való, a refrén pedig kifejezetten ütős, viszont az Underworld sajnos szürke, mint a köd. A keleties dallamokat hozó Pain Man, amennyire érdekes, annyira legalább jó is. Ezt követően egy minőségében megint gyengébb, epikus hangvételű dal következik Fairy Tales Of Victory címmel, melyben a gitár hoz legfeljebb érdekes dolgokat. A vicces című Motor-Borg egy gyors vadulás, jól esik a fülnek. A sikálós True Born Winners pedig egy himnikus euro power darab. A lemezt Days Of Hope And Glory címmel egy félballada zárja, amelyből készült már ezer.

Ha a 13 dalból legalább hármat lehagytak volna a Rev-Raptor repertoárjából sokkal egységesebb lenne az összkép. Kifejezetten kellemes hallgatni való ez, de nagyon hullámzik a színvonal. Ezt a csatát az Accept nyerte, de kötve hiszem, hogy a smirgli hangú törpe valaha is feladja.             

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr932886564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum