Nem rég az orromra koppintottak egy másik portálon, hogy túl sok a személyes élmény, benyomás az írásaimban. Viszont  - mivel nem volnék zenész-ember – ezeken keresztül tudom láttatni (hallattatni, ha létezik ilyen szó) a különféle produktumokat kedves olvasóimmal. És mivel az említett lap nem a Rockstation volt, ezért most is saját sztorival indítok.

Írtam már, hogy zenész nem vagyok, de dalszövegírást néha elkövetek. Így kerültem kapcsolatba egy  felvidéki dallamos hard rock csapattal, a RAF 2-vel. Idáig, ha jól tudom, egy azaz egy darab közös dalunk született, de azért minden évben meghívtak engem családostul egy általuk szervezett rockfesztiválra (Nagyudvarnokra, Dunaszerdahely mellé). Itt ismertem meg az Eye Beyond Sight (az írás további részében: EBS) zenekar tagjait és metáljukat  A srácok szerénységére jellemző, hogy nem hozták szóba a Sepultura előtti vendégszereplést (valahol helyben) – ezt most tudtam meg, ahogy kicsit utánuk „nyomoztam” ezen írás kapcsán. A mi bálnánk (Moby Dick) előtt is úszkáltak már, sőt e szóban forgó cuccot is az ő stúdiójukban rögzítették (Smici vezérletével).

Még egy ötéves szülinapi buliján is voltam a zenekarnak. Sőt, egy óriási vihar után együtt csapoltuk le a szinpad előterében keletkezett „tavat”. Hiszen ott nekik (is) jutott a házigazda szerepből (környékiek, szintén felvidékiek lévén), de én azt vettem észre, hogy hangya-micsodányit sem rosszabbak nagy nevű, „hasonló” stílusban utazó vendégeiknél: Subscribeéknál, a Moby Dicknél, vagy a szintén Smici által „frontemberelt” Bloody Rootsnál. A hasonló szót meg azért tettem idézőjelbe, mert máskülönben valamely lelkes kollega avagy olvasó kiigazítana, hogy nem ugyanaz a műfaj, mert az egyikben – mondjuk – 2,3-del több lábdob-leütés van átlag percenként.

Nekem mindez thrash, és pont. De most vércse módra csaptam le erre a The sun and the flood címet hardozó hanghordozóra. Emlékeztem rá: biztosra mehetek, nem kerülök kínos helyzetbe, nem kellett tehát ravaszul várni, még valaki elhappolja előlem a feladatot. Tehát thrashser nem vagyok, de az EBS zenéje tartalmazza számomra azt a komplexitást, amitől szerintem metál a metál. Izgalmas, változatos, helyenként a death metal máskor a power felé kacsingató zúzással van itt dolgunk. Lírai betétekkel éppúgy összefutunk a „sun and flood” cd hallgatása során, mint „géppuskázó” riffeléssel, vagy dallamos power-futamokkal. Mindezeket – itt említhetjük meg –  elsősorban Sill Attila és Machala Zoltán gitárosoknak köszönhetjük, márcsak azért is, mert a dalok zenei részéért általában ők a felelősek.

Sill úr szerzeménye az abszolút kedvencem is, a cd-n  második dalként helyet foglaló Redemption (megváltás). Amolyan „sláger”-féle; hallgatás után még cikázik egy darabig az ember hallójárataiban. Nem rossz az elötte tanyázó, azaz nyitószám Sick Society (=beteg társadalom) ritmizálása sem. Favorit-dalomat a másik irányból a hirtelen kezdésével csöndet széthasító From stars to Scum határolja. Nekem tulajdonképpen csak három dal nem jön be: az ezután következő Self Possesion, majd a későbbi Blast, és a utolsó felvétel, amely a címadó is egyben Szerencsére a Self...-ből két művészi darabhoz, a That Hurtshöz, és a God’s Bitehoz érkezünk. A Scream from your Childhood állandósult ritmus-váltásaival vonhatja magára figyelmünket – bár ezt a tulajdonságot szinte az egész anyag bírja. Ezután a kiáltás után következik majd a húzősabb We care, majd a már említett címadó zárja a sort.

A magam fajta lágyabb lelkű rockereknek réme szokott lenni a durvább műfajban szinte kötelező hörgés. Hazudnék, ha azt írnám, hogy Patonyi Tamás énekes nem követi ezt a műfaji sajátosságot, de szerencsére teszi ezt, amennyire lehet, melódikusan, mintha csak egy power-banda énekese túl sok jéghideg sőrt ivott volna a lemezfelvétel előtt. Ráadásul az ilyesfajta ének-megnyilvánulásokra a dramatizálás miatt is szükség van. Ez a zene azt üzeni nekünk, hogy valamifajta társadalmi pokolban élünk, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy szembenézünk e ténnyel. Ezekért a szövegekért nagyrészt Varga Bálint, azaz a dobos a felelős. Üdv minden, a szerzőségben is aktív dobosnak! (Igaz, épp a világ legismertebb – sokan hozzátennék: de csak legISMERTEBB – dobosa, a metallicás Lars Ulrich is szorgalmas szerzőként, de más nevek felsorolásához már komolyabb homlokráncolás szükségeltetik).

Eye Beyond Sight - The Sun And The Flood

Meg kell még említeni, ha az EBS zenészeiről írunk, Tóth „Kepasz” György basszusgitárost is. Amennyire én meg tudom ítélni, hozza, amit kell, a dobbal együtt él, lüktet. A magam részéről nem bánnék egy dominánsabb bass-gitáros munkát több kiállással, netán szólókkal, hangosabb keveréssel (utóbbi esetben lehetséges, hogy csak az én cuccomban van a hiba).

Ahogy a hagymáról is utoljára távolítjuk el a legkülső héját (csak vicc), én is a legvégére hagytam a borítóról való értekezést. Maga a külcsíny szerény vélekedésem szerint nem a legeredetibb: egy ráncolt szemöldökű, árnyékolt szemű, szakállas „bácsi” néz velünk csupán farkasszemet, de a szövegkönyv igényessége mindezért bőségesen kárpótol bennünket. A háttéret egy kihalt, agyongrafitizett gyár részletei alkotják- szinpadi díszletként is el tudnék képzelni valami ilyesmit ehhez a zenéhez.