Bevallom, egy kicsit ódzkodva mentem a tegnap esti Santana koncertre. A legutóbbi feldolgozás album is erősítette a félelmeimet, és egyáltalán, az utóbbi évek kommerszáradata nem volt szimpatikus az öreg bajszostól. Ehhez képest, a gyakorlatilag teltházas aréna kapott egy vérprofi, elképesztően igényes és magas színvonalú, közel 3 órás örömzenélést Carlostól és barátaitól. Elképesztő szólók, latin zene, hard rock és blues a folytatásban.
Először is azzal kezdem, hogy a szervezés tökéletes volt. Két perc alatt bejutottam, igaz, viszonylag korán érkeztem, de a koncert vége után 10 perccel már a villamosmegállóban álltam. A küzdőtérre szólt a jegyem, direkt a keverőhöz közel álltam, hogy a legjobb hangzásban legyen részem, bár valószínűleg bárhol állhattam volna, sehol nem volt vele gond. Az Aréna elé megérkezve feltűnt a közönség változatossága. Fiatal pároktól kezdve Hammerfall pólós srácon és részeg német kisnyugdíjasokon át nagycsaládokig, unokától nagypapáig. Azért alapvetően a 30 felettiek voltak túlsúlyban.
Nem sokat teketóriázott az öreg, 20:05-kor már a húrok közé is csaptak, előzenekar sem volt. A kötelező megmutatjuk magunkat villogás után a legutóbbi album Back In Black hiphop (?) átiarata volt a tényleges kezdőszám. Ettől az albumon kirázott a hideg, de bevallom, így arénában egészen jól működött. Fel is pörgött a jónép, meglepően nagy ugrabugra volt nálunk odalenn és ez az egész koncertre igaz volt. Kerestem, de egyelőre még nem volt fenn sehol a set-list, úgyhogy emlékeimre kell hagyatkoznom: a Sunshine Of Your Love biztosan volt még a végefelé.
Egyébként természetesen voltak a kötelező darabok: Black Magic Woman, Oye Como Va, Jingo, Europa, Love Supreme, Maria Maria, Smooth, Into The Night, a Woodstockos Soul Sacrifice. Az utóbbi volt különösen érdekes, a kivetítőn láthattuk magát a 69-es fellépést, miközben a színpadon játszotta a zenekar. A trikós kisfiúból kalapos, dzsigolóinges világsztár lett, míg a közönség sorait adó fiatal lázadó hippik helyét jól szituált negyvenesek vették át. Talán az Oye Como Va alatt volt a másik vetítés, amikor Santana életútját mutatták be röviden. Tényleg egy legenda, nem semmi névsor, akikkel ezidáig együtt dolgozott.
Ezek a számok azonban a koncertnek csak egyik részét adták, több mint a fele tulajdonképpen, mondjuk ki, szólózásból, egyéni virtuózitásból állt. Három ütős/dobos volt, két fúvós, egy szintetizátor, egy basszusgitár és Carlos mellett egy másik gitáros, valamint a koncert egy rövid részletében Santana felesége, Cindy Blackman is a dobok mögé ült. A felsoroltak mindegyikének volt legalább egy párperces szólója, de inkább több. A feleség és a basszusgitáros külön performanszot adtak elő, elképesztően dobolt a nő is, de a basszusgitáros játéka alatt is csak pislogtam. Cindy produkciója is fantasztikus volt, de a végén a „fő” dobos szólója még azt is überelte. Persze Santana nyígatta a gitárt végig, de mindegyik tag szólója alatt elmormoltam néhány „azigen”-t magamban. A két énekes srác hangja is tökéletes volt, így kell énekelni. Persze, mindennek megvan a hátulütője is.
Fantasztikus nézni ezt a technikai tudást, de sokszor éreztem, hogy ezektől szervetlenné válik az előadás, szétfolyik, és inkább maguknak játszottak, mintsem a közönségnek. De persze egy kritikusnak soha semmi sem lehet elég jó, tudjuk jól.
Santana sokat is beszélt, legutóbbi fellépéseiről, arról, hogy Budapest a szabadság útjára lépett, és szeressünk, ne háborúzzunk, na meg Bob Marley-ról. Persze, közhelyek, de látszott, hogy készült, komolyan gondolta, akkor és ott megvolt a maga varázsa, nem egy félvállról vett haknival szolgált ki minket.
Nyilván számtalan dolgot lehetne még mondani, hangsúlyozom, 170 perc volt a koncert, de inkább csak két emlékezetes pillanatot emelnék még ki a woodstockos előadáson kívül. A feleségét úgy konferálta fel, hogy „a nő aki ellopta a szívem, és azóta sem adta vissza”. A legvégén egyenként mutatta be az öreg a zenekar tagjait, majd az ő bemutatásánál természetesen tapsorkán, amire ő térdre borult, és lehajtott fejjel hálálta meg. Így kell ezt csinálni.
Fotók: Réti Zsolt (hamarosan a képgalériában)
