RockStation

Töretlenül előre: Room Of The Mad Robots – The Universe Is Indifferent EP

2011. július 07. - sunthatneversets

Ha valaki figyelemmel kísérte az elmúlt egy-két év hazai rockzenei eseményeit, az elég sűrűn találkozhatott a Room Of The Mad Robots nevével. Az első albumát Mechanical Sound Empire címmel elkészítő csapat hamar bekerült a köztudatba. Zenéjük sem volt mindennapi, hiszen a Tool-tól a Panteraig sokféle stílust vonultatott fel a banda.

Aztán viszonylag hirtelen énekest cseréltek. Andrew Vince távozott, helyét pedig tavaly júniusától Mári Péter vette át, akit régebbről főleg a Remembering The Steel nevű Vörös Attila által is fémjelzett Pantera tribute zenekarból ismerhetett a nagyérdemű. A Robotok játszottak a Crowbar és Ozzy előtt is, ezt követően álltak neki a második lemez munkálatainak, melyről 4 egymással zeneileg lazán összefüggő, tematikailag szorosan kapcsolódó dalt EP formájában is megjelentettek. Ez itt a The Universe Is Indifferent

Az EP-t csakúgy, ahogy a nagylemezt Szabó Viktor hangmérnökkel vették fel a Pannónia B és C stúdióban, ahol az élő megszólalás volt a cél, így kevesebb is az utómunka a dalokon. Ez azért is érdekes, mert a Mechanical Sound Empire bárdolatlanabbnak tűnik még ma is, amit persze okozhat az, hogy Andrew Vince kicsivel agresszívabb és kiszámíthatatlanabb stílusban énekelt, mint Mári Péter. Péter viszont a tiszta részeknél nagyon otthonosan mozog és az üvöltözősebb dolgok is jól állnak neki, elég ha csak a hárma Bellow-t említem, amiben a Pantera-s gitárrész alatt azt hittem tényleg Phil Anselmo nyomja, tehát nem véletlen a Pantera Tribute zenekarban való zenélés.

A kezdésnél kicsit megijedtem, mert a Despair/Resignation, amolyan Planet Caravan féle akusztikus-instrumentális elszállás különböző hangulatokkal, de nagyon profin kivitelezve, sőt a középrészen, mintha egy kis Pink Floyd is szorulna belé, de ezt már lehet, hogy csak csak én képzelem bele. A There Where People In The Bible-ben aztán már belecsapnak a fiúk a húrokba, és egy Faith No More rokon énektémával Mári Péter is bemutatkozik. A hangulat és tempóváltások már-már védjegynek számítanak, csakúgy mint Kertész László dobos és Ónodi Gergely perkás tökéletes összhangja, amely így együtt brutális törzsi ritmusokat produkál.

A hármas Bellow-ban Berszán Miki hoz kiváló gitártémákat és a dallamos énekrészek is nagyon a helyükön vannak, de a dal igazából a végén üt nagyot és gyomrozósat. A végére hagyták a Robotok a legjobb dalt, hiszen a szinte pulzáló Idle akkora témákkal operál, hogy csak kapkodtam a fejem és a refrénben egy kicsi Tool rokon dallam is feltűnik, amit nagyon tudok értékelni.

Room Of The Mad Robots - Idle

A legtöbb csapat életében az énekes váltás hagy maradandó nyomokat a Room Of The Mad Robots-nál azonban nagy változás nincs, töretlenül mennek előre, most is nagyon eklektikus és nagyon magas színvonalú dalokkal jelentkeztek. Ha a nagylemez is lesz ilyen, mint ez a négy dal szavam nem lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr413046192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum