.jpg)
Időpont: 2011. 06. 29. 19:00
Helyszín: Dürer Kert, Budapest
Fellépők:
The Black Dahlia Murder (USA)
The Southern Oracle (H)
Kill With Hate (H)
The Sharon Tate (H)
Talán egy magyar zenekarnak nem is létezhet nagyobb megtiszteltetés, minthogy azon zenekaroknak bemelegíteni a színpadot, akik az ő munkásságukat is nagyban befolyásolták, inspirálták. Akárhogy is, engem mindig büszkeséggel tölt el, ha egy világszinvonalú zenekar logoja alatt a hazai underground színtér kíválóságainak nevével találkozom, függetlenül attól, hogy szeretem e az adott zenekart vagy nem. A 'Sharon Tate közelgő kislemezéhez én személy szerint rendkívül nagy reményeket fűzök, hiszen, (mint mondottam a februári Betraying The Martyrs előtt adott bulijuk beszámolójában) bennük látom a hazai metál színtér egyik(!) reménysugarát, ami talán nem csak haloványan pislákol, hanem véleményem szerint megvan benne az elegendő potenciál ahhoz, hogy akár határon kívülre is terjeszkedni tudjon! Így azt hiszem, referenciának sem lehet utolsónak nevezni, hogy nem kisebb név, mint a 'Dahlia előtt bizonyíthattak a szép kövérre duzzadt nagyérdeműnek!
Fél kilenckor, a Kill With Hate kíméletlen és brutális produkciójával elérkeztünk az est, általam legkevésbé várt bő fél órájához. Félre értés ne essék, a Gyémánt Krisztián vezette formáció a maga nyers death metal közegében tisztességgel felszeleteli az ember lelkét, ám sajnos ezidáig a Job For A Cowboy és az As I Lay Dying előtt látott egyetlen koncertjükön nyilvánvalóvá vált, hogy a zenéjük nem igazán az én izlésemet célozza meg,-annak ellenére, hogy a death metal bizonyos ágaival kifejezetten jó barátságot ápolok! Habár a tavaly júniusi bulin nálam nem arattak osztatlan sikert, most sokkal inkább ráhangoltnak éreztem magam a mészárlásukra. Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a tavalyi produkcióval szemben, most a hangzás sokkal érthetőbb és élvezhetőbb alakot öltve zúdult rá a terem kóbor lelkeire. 
A Southern Oracle legénysége nagyjából fél tíz körül lépett a deszkákra, belekezdve ezzel a tőlük azt hiszem már joggal elvárható magas teljesítményű repertoárba. Nem egyszer született már meg a klaviatúrámból azon álláspontom, melyben bátran kijelentettem, hogy én személy szerint a hazai underground potenciális jövői, és legesélyesebb befutói között a TSO-t (is) feltétel nélkül számon tartom, ámbár azt mindenképpen hozzáteszem, hogy sajnálatos módon még nem volt szerencsém hallani a Hellwakeninget, - de azt hiszem a szegedi fiatalok már bőven kiérdemelték a hallgatóság feltételen bizalmát!
A srácok az intro-t követően, mind a tavaly megjelent EP-ről, mind pedig a koncert napján napvilágot látott Hellwakening debütlemezről bőséggel szemezgettek. Előbbiek a közönség kedvenc (ámbár haláltusáját vívó) deathcore műfaj legfogósabb és legerőteljesebb erényeit összegyúrva bombázzák szét az embert apró melukuláira, míg a legújabb tételek borzasztó profin, éretten és hangulatosan vájnak utat a hallgató elméjébe, aminek köszönhetően legalább annyira koncertképesek, mint az I Killed Everyone, Will You Marry Me? tételei. - Ha nem jobban... Lényeg, a lényeg, hogy a Kókai Barnabás vezette TSO minden tekintetben (ismét) megállta a helyét ezen az estén is, mit nekik egy The Black Dahlia Murder! Persze mivel azért gyakorlatuk is van már bőven a nemzetközi fellépők előtti alapozást illetően, (Walls Of Jericho, Cataract, Hatebreed, stb.) így teljesen joggal várhatjuk el Tőlük a majdnem hibátlan és vérprofi előadást, amit azt hiszem minden gond nélkül képesek is teljesíteni!Félreértés ne essék, nem a zenekar önfeledt ajnározása a célom, de szó ami szó egy igen profi kis bulit hoztak össze a srácok ebben a bő negyven percben, - melyben búcsú képpen a zenekar Jakab Zolit is vendégül látta egy közös dal erejéig, a nagylemez címadó dalának képében, - amit mind a tánctér, mind pedig a centrifuga is a fáradhatatlan pulzálással honorált! Patent volt, na!
Egy gyors mosdólátogatást és folyadékpótlást követően igyekeztem kicsit előrébb verekedni magam a tömegben, hiszen alig negyed óra elteltével a színpadon kihunytak a fények, a csendet pedig a Shrine To Madness hegedűdallama törte meg, mely elindította pusztító útján a The Black Dahlia Murder legénységét! A hangzás aránylag jó volt, a riffek tisztán, a szüntelenül csattogó bőrök pedig (hála a megint gyakorlatilag teljesen elbarikádozott dob-talentum Shannon Lucas-nak,) szépen, hibátlanul szólaltak meg, melyeken Trevor túlvilági károgásai és emberfeletti acsarkodásai csak a habot jelentették. Az Everything Went Black és a Vulgar Picture kettőse alatt nagyjából kezdtek magukhoz térni a percek alatt gyakorlatilag porrá zúzott nagyterem egybegyűltjei, bár be kell valljam, meglehetősen soknak tűnt azon arcok száma, akik első ránézésre azt a látszatot keltették, mintha halvány fingjuk se lenne arról, hogy valójában milyen koncertre sodorta őket a sorsuk, - mondjuk az igazán irritáló persze mégiscsak az volt, hogy az unott és ásítozó ábrázatukba még jó néhány lélekzabáló dal után sem költözött élet, míg nem sokkal kijjebb, 'Dahlia pólós srácok várták türelmetlenül, hogy bejuthassanak a koncertre. No, de mindegy.
Az ingyenesség ellenére, (hál' Istennek) közel sem volt akkora tömegnyomor, mint mondjuk a Bring Me The Horizon budapesti debütálásán, ahol tüdők ezrei vívtak kétségbeesett harcot a friss levegőért. Ám a legnagyobb meglepetést mégis az jelentette, hogy a sok-sok ásítozó és értetlenkedő arc ellenére, mégsem volt számottevő a fekete öves szellemi fogyatékosok száma, ami be kell valljam melegséggel töltötte meg a szívem.
A fotókért köszönet a SADAWEB.HU-nak!