RockStation

Stoner, sludge parádé: Kylesa, Haw, Twin Cobra @ Dürer kert, 2011.07.12.

2011. július 13. - RaczUr

 

Igen keményre sikeredett ez a hét kezdet a stoner, és az atmoszférikus sludge kedvelőinek. 11-én Karma To Burn, rá egy napra Kylesa, és még akkor csak keddet írunk. A tegnapi Karma To Burn koncert után igen magasra lett téve a mérce. A közönség sorait vizslatva rá kellett jönni, hogy azok, akik azon a koncerten ott voltak, azok a Dürer kertben is tiszteletüket tették. Többnyire kifacsarva, és az előző estét dicsőítve. Az arcokon látható fáradtság teljes mértékben érthető volt, de ahogy a tengerentúlon mondani szokás „the show must go on.”

A Twin Cobra kezdte apróbb csúszással az estet. A zenéjük hamisítatlan stoner rock, a nem túl szétcsicsázott fajtából. Ezzel csupán annyi bajom volt, hogy néhol nagyon is direkt témákat hoztak, nem igazán villantották, hogy mi a zenekar igazi arcéle. Ettől függetlenül jó kis koncert volt, látszott, hogy a zenekar tagjai már nem színpad szüzek. A hangzással semmi probléma nem akadt, és a Twin Cobra színpadi produkciójával sem volt probléma.

A Haw következett utánuk, akiknél most lesz egy pár hónapos leállás Makó Dávid közeljövőben történő térdműtétje miatt. Ennek megfelelően igazi örömzenélést nyomattak a srácok, iszonyatos fílinggel adagolták a – kezdetben inkább a keményebb vonalas – számaikat. Jó párszor láttam már őket, többnyire így elő zenekar státuszban, ám még talán sohasem volt ekkora bemozdulás a közönség részéről, mint a mostani bulin. Ezt egyébként teljes joggal megérdemelték Haw-ék. A már-már slágernek tetsző számaikra (Another Man Gone, All Good All Fine) ment az igazi bólogatás, ugrálás, és összességében így egy hibátlan koncertet láthattunk tőlük.

A Kylesara már szép számmal összegyűltünk aránylag, ahogy az várható volt a Dürer kisterme leginkább egy hering konzervre hasonlított. Ez ugye a színpadra is igaz volt, ahol két dobszerkó is fel volt rakva (a két ütős a Kylesa egyik ismertetője). Nos, hogy őszinte legyek előzetesen nem tudtam mit várjak a Kylesatól. A zenéjük egy albumon belül is elég változatos, és kíváncsi voltam melyik arcukat mutatják majd. Gyakorlatilag az összeset láthattuk.

Többnyire a legutóbbi album dolgai kerültek előtérbe. A Spiral Shadow számai közül volt például a cím adó szám, a Cheating Synergy, a Tired Climb, de még az album két kakukktojás ízű tétele is a punkos megközelítésű Back And Forth, és a korai indie, alter rock beütésű Don’t Look Back is elhangzott. A legnagyobb katarzis élményt mégis a Crowded Road hozta, amelyben Phillip Cope is tamot ragadott, így háromra növelve az ütősök számát. Igazán nagyszerű atmoszférát teremtettek, ami nagyban köszönhető volt Laura Pleasents gitáros, énekes főnökasszonynak, aki hibátlanul hozta a tiszta énekes részeket.

Összességében az elmondható volt a Kylesaról, hogy a közönség a vége felé jött bele igazán zúzásba, és a zenekar repertoárja is rájátszott ebben, mert annyira jól felépített, és gyakorta a saját számait újradefiniáló setlisttel jöttek, ami nagyon könnyen magával ragadta a hallgatót. Hol a poszt apokaliptikus, velőtrázó basszusokkal terhelt hangulatból, hol a kicsit törzsies, dobbal sűrűn tarkított, hol pedig a klasszikus sludgeos zúzdából kaphattunk ízelítőt. Ha nem lett volna tegnap egy hibátlan Karma To Burn koncert, talán még ékesebben szólnék a Kylesa produkciójáról, ami így is maradandó volt.

Fotók: Réti Zsolt.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr283062935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DJ Etus 2011.07.13. 20:05:44

Nem volt a címadó a Spiral Shadow-ról.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum