Kellemes felüdülés, rétegzenékkel: Fekete Zaj Fesztivál @ Sástó, 2011. augusztus 4-6.

2011. augusztus 08. - scorn

A feszt Gyöngyöstől, pontosabban Mátraházától pár kilométerre található területen fekszik, Sástó nevű településen.  Már ha településnek nevezzük azt a pár utcát, két éttermet, egy büfét és egy boltot. Persze ez a feszt lényege. Egy Hegyaljás tömegnyomor után igazi felüdülés. Tavacska, mindenfele erdő, kedves pultosok és vendéglősök. Befele menet nem dobatják ki a kezedben vitt piát, nem tapiznak át a szekusok, a sörért gyakorlatilag nem kell sorba állni. Nem is beszélve a tuti szállásról. Minimális volt a sátorozók száma, a legtöbben a feszt területén levő bungalókban, vagy az attól 5 perc járásra levő ifjúsági szállóban húzták meg magukat. A környék amúgy tele látnivalóval, kilátókkal, nem messze kalandpark, közel van Kékestető, és kismillió erdei sétaút. A kis fesztivál területnek azonban volt egy hátránya. A két nagyobb színpadon sohasem ment egyszerre a zene, nyilván a borzalmas áthallást elkerülendően. Emiatt aztán voltak is bőven csúszások.

Csütörtökön elsőként a Grand Mexican Warlock-ot néztük meg. Nem ismertem őket, de a laza, pörgős, néhol zúzós progresszív/pszichedelikus muzsikájuk rögtön megfogott. A bolond frontember vonzotta a szemeket, a nép is beindult a zenére. Vicces volt, mert a színpadon néha olyan zúzás ment, mintha egy hardcore zenekart néznénk, a hangfalakból viszont dallamos rock áramlott. Már itt megdicsérném a hangzást, a nagyszínpad bitang jól szólt, nyoma sem volt a fesztiválokra jellemző ótvar hangzásnak.

Rögtön utánuk a másik színpadon a V.e.N. kezdett. Fel is kaptam a fejem a hangulatos indusztriál dallamra és ütemre. Az első, instrumentális nóta tényleg jó volt, utána viszont jöttek a gagyi dallamok és az egysíkú vokál. Nagyon sajnálom, hogy hazánkban nem nagyon van jó „harsh ebm” csapat, ez a produkció egyszerűen fényévekre van a stílus nagyjaitól.

A nagyszínpad felől Esclin Syndo-t idéző hangok hallatszottak. Közelebb érve meg is kaptuk a magyarázatot, a mikrofon (és mini dobcucc) mögött Berger Dalma, a szinti/sampler mögött Sándor Dániel, tehát a „régi” Esclin Syndo fele ott állt a színpadon, Volkova Sisters néven. A zene egyébként nagyban hasonlít az anyabandáéra, csak még elvontabb. Dalma hozza a szokásos egyedi hangját az elektronikus, zajos, néhol drone-os effektekre. Mivel a hölgy kilépett Syndo-ból, nekem pedig az a zenekar egyet jelentett Dalma hangjával és Dániel elvont elektró cuccaival, ezért innentől az ő nevüket fogom keresni a plakátokon.

Ha van zenekar, aki szétkoncertezi az agyát, azaz Isten Háta Mögött. Idén negyedszer csípem el őket, de mint rajongó ennek csak örülni tudok. Nagyon egyben van a zenekar, az új tag, az előbb is említett Dániel Sándor abszolút beillik a képbe, és ennyi koncert után már elmondhatom: az új, szellős nóták ugyanúgy ütnek élőben, és a közönség is imádja őket. Legalább annyian kérik üvöltve az Áttelelést, mint a Közelítő Távolítót. Palika hangja pedig zseniális, 100%-ban hozza a lemez színvonalát, ahogy a zene is.

Életemben először láttam élőben a Turbo-t, kimondottan tetszett. Nekem a 120 Days nevű norvég space rock zenekarra hajaztak, zúzósabb zenével és gyengébb énekessel. Aki a nekem tetsző zenei finomságokat játszotta, az a szintis volt, nélküle messze nem lenne ilyen jó a banda.

Jött a péntek, a nap amiért legfőképpen jöttünk. A kirándulások miatt csak későn értünk a helyszínre, még éppen játszott a Virrasztók zenekar, akik zenéje papíron nagyon jól hangzik, azonban egyáltalán nem az. Túl sok az image, túl kevés az egyedi ötlet. Agyonrágott klisék, női műnépzenei ének, hegedű, tekerőlant. Sose láttunk még ilyet.

A nagyszínpadon szerencsére jöttek akik megmutatják, hogy lehet egyedien is keverni a népzenét a metállal. A román Negură Bunget folk black metalt játászik, ami fedné is a valóságot, ha ez a címke általában nem szar zenét takarna. Felejtsük el a szokásos „ráhegedűzök a gitárra” baromságot. A színpadon fennlevő hangszerek közül az egyetlen, amit felismertem, az a pánsíp volt. Volt egy óriási kürt szerűség is, valamint egy nagy, díszes állványon lógó deszka. A zenekar nagyon ki van cserélődve (a főbb tagok közül már csak a dobos Negru van itt, a többiek kiléptek és megalapították a nem kevésbé csodálatos Dordeduh bandát) de korrektül előadták a nótákat. Ha éppen nem black metalkodtak, akkor percekig a sampler-elt búgásokat és a népi hangszereket hallgattuk. Varázslatosan mossák össze ezt a két műfajt. Sajnos a kedvenc nótáim elmaradtak.

„Pihenő” gyanánt átmentünk a Shapat Terror, akik jó kis bulit nyomtak, pörögtek a stoner riffek, zúztak a southern témák. Ezután a nagyszínpadot belepték a vetítők. Nem egy, nem kettő, én hatot biztosan számoltam. A pozvakowski. következett. Amit itt kaptunk, az bizony nyugati színvonalú volt. A zenéjük alapja a post-rock (ezzel azt is elárultam, hogy instrumentális), szép dallamok, kellő mennyiségű effekt és zaj, zúzós, bólogatós témák. A színpad kép pedig fenomenális a sok kis vetítővel, amin régi idők megsárgult filmtekercsei mutatták be, hogyan élt pár tíz éve a magyar. Az ember azt sem tudta hova nézzen, még az oldalt álló konténerre is jutott a filmekből.

Átlestem még a legkisebb színpadon játszó Mörbid Carnage-re, akik régi vonalas, gonosz trash metalt játszanak. A nem túl jó hangzás ellenére (ennél a színpadnál oldalt volt a keverő pult, WTF) beindult a zúzás. A témák gyorsak, tökösek, de kellően sötétek. Az image is tökéletesen illik a zenéhez. Hiánypótló zenekar itthon.

Félóra csúszás és még csak pakolászik az Ulver. A hangzásukat tekintve ez nem is csoda. Múltkor a hajón perfekt volt a sound és itt is hozták közel azt a szintet. A végtelenségnek tűnő molyolás egyszer csak abbamaradt, Garm megköszönte a türelmünket és kezdődött a koncert, aminek a gerincét az új, Wars of the Roses album adta. Tulajdonképpen csak a Provicence-t nem játszották el eme albumról. Aki nem ismeri az Ulver zenéjét, az ne várja azt, hogy itt most két mondatban össze lehet foglalni. Talán az elektronikus-ambient-minimalistic-drone-triphop-avantgárd szóvonat közel jár. Vetítő volt most is, viszont hangszerek terén szegényesebb volt a színpadkép, mint a hajón. Nem volt üstdob (pedig volt Little Blue Bird), nem volt gong. A zenei mastermind, Garm, köztudottan visszahúzódó személyiség, sőt, bevallottan utálja a turnézást és azt sem rejti véka alá, hogy a pénz miatt kezdett el koncertezni a zenekar. Ennek a hozzáállásnak megfelelő a koncerten való viselkedése is. Bal oldalt állt, leg szélen, nulla kommunikáció a közönséggel, csak az előtte levő fura mütyűreivel (mindenféle istentelen technikai eszközzel és egy ipaddal) van elfoglalva, néha a zenekar felé tesz egy-két unott pillantást. A másik két régi Ulver tag is a laptop-jai mögé bújva tölti a koncertet.

Aki viszont határozottan átveszi a frontember szerepét az a kultikus Æthenor nevű zajbrigádból ismert Daniel O'Sullivan. Vagy oldalt állva basszusgitározott, vagy középtájon ülve szintizett. Egy mosolygós figura, szöges ellentéte a zenekar többi tagjának, látszott rajta, hogy nagyon élvezi a koncertet. Maga koncert, köszönhetően az új nótáknak, nem ütött akkorát, mint a hajós, viszont még ez is azt jelenti, hogy akár minden este megnézné őket az ember. A végén volt In the Red, sőt, über-encore-ként Hallways of Always is (ez utóbbi nem szerepelt a Daniel monitoráról lelesett setlist-en). A nagy ovációnak köszönhetően még egyszer feljöttek, megköszönték a bulit, lelejmoltak minket cigivel és lementek. Szerencsére sikerült őket elcsípni egy csoportkép erejéig, sőt Daniellel és Garm-al is tudtunk fotózkodni (előbbi láthatóan örült, utóbbi láthatóan nem). Összességében nagyon jó koncert volt.

Még átmentünk kicsit a Watch My Dying-ra, akik érdekes módon bőgős nélkül játszottak, kicsit gyengén szóltak, de a szokásos WMD erő az sütött. Ilyen idő tájt, éjszaka 2-kor már elég készen vannak az emberek, így nem kevés (Gábor által metál-levesnek vagy koncert-levesnek nevezett) sör fröccsent a színpadra.

Szombaton még később értünk a fesztivál területre, bár igazából amúgy is csak a Wovenhand érdekelt már. Előttük a nagyszínpadon a már nevében is klisés The Moon and the Nightspirit játsztott. Én szeretem a neofolk/ethereal zenét, de ez fos. A színpadon levő metal arcokkal, (akik bangelnek a népzenére!) hiteltelen az egész, a csaj hangja pedig fájdalmasan szar volt élőben. Ebben a formában igazi nyomiknak való zene.

Utána jött a Hangmás-t hallgatva söröztünk ahol sokadszor kellett újra fognom a fejem, hogy egy rossz énekes hogy el tud kúrni egy egész bandát. A zene nagy jó, laza rock és elektronika keveréke, kicsit Bonanzás. Jön rá a borzalmas szöveg és ének az énekestől, akinél kicsit sok a beleélés és kevés a tudás. Nálam itt kiesnek a játékból, de nagyon sokan ugráltak a jól táncolható zenére.

Végre következett a Wovenhand. Bal oldalt, ülve David Eugene Edwards, aki maga a Wovenhand és a 16 Horsepower egyben. Mindössze két tag volt rajta kívül, egy dobos és egy szintis/sampler-es. A fején fejkendőt, arcán lenőtt szakállat viselő frontember leült a dupla mikrofonja elé (egyikből a tiszta, másikból az effektezett/torzított vokál) és szó nélkül belecsaptak a legjobban alternative country, vagy folk rock-ként leírható zenébe. A frontember jó keresztény zenészhez illően (igen, a zenekar nagyon keresztény, és nagyon odavannak Jézusért) hatalmas átszellemüléssel játszott. Folyamatosan rázta a fejét (nem, ez nem metál, jobbra-balra), gesztikulált. Legnagyobb sajnálatomra ez tényleg Wovenhand koncert volt. Vártam, hogy előveszik a régi klasszikusokat, a Black Soul Choir-t, a Cloggert, az American Wheeze-t. Vártam a harmonikát, de csak bendzsó volt. Hülye módon 16 Horsepower-t vártam. Így is nagy élmény volt látni David-et, jók a Wovenhand nóták, aki teheti, nézze meg őket.

Minden egybevetve nagyon jó fesztivál volt, kellemes felüdülés, hogy az ilyen rétegzenéket ilyen fajintos környezetben hallgathattuk meg. Ha jövőre is lesznek ilyen húzónevek akkor újra irány Mátrafüred!

A képek nem a helyszínen készültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr493133329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenevadasz 2011.08.08. 22:50:56

A WMD szerintem nem szólt rosszul, én az utóbbi évben bárhol láttam őket, sokkal rosszabb volt a hangzás. Pozvánál pedig 12 vetítő volt (asszem), a fényképes dokumentáció közben készült erről is pár kép: blog.isztan.eu/fekete-zaj/fekete-zaj-2011/
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum