Jó pár éve megfogadtam, hogy a Sziget Fesztiválra még egyszer el nem megyek. Persze ez is egy olyan felelőtlen kijelentés, amelyben az első agilis szándék hamarosan lankadt minden nyár elérkeztével. Ez mondjuk annak is köszönhető volt, hogy már csak az emlékeink mély bugyraiban leledzik az az éra, amikor a Sziget egy évente megrendezett Faithless, és Morcheba húzónevekkel hájpoltatott vurstli volt. Mondjuk a vurstli hangulat az még mindig megvan, de legalább olyan bandák csinálják hozzá a cirkuszt, mint a Deftones, vagy a The Haunted, ha csak rock ügyileg nézzük a dolgokat.
A Rock/Metál Nagyszínpadon érkezésünkkor már a Depresszió próbálgatta megugráltatni, megtáncoltatni az – eleinte - gyér számban összeverődő rock szerető közönséget. A Depresszió számomra olyan, mint nagyobb társaságban az időjárásról beszélgetni. Nagyot nem lehet hibázni vele, de azért a világmegváltás nem elvárás. Volt itt minden, amiről keményvonalas rock/metál rajongó összedörzsölhette a kezét, mint például a közönség agitálása, epikus intrók, a közönség leguggoltatása, hogy aztán elemi erővel ugorjanak egyszerre (mondjuk ez egy Slipknothoz képest elég langyi lett), meg volt wall of death. Az aláfestésnek meg olyan nóták, mint a Félember, Sokkold a Rendszert, meg minden. Továbbra sem csípem sem a zenéjüket, sem azt a fajta előadásmódjukat, amibe belefér akár az is, hogy gitárral a nyakukban szinkron futkossanak.
Át is menekültünk a Skunk Anansie koncertjére. No már most! Az évek alatt Skin egy csöppet sem változott, sem kinézete, sem ének hangja alapján. Nagyon kellemes meglepetés volt a zenéjük is. Mondjuk olyan nagy extrák nem voltak benne, de az látszott, hogy vérprofi még mindig az egész banda. És igen, elnyomták a Hedonism-ot. Az egész fesztivál örül, a sörök is megpimpósodnak a kezekben, és így a The Hauntedet is el lehetett csípni, anélkül, hogy azzal a mérhetetlen csalódással szembesüljek, hogy lemaradjak a kilencvenes évek egyik legnagyobb slágeréről.
A The Haunted az idei év egyik meglepetés zenekara számomra. Az Unseen engem valami iszonyatosan megtalált a maga kicsit pszichedelikus, és Tool ízű atmoszférájával. Persze meg van a maga hátulütője ennek is, ugyanis a régebbi dolgait tényleg nagyon felületesen ismerem csupán. Az At The Gates vonalas dallamos death ugyanúgy ott volt a repertoárban, mint az Unseen, és kaphattunk egy remek hangulatú, fílinges koncertet. A tavalyi Azfesztes koncertjük mondjuk nekem jobban bejött, már csak azért is, mert a Rock/metál nagyszínpad nem éppen az a közvetlen helyszín, ami igazán The Hauntedhoz illő. Elő a kártyát, sör, és még azt a luxust is megengedem magamnak, hogy belenézzek Dizzie Rascalba. Törtütemes hip-hop és még azt a szégyenteljes momentumot is vállalom, hogy egészen tetszett, amit a színpadon műveltek.
Mondjuk az nem is lehetett volna számomra kérdés, hogy mi legyen az esti program. A Deftones 2006-os bulija nekem kimaradt, ami nagy szívfájdalmam is volt, de ez hála idén orvosolhatóvá vált. Azért azt hozzá kell tennem, hogy a „Sziget-fíling” leginkább úgy írható le, hogy satu kész – többnyire külföldi - hülyébbnél hülyébb maskarákban féktelen, és eksztatikus partizása teremti meg a mellesleg húgy, és fű szagú atmoszférát, ami azért nem éppen a legizgatóbb hangulatalapozás egy Deftones koncert előtt. Na jó mondjuk az utóbbi még beleillik abba, ami egy hamisítatlan Deftones bulihoz pozitív hozadékot adhat.
A Deftonesról az a kép élt rólam, hogy egy, az átlagosnál kicsivel jobb nu metál banda, hatalmas energiákkal. Később persze változott a véleményem, de most gyökeresen. Chino Moreno ugyan kifejezetten aktívnak bizonyult az este folyamán, hol a bal, hol a jobb oldali erősítőknél tűnt fel, hol a közönség előtt. De a legnagyobb meglepetés számomra még is Chino hangja volt. Sokszor merült fel a kérdés, hogy tulajdonképpen tud-e jól énekelni, vagy sem. Most kiderült, hogy bizony tud. Ez a legjobban az újabb album nótáinál jött ki (Diamond Eyes, You’ve Seen The Butcher, Sextape), de a régebbi dolgaiknál kicsit furcsa volt tökéletesen előadott éneket hallani. A My Own Summer, Engine no. 9, Change (In The House Of Flies) szintű számoknál hiányoltam, azt az előadás módot, ami ugyan nem volt professzionális, de ellensúlyozva volt azzal az érzelem bombával, ami most nem pukkant olyan nagyot. Profizmus volt itt kérem szépen! Egy csupa nagy betűs koncert, amiből számomra hiányzott az a fajta White Pony-s
Egyébként egy amolyan mindenhonnan szemezgetős setlist volt, és persze majdhogy nem mindegyik számuk slágernek mondható. A hangzás a koncert közepén viszont csapni való volt, nem értem hogy egyes hangmérnökök még mindig miért hisznek a lábdob, basszus, ének kiemelésében. Jelen esetben a basszus volt, ami pofátlanul dominálta az összképet –később ez a probléma megoldódott-. A közönség pedig fél tíz tájékán erős redukálódásnak indult, vélhetőleg a Prodigy irányába, amin egyébként kurva sokan voltak. Biztos jó buli volt, mi például semmit sem láttunk belőle, talán jobb is így. Magyarországon egyébként szerintem még csak az nem látta a Prodigyt, aki nem akarta, én meg nem is akartam, még is. Na de valószínűleg jövőre is jönnek, én meg jövőre is kizarándokolok a Hajógyári szigetre, mondjuk már úgy se fogadom meg, hogy nem megyek többet.
Fotók: Réti Zsolt
