RockStation

TOP 10 Rammstein videó

2011. augusztus 24. - sunthatneversets

November 10-én újra Rammstein koncert lesz az Arénában, hiszen a piromán német csapat éppen Made In Germany 1995-2011 elnevezésű turnéjával ér Budapestre. Ebből az alkalomból összeszedtük a csapat 10 legjobb videóját. Nehéz dolgunk volt!

10. Du Hast

A videoklipet, amelyben erős utalások vannak Tarantino Kutyaszorítóban című filmjére, Berlin-Brandenburgban forgatták Philipp Stölzl rendezésével. Később a dal a Mátrix című film betétdala lett.

 

9. Benzin

"Tettrekész" és "hivatástudattal" megáldott tűzoltók egy bazi nagy tűzoltóautóval, amely több kárt csinál a helyszínre kiérkezésig, mint ha tűz lenne. Valójában azonban az öngyilkosságra készülő billentyűst Flake-t kellene megmenteni, de még a ponyva is elszakad.

 

8. Links 2-3-4

Animáció CGI technológiával, ritmusra menetelő hangyákkal, akik három bogár ellen védekeznek. Évekig kellett magyarázkodni miatta, hogy a dal nem utal a nácizmusra.

 

7. Pussy

Az együttes legtöbb vitát kiváltó videója a nyíltan pornográf Pussy. Előtte is voltak már botrányos videóik, talán kiakasztóbbak is mint ez, de a Visit-x nevű pornóoldalon debütált, a világhírű videoklip-rendező Jonas Åkerlund által készített klip aztán tényleg kiverte a biztosítékot, még ha nagy valószínűséggel a fotoshop nagyobb szerepet is játszott a kefélős jelenetekben, mint maguk a zenekar tagjai. Itt mi csak a cenzúrázott videót mutatjuk.

 

6.Sonne

Ez is csak kevésbé botrányos, drogfüggő Hófehérkével és hat törpével. A Jörn Heitmann rendezte klipben Hófehérkét egy orosz színésznő, Joulia Stepanova alakítja. A messziről fölvett jeleneteknél azonban egy magas kosárlabdázót maszkíroztak át, hogy látszódjon a méretbeli különbség Hófehérke és a törpék között.

 

5. Mann Gegen Mann

Provokatív videó, tele homoszexualitással Jacob Hellner rendezésében meztelen statisztákkal és zenekari tagokkal. Till Lindemann énekes szerelése pedig abszolút csúcs.

 

4. Mein Teil

A dalt Armin Meiwes és Bernd Jürgen Armando hírhedt kannibál-esete inspirálta. "Suche gut gebauten 18-30 jährigen zum Schlachten – Der Metzgermeister" (Keresek jó felépítesű 18-30 évközöttit lemészárolni – A mészárosmester). Így szólt Armin Meiwes internetes hirdetése. A dalt később elnevezték Kannibálnótának is.

 

3. Ich Will

A dal videoklipjét a 2001 szeptember 11-ei terrortámadások után mutatták be. Ezért a klipet sok helyen betiltották.

 

2. Amerika

Vicces, az USA-t kifigurázó videó, a holdon szkafanderben játszó muzsikusokkal és sok apró geggel, Armstrong feliratú úrhajósruhával, levegőcsővel bekötött gitárral, afrikai télapóval és miegymással.

 

1. Keine Lust

Az első helyre ezt a videót tettük. Kövérnek maszkírozott tagok, légzőkészülék, gyógyszerek egy közös zenéléshez. A maszkok elkészítése állítólag 4 órát vett igénybe.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr443173603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum