A Red Hot Chili Peppers a zeneipar felső tízezrének egyik vezérhajója. Ennek a kiváltságos helyzetnek a hozadékait, és privilégiumait pedig tökéletesen kihasználja a már huszonnyolc éve működő együttes. Ezalatt értsd: bármi nemű zenei megjelenésnél kőkemény dollár összegek landolnak a tagok zsebébe –még ebben, a muzsikus szempontból válságos időnek tekinthető zene letöltés korszakban is-, még akkor is ha csupán egy alibi lemezzel jelentkeznek. Merthogy az I’m With You, ha egy ismeretlen banda gyermeke lenne, az száz százalék, hogy még arra sem tartanánk méltónak, hogy ingyenesen letöltsük. De a név azért ebben az esetben sokat nyom a latban.
Az 1999-es Californication volt az a lemez, amivel kőkeményen belevéste magát a RHCP a rock történelem nagykönyvébe (persze volt előtte Blood Sex Sugar Magic, meg One Hot Minute, de a széleskörű elismertség mégis a Californicationé volt). Az a lemez amellett, hogy a tömegkultúra felé nyitva hódította meg a sláger listákat, és a hallgatókat, tartalmazott egy komoly potenciált magában, a lemez minden percében. Ehhez persze kellett az is, hogy a funkys, és kísérletezőbb hangjából visszább vegyenek, az amúgy mindig csúcs zenészekként aposztrofált banda tagok.
Na de! Flea hozza a kötelező funkys, sokat díszített, de alapvetően már lerágott csontnak minősülő basszus témákat, a John Frusciante-t pótló Josh Klinghoffer nem lép rá a torzító pedálra, és inkább elbillen a mérlegnyelve a játékánál a szellős, sok sikamikával koszosított (?) játékra. Anthony Kiedis hangjával nincs gond, ahogy azt a stúdióban készült dolgaitól megszokhattuk (az élő előadás már más tészta), a Will Ferell hasonmás dobosról meg sohasem szól a fáma. Ez azért nem meglepő olyan zenéknél, mint ami olyan egyszerű, mint a faék; mert ugye az I’m With You annyira lapos, hogy nincs az az implantátum, és botox, ami valami formát adhatna a lemeznek.
Gyorsan le is tudom a pozitívumokat. A Brendan’s Death Song egész jó, de ha abba belegondolok, hogy hasonló fílingű számot Adam’s Song néven kidobott jó tíz plusz éve egy Blink 182-nek nevezett hármas entitás egy ilyen hangulatú számot sokkal hitelesebb előadásban –pedig a kalipunk brigád nem éppen a szimpátia listám kiemelt helyezettje- akkor azért az eddig sem túl nagy lelkesedésem is csökken. De azt el lehet mondani, hogy az I’m With You-t gyakorlatilag a lírai hangvételű számok mentik meg (a Police Station a régi vonalas akusztikus számokat idézi fel).
Ami meg a középtempós/ gyors számokat illeti. Csapni való! Mind –talán a Goodbye Hooray az amitől nem kell annyira hánynom-! És most nem a kultúrsznob beszél belőlem. A stílusba ismét belemászott az a fránya funky, de emellett igyekeztek lépést haladni a korral is RHCP-ék. A végeredmény? Képzeljük el azt a hat- hét évvel ezelőtti, sötét korszakát a zeneiparnak, amikor olyan zenekarok képezték a közízlés non plus ultráját, mint a Kaiser Chief, Bloc Party, White Stripes és a hasonszőrű poszt indie the …s zenekarok. Ha ezzel meg vagy, vond ki a fenti zenekarokból a dögöt, és mocskot, adjál hozzá egy csipetnyi 70es, 80as évekbeli élőzenés diszkó zenét, és nagyjából megkapod az I’m With You tartalmát. Lásd a The Adventures Of Rain Dance Maggie-t ami egyfelől elférne egy retró diszkó lejátszási listájába, a refrénje pedig olyan, mintha egy Bud Spencer és Terrence Hill mozi filmzenéje lenne. Semmiképp sem mondható tehát túlbonyolítottnak az, amit a RHCP hozott össze legújabb lemezén. Egyenként górcső alá venni sincs túl sok értelme a számokat, mert sajnos egy, a hangulatában elég egységes lemez az I’m With You. Ne szépítsük: UNALMAS.
Mondjuk ez nem fogja meggátolni a Red Hot Chili Pepperst, hogy ismét valami felső kategóriás nemesfém bevonatú lemez formájában is megkapják az I’m With Yout. A régi vonalas redhot fanok örülhetnek a funky visszatértének, a zenével csak rádióban ismerkedők énekelgethetik majd, hogy I Á O Á I Á É (Ethiopia), és biztosan szólíd bólogatásban fognak kezdeni, amikor egy nap ötödjére meghallja majd az Even You Brutus-t, a hipsterek fetrenghetnek a fűben, miközben okos telefonról hallgatják a Happiness Love Companyt, a zumba táncolók pedig bátran betehetik edzőzenének a Did I Let You Go-t. Hát ez 2011-ben a Red Hot Chili Peppers.
A Factory Of Faith című számuk például ilyen:
