Varga Balázs neve szinte egyet jelent a Negative Art Productionnal. Az elmúlt évben és ezév első felében is rengeteg jó bandát hoztak Magyarországra. A koncertszervezésben rejlő lehetőségekről beszélgettünk és persze sok minden másról is.
RS: Balázs mesélnél egy kicsit a Negative Art indulásáról? Ha jól veszem ki a honlapotokból ez nem egy hagyományos értelemben működő cég.
Valóban nem hagyományos cég, hanem egy egyesület, amelynek én vagyok az ügyvezetője, de bizonyos rendezvényekre más kreatív arcok is csatlakoznak a csapathoz. A Negative Art nevet Kis Krisztián találta ki, ő azonban már sok éve más zenei iránnyal foglalkozik, így rámhagyta a dolgot, amiért nagyon hálás vagyok neki. Nagyon bízom benne, hogy a következő néhány hónapban több önkéntessel is bővül a csapat, ez igazából a Fekete Zaj fesztivál sikeres szervezéséhez szükséges, de a klubkoncerteknek is jót tenne.
RS: A Negative mellett foglalkozol mással is?
Jelenleg ez a fő projektem, de kb. 2003 óta foglalkozom jegyek gyártásával, terjesztésével más koncertszervezők részére. Ennek kapcsán évekig a Ticketportal volt a főállású munkahelyem, de az utóbbi egy évben egy saját projektet, az RNRticketet is fejlesztgettem, ahol szintén jegyeket, karszalagokat gyártunk klubok, turnézó zenekarok, valamint koncertszervezők részére. A fentiek mellett egy nagy temetkezési vállalat külsős grafikusa is vagyok, testhezálló meló...
RS: Évekkel ezelőtt mindenki azért sírt, hogy a bandák többsége csak Bécsig vagy maximum Csehországig ér el. Mi változott azóta, mert néha olyan a koncertdömping van Budapesten, hogy az ember azt se tudja eldönteni, hogy melyikre koncertre vegyen jegyet.
Volt egy időszak, amikor én is belementem ebbe a versenyzős játékba, de odáig jutottam, hogy már nem élveztem azokat a koncerteket, amiket szerveztem. Metal / hardcore vonalon iszonyat sok buli van, viszont wave, indie, post punk vonalon egyelőre inkább az underground bandákat tudják elhozni a szervezők, ezekben a stílusokban az igazán jó bulikért még mindig Bécsig kell menni. Én is próbálok nyitni több stílus fele, ez régen is cél volt a Negative Art kapcsán és egy ilyen kis projekt esetén ez jelenti a túlélést is, nem a nagyokkal való versengés. Remélem, hogy év közben és a Fekete Zajon is lesz erre fogékony közönség. Nyilván nem arról van szó, hogy minden új trendet meg kell lovagolni, de metal vonalról a régi kedvenceim közül a legtöbb már árnyéka önmagának.
RS: Néha úgy tűnik, hogy a rockzenében utazó hazai koncertszervezők egy-egy stílusra szakosodtak. A Livesound nagyrészt hard rockban utazik, a Skalar főként core vonalon mozog, a Concerto hozza a metált, Ti pedig a stonert és „finomabb” dolgokat. Elválasztható ennyire élesen ez?
Alapvetően elválasztható, bár a Skalar mostanában egy csomó olyannal próbálkozik, amihez korábban nem volt sok köze (lásd VNV Nation, Horrors, stb.) és nagyon örültem annak is, hogy a Concerto elhozta Brendan Perryt (Dead Can Dance). Nyilván a korábbi évek során kialakult nemzetközi kapcsolatrendszer és a sokszor a zenekarokhoz fűződő barátság dönti el, hogy ki melyik műfajban igazán sikeres. Természetesen ma már bármelyik előadóra tehet bárki ajánlatot, de nem biztos, hogy jól jár vele csak azért, mert látta valaki más szervezésében az adott bandát és akkor sokan voltak a bulin. Nyilván nem örülök annak, amikor egy olyan bandát kezd el egy másik szervező idehozni, akibe korábban sok munkát és pénzt fektettem, de néha olyan dolgok vannak a dolog hátterében, amit a közönség nem is láthat. A Katatoniával például több országban is sikeres sztorijaink vannak, de átkerültek egy másik ügynökhöz, aki a Skalarral szeret jobban dolgozni. Majd meglátjuk mit hoz a jövő. Az Anathemát pedig Kosiék (Concerto) kezdték Magyarországra hozni, de anno egy rajongó és Danny (a gitáros) közti levélváltás után engem keresett meg azzal, hogy szólóban szeretne játszani, így én csinálhattam meg élete első szólókoncertjét. Ezután már a zenekarral is nagyon jó barátság alakult ki és különböző formációkban már 8 országban szerveztem nekik 30-nál is több koncertet. Érdekes, hogy nem említed a Hammert a listában, pedig ők is elég sok bulit hoznak, többet ezek közül egy osztrák céggel együttműködve. Náluk például ez az együttműködés is meghatározónak látszik a kínálatuk kialakításában.
RS: Egy pár szóban mesélnél arról, hogy egy adott koncerttel kapcsolatban milyen teendőid vannak? Mekkora stáb segíti a munkádat?
Általában azzal rontom el, hogy túl sokat vállalok magamra, de remélem, hogy lassan sikerül ezen változtatni. A tavaszi Kyuss koncertnél szerintem sikerült egy elég jó stábot összerakni, ott volt egy srác, aki egész nap a zenekar és a technikusok közti kommunikációt segítette, voltak stagehandek, akik a zenekar cuccait pakolták ki-be, a zenekar étkeztetéséért pedig Szandra felelt, aki a kedvességével és a jó ételeivel már garancia ahhoz, hogy a zenekar nyugodt hangulatban legyen egész nap. Bizonyos koncertek esetén szükség van runnerre, aki ha kell, elmegy a városba húrokat venni, valutát váltani, elkíséri a zenekart a szállásra. A közönség elsőként pedig a jegykezelést és beléptetést végző csapatunkkal találkozik (Adri, Anita, Józsi), ők is évek óta állandó figurák.
Az adott koncertek felhajtása, lekötése az én dolgom, a promóció kapcsán nemrég csatlakozott hozzánk Tündi, aki a street team összefogása mellett rengeteg ötlettel próbálja feldobni a szervezést. Régen volt egy nagyon jó sajtósunk, István, csak idővel neki nagyon sok munkahelyi feladata lett. Most erre a szerepkörre is van egy új emberünk, az érintett újságírók hamarosan megtudják, hogy kiről van szó, egyelőre legyen annyiról szó, hogy fellépett a Fekete Zajon is. Pár éve szerveztünk egy EFOTT-ot a Variola-dobos Fincával, később pedig vele kezdtük el a Fekete Zajt is, vele a mai napig megbeszélem a szervezés körül felmerülő sztorikat, problémákat.
Fontos feladat az adminisztráció, a könyvelés, ebben (és sok pályázatírós dologban) pedig az Anyukám segít a legtöbbet, de régen volt olyan is, amikor a Húgom is eljött plakátolni. Amíg még élt az Apukám, addig a békéscsabai bulikra eljött és mindig egy jegy megvásárlásával támogatta a bulit, utána megittunk egy sört és hazament, mert nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a diákjait, akik néha lejártak a bulijaimra. Szóval belefolyt a család is (nevet)
RS: Hogyan választjátok ki, hogy egyáltalán melyik együttesnek tesztek ajánlatott? Van, hogy egy azon előadóra több hazai koncertszervező is pályázik?
Akkor jó, ha meg tudjuk lepni a többi szervezőt, nem pedig egy licit végén leszünk győztesek. Igyekszem figyelni a környező országok programjait, a zenekari turnéterveket, néhány külföldi koncertszervező kollégával is összefogunk néha.
RS: A sok koncert közül több nézőpontból nézve, melyik volt a legsikeresebb és melyik az, ami kicsit „zűrösre” sikerült, netán egy életre elfelejtenéd?
Imádok az Anathemával dolgozni és nagyon nagy siker volt az Opeth két budapesti koncertje is (az egyik ezek közül „a szaklapban”, csak sajnálom, hogy az ügynök azóta is csak minden ötödik megkeresésre reagál, akkor is csak a gázsit próbálja felverni, aztán megfeledkezik a dologról. Idén nagy siker volt a márciusi Kyuss koncert és lesz is folytatása az együttműködésnek, ami amúgy onnan jött, hogy a dobosuknak bevállaltam kis klubos koncerteket is régen. Életreszóló élmény volt a hajós Mission koncert is, ahol a turné leghosszabb programját kaptuk, annyira imádta a zenekar a közönséget és a helyszínt is. Egyszer szerveztem Motörhead-koncertet is, ez is nyilván elképesztő nagy élmény volt.
Rossz élményből 2004-ben kettő is volt, a Death Angel a turné közben váltott ügynökséget és az új cég egy másik bulit kötött le arra a hétvégére, ahova mi már megállapodtunk a mezőtúri fesztiválon való fellépésről. Az ütött-kopott kocsimmal kimentem egy német fesztiválra, hogy meggyőzzem őket, még be is jutottam hozzájuk, de nem sikerült megoldani a dolgot. Rájuk azért haragszom különösen, mert egy évvel előtte a határról hívtak fel, hogy nincsenek rendben a vámpapírjaik és nem engedik be őket az országba. Akkor Kovács Petivel néhány óra alatt szereztünk nekik buszt, amit áthozza őket a határon és hangszereket, amin játszhatnak. Ugyenezen a nyáron szívtunk a Danzig kapcsán, akiket egy fesztiválra szerződtettünk, viszont a buli előtt egy-két héttel kiütötték a főhőst egy öltözőfolyosón és onnantól jöttek a kifogások. Nem jók a hangszerek (megoldottuk), nem akar a csávó Londonon keresztül repülni (ezt is megoldottuk). Aztán mégsem jöttek el, benyelték a gázsit, amiért amerikai bíróságra kellett volna menni a fesztivál szervezőjének. Még a saját merch cégüknek sem szóltak, így azok leküldték az EFOTT-ra a pólókat, majd amikor vittem vissza a szállító cégnek, akkor feltörték a kocsimat és ellopták azokat is. Igazi elátkozott koncert volt. Az aznapi nagyszínpados magyar bandák viszont örültek, mert többet játszhattak, kivétel egy zenekar jött azzal, ha 20 perccel többet játszanak, akkor fizessünk is többet nekik.
Szintén horror sztori volt még, amikor Szegeden egy idióta (akire azóta is csak tippjeim vannak) egy házi készítésű bombát robbantott egy kis klubos koncertünkön. Szerencsére senki nem sérült meg, de idő volt, mire ki tudtuk szellőztetni a helyet.
RS: Lehet ebben a szakmában egyik lépcsőfokról a másikra jutni és teszem azt évek során kiépíteni egy olyan koncertszervező vállalkozást, amely már igazi húzóneveket hoz el a koncertlátogatóknak?
Lehet, de nekem igazából nem célom. Engem már a Petőfi Csarnoktól is kiráz a hideg, klubkoncerteket szeretek szervezni, de szerintem ilyen szinten is el lehet érni bizonyos megbecsülést. Nagyon örülök, amikor szakmai előadásokon való szereplésre kérnek fel, tavasszal is jártam egy főiskolán és remélem, hogy ősszel is lesz folytatása a dolognak. Abban változik még a Negative Art ősztől, hogy néhány zenekarnak segítünk a hazai és külföldi boldogulásban. Nem leszünk kizárólagos menedzserei senkinek, de „az úttörő ott segít ahol tud”. Ezt a kedvenc lemezboltosom (Wave – Pápai Sanyi) mondta pár héttel ezelőtt, amikor kihúzott a csávából.
RS: Az idei év már eddig is sűrű volt számotokra is. Látjátok-e már, hogy jövőre kik azok az előadók, akiket el lehetne hozni Magyarországra?
Részben igen :-) De először legyünk túl a Fields of the Nephilim koncerten.
RS: Aki élő zenei események szervezésével foglalkozik, az kiket hallgat szívesen?
Az idei év nagy kedvencei az Editors, a Pulp, a Manic Street Preachers voltak és nagyon sokat hallgattam a Man or Astro-Man nevű bandát is. Metal vonalról pedig a régi kedvencek folyamatosan előkerülnek: Katatonia, Anathema, Paradise Lost, Gathering, csak sajnos egyik zenekarnak sem túl meggyőzőek az új lemezeik. Na jó, az Anathema ebben is jó, de kicsit stílust is kellett váltaniuk a túléléshez. A magyar oldalról most nem nyilatkozom, mert jönnének a reklamációk, hogy a mi CD-nket miért nem? Maradjuk abban, hogy a kicsit kibővített dobogón a Turbo, a Hangmás, az Agregator és a Heaven Street Seven áll, de csomó jó banda van még.
RS: Van-e még olyan szakmai kihívás, amit szeretnél elérni, vagy olyan előadó akit egyszer mindenképpen szeretnének elhozni Magyarországra?
Régen kiadót szerettem volna, de ez eléggé okafogyottá vált, koncertfronton pedig a The Cure a legnagyobb álmom. Remélem nem voltak túl hosszúak a válaszaim, köszi a lehetőséget, hajrá RockStation és hajrá Békéscsaba, hogy a foci se maradjon ki!
