RockStation

Egy régi adósság: The Idoru - Time

2011. szeptember 12. - viliricsi

Ennyit azért nem szoktunk csúszni, jelesül egy „nyárnyi” időszakot, de ezúttal minden összejött. Család és „civil” munka mellett, korlátozott lehetőségekkel üzemeltetjük blogunkat. Az anyagiak sekélyessége mellett gyakorta idő-, és energiahiány is gáncsol minket, így történt, hogy lekéstem az ingyenes facebookos letöltési lehetőséget az új Idoru anyagra vonatkozólag. Szerencsére a nagyudvarnoki (sk) rockfeszten összefutottam a fiúkkal, akik kérés nélkül kezembe nyomták a cd-t...

...amelyről sok rosszat nem írhatok. Izgalmas, érdekes, változatos cucc, az eddigiekhez képest szélesebb közönségréteg megtalálására alkalmas. A pikáns ízeket az új énekes, Szolga József a lordos Pohl Misire emlékeztető, lágy hangja, és az alapok viszonylagos durvaságának ellenkezése adja. Illetve, ami még izgalmat csempészik e muzsikába, az a rövid (2-3 perces) dalokba belepakolt rengeteg téma.

Mivel az anyag nagy része angol, ezért az ember önkéntelenül is a nemzetközi mezőny versenyzőihez hasonlítja annak elkövetőjét. Nos, az utóbbi időben, általam hallott nem kevés külföldi cuccok közül csak kevés zaklatta fel ily mértékben érzelmeimet – és néha értelmemet. Amennyire nyomon tudtam követni, itt a fogyasztói társadalom („just buy!”) kritikájától az emberi álnokoskodáson („Friends”), a szétesésen (In pieces again) át a szerelemig bezárólag minden téma játszik.

Tulajdonképpen egy dal van, ami nem igazán fekszik nekem, az a „Friends” című – így idézőjelben a cím, mivel a szemünkbe mosolygó, majd hátunk mögött áskálódó emberekről szól. Szerény meglátásom szerint ez az, ahol az említett (jó értelemben vett) feszültségforrások nem működnek, az elemek mintha elszáguldanának egymás mellett, hogy azután jöhessenek a „kötelező” metal core-os megfejtések, jaj... Pechre ez éppen a nyitószám, meg az első klippes is, de azután a címadó, majd az In pieces again  kárpótol mindenért. Az I’m moving on egy rendkívül kellemesen fogyasztható rádióballada, mely hajszálnyival sem marad le külhoni „testvéreitől” – nem hiába vezette az mr2 slágerlistáját.

A magyar blokkot már ismertem egy másik két együttessel közös válogatásalbumról (erről is bátorkodtam írni). Az angol dalok sínén elindulva zökkenőmentesen jutunk el hozzájuk; a szövegek illeszkedőek, költőiek. Talán az Évről évre című volt, ami nem érintett meg annyira, de a Félig szép szakító dal klippért kiált, és minél több fórumért, aztán ki tudja, meddig érhet el. A Keserű otthon ébresztőjét – elsősorban a szöveg miatt – minden honfitársam számára kötelező „hallgatmánnyá” tenném. Mint ahogy a Félig szép az I’m moving onnal „rokonkodik”, így ez a fogyasztó társadalom „arcába” köpő nótácska a cd első felén tanyázó Ain’t worth shit testvére. A lezárásra hivatott Breath nem más, mint egyveleg régi Idoru-nótákból, és mindez nagyon szépen építkező akusztikus verzióban.

Summa summarum a The Idorunak jól sikerült a nyitás! Objektíve mindez szerintem egy erős négyest ér, de honfiúi büszkeségem miatt had tegyek rá még egy fél pontot!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr873219251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum