A 2009 végén alakult budapesti Till We Drop sem a „lassú víz partot mos” gyakorlatba átültetését favorizálja. A fiatal tagokból álló pop punk formáció debüt lemeze The Summer Triangle címmel a német Let It Burn Records-nál jelenik meg október végén. Erről, a múltról és a zenekar előtt álló lehetőségekről beszélgettünk Újhelyi Endre gitárossal.
RS: Ti sem sokat tétlenkedtek. Két év alatt egy rakás koncert és most az első lemezetek is megjelenik október végén, ráadásul külföldi kiadónál. Kezdésnek azonban kicsit mesélnétek a megalakulásról és a névválasztásról? Egyáltalán hogyan írnátok le a pop punk-ot?
Jól mondtad, kb. tényleg két éve alakult a zenekar. Mindannyiunknak volt már tapasztalata a zenélésben, mondhatni kettő banda romjain épült a Till We Drop. A két Orbán fivér a Ghost of Shelter-ből, mi hárman (Bálint, Pete és én) pedig a Fuwdo-ból kerültünk a csapatba. Valamennyiünk ekkortájt szenvedte el szeretett kvintettje végét, de ugye ismeritek az öreg és igaz mondást, hogy minden vége, valami új kezdete. Ez itt is bizonyosságot nyert, hisz aktív részesei voltunk az éjszakának, így nem volt nehéz egymásra találni. A stílust nem tudatosan választottuk, ez ösztönszerűen jött belőlünk és mikor számonkérték rajtunk, hogy „na de mégis milyen zenét játszotok” és már nem jöhetett szóba a válasz elkerülésére alkalmazott rock kategória, talán a pop-punk-hoz álltunk legközelebb. De nem vagyunk egy, a szó szoros értelmében vett pop-punk banda, mert mi sem vagyunk pop-punkerek. Mivel elég nyitottak vagyunk mindenféle zenei stílusra ezért az általunk írt számokat se lehetne egy kalap alá venni.
RS: Egy korábbi, nálunk is bemutatott interjúban, ha jól emlékszem május végére prognosztizáltátok a debüt lemez megjelenését. Mi a csúszás oka? Egyáltalán hogyan zajlottak a lemezfelvételek? A dalokról – amennyi természetesen most publikusan elmondható – mesélnétek egy keveset?
Igen, nagyon naivan dobálóztunk a dátumokkal a felvételek megkezdése idején. Első nagylemezi munkálatok voltak számunkra és nem is gondoltuk, hogy ez mennyi idővel és pénzzel jár, onnantól kezdve, hogy kipattantak az első riffek a fejünkből, odáig, hogy a kezedben fogod a kész anyagot. A legjobb korongot akartuk összehozni, ami jelen pillanatban csak tőlünk telt. Sokáig kerestük a hangzást, ötleteltünk a borítón, az ehhez kapcsolódó merchandise-on. Azt akartuk, hogy egy nagy egészet alkosson majd a The Summer Triangle. Ha valaki rátalál a zenekarra, akkor egy egységes és egyértelmű képet kapjon arról, hogy kik is vagyunk mi.
A dalokat próbáltuk úgy írni, hogy ha bárki végig hallgatja a teljes diszket, akkor ne érezze azt egyik számnál sem, hogy azt mintha már az előbb hallotta volna. Próbáltuk egy pozitív köntösbe burkolni az egészet és reméljük, hogy sok embernek tudunk szerezni vele egy kellemes fél órát. Vagy sok-sok fél órát. (nevet)
Bizonytalanok voltunk, hogy melyik stúdió is lenne nekünk megfelelő. Egyértelműen arra szavaztunk, hogy a dobokat a jól bevált No Silence-ben vesszük fel, ahol a két legutóbbi trekket is rögzítettük. Simon István barátunk (The Southern Oracle) dobos lévén nagyon érti a dolgát. A srácban nem lehet csalódni.
A lemez többi részét pedig az SSR-ben akartuk rögzíteni Bodnár Péter szárnyai alatt. Itt fel is toltuk a fennmaradó sávokat, de időközben megjelent barátaink a Southern Oracle „Hellwakening” nagylemeze, amit a már említett Simi, a dobosuk rögzített és kevert teljes egészében. Ekkor tudtuk, hogy mindenképpen az i-re a pontot itt kell feltennünk, tehát vittük át hozzá az egész korongot keverésre és masterre. Természetesen ismét elégedetten távoztunk. Maximálisan meg vagyunk elégedve a végeredménnyel.
RS: A zenekar mellett ki mivel foglalkozik?
Semmi mással. Mi a zenélésből élünk… Persze nem. Mindenképpen próbálunk több lábon állni az életben és hát persze élni is kell valamiből. Máté a gasztronómia felé kacsingat, amit olykor-olykor egy kiadós vacsorában mi is élvezhetünk. Feri hangmérnöki suliba jár, amit a bandában nagyon is tud kamatoztatni és emellett egy kis közgazdaságtant is hallgat(na) velem a Corvinus Egyetemen. Emellett egy telekommunikációs cégnél vagyok operátor. Bálint egy éjszakai klubban tölti idejét éjszaka, mint felszolgáló. Pete pedig habzsolja az életet.
RS: A The Summer Triangle a német Let It Burn-nél lát napvilágot. Miben tudja a zenekar karrierjét egyengetni ez a külföldi kiadó?
Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy sikerült bekerülni a Let It Burn istállójába. Az elejétől fogva országhatáron túl nyúló terveink voltak, ezért is szólalnak meg a dalok angolul. A kiadó lehetőséget ad nekünk, hogy elérjen a zenénk a világon bárhová és az online megvásárlás lehetőségét kihasználva bárki hozzájuthasson. Mivel egy német kiadóról beszélünk, ezért innentől kezdve a lehetőségeink hatalmasat ugrottak. Reméljük mostmár nem okoz nehézséget egyre többet játszani nyugaton és hogy idővel ne csak Magyarországot hívhassuk a mi színterünknek, hanem egész Európát. A kiadó rengeteg promó munkát is elvégez a lemez kapcsán, így a megjelenéskor bízunk benne, hogy már egy várt korong lesz.
RS: Idáig is rengeteg koncerten lehetett elcsípni benneteket, október november folyamán pedig egy mini Európa turnén (Ausztria-Svájc-Németország) vesztek részt a The Blackout Argument és a Social Suicide társaságában. Jól látom-e, hogy ahhoz hogy egy fiatal zenekar a felszínre ússzon és ott meg is maradjon rengeteg élő fellépést kell elvállalnia?
Életünk első európai turnéja lesz. Nagyon izgatottak vagyunk már ezzel kapcsolatban. Magyarországon már szinte minden nagyobb városban játszottunk, másfél éve folyamatosan koncerteztünk. Itt volt az idő, hogy új vizekre evezzünk és meglássuk, hogy vajon a nyugati közönség, hogy fogadja a zenénket. Sajnos a mi médiánk kifullad az internetben, mert ugye az itthoni zenecsatornák, rádiók nem adják le ezt a fajta muzsikát. Rengeteget kell koncertezni, hogy megismerjenek az emberek, legyen egy személyes kontakt, ne csak öt hülye gyereket lássanak bennünk, akik helyben futnak egy videóklipben. Ha valakit igazán megfog egy zenekar az csak is élőben lehetséges. Minden egyes fellépésből a maximumot próbáljuk kihozni, hogyha bárki hazamegy koncert után, akkor azt érezze, hogy megérte elmenni a buliba és megvenni a belépőt. Ekkor nyer értelmet számunkra az egész és érezzük azt, hogy van értelme annak amit csinálunk.
RS: Hogy látjátok a Ti zenei színteretek alakulását itthon és külföldön?
Külföldön már nagyon bejáratott ez a fajta zene. Rengetegen szeretik és élik ezt a stílust. Az internet révén mindenkihez eljut a pop-punk ezen fajta ága és ezáltal nagy figyelemmel kísérik az új bandák megjelenését és segítik sokan azzal, hogy mindenhová a neten kiposztolgatják a számokat és a videókat, írkálnak a zenekarokról. Hogy mennyire aktívak élőben, vagyis, hogy járnak-e koncertre, arra majd térjünk vissza novemberen, ha hazajöttünk a turnéról. Magyarországon Esztergom és Dorog környéke a Pop-punk hazai helytartója. Ott szinte mindenki ebben nőtt fel és látszik mikor elmegyünk oda játszani, hogy mennyire élik ezt a zenét. Imádunk ott játszani. A magyar közönségben azt szeretjük a legjobban, hogy nagyon aktívak, buliznak végig a koncerten, még ha nincs is reggel hét órás metrós tömeg szintű sűrűség a tánctéren. Jó látni, hogy sokszor más stílusban mozgó arcok is ott pörögnek a koncerten és odajönnek koncert után elmondani, hogy tetszett nekik, amit csináltunk a színpadon.
RS: Látszik, hogy tudatosan épített karrier a tiétek. Milyen tapasztalatokkal lettetek gazdagabbak az elmúlt két évben?
Valóban tudatos annyiban, hogy tudjuk, hogy mit akarunk csinálni, tudjuk, hogy együtt akarjuk ezt csinálni és hogy hova akarunk eljutni. Hogy ez sikerül e, az a jövő titka. Rengeteget tapasztaltunk jót és rosszat az elmúlt két évben. Rengeteg barátra tettünk szert, nagyon sok jó és segítőkész embert ismertünk meg, akik mind-mind segítettek a pályánk alakulásában. Sajnos azt is meg kellett tapasztalnunk, hogy rengeteg helyen mennyire nem becsülik az élő zene ezen fajtáját. Az, hogy egy zenekar utazik 200km-t, hogy játsszon, egy az ország másik végében lévő klubban és a szervezők még annyira se méltatnak, hogy adjanak pár üveg ásványvizet. Régen még olyan is előfordult, hogy azt a minimális összeget, ami fedezte volna az utunkat is úgy kellett kihúzni egyes emberekből, hogy haza tudjunk jutni. Amíg egy zenekar magára van utalva, addig sajnos teljesen kiszolgáltatott ennek a rendszernek. Mindig pozitívan álltunk ehhez az egészhez és reméltük, hogy majd csak megváltozik ez az egész, de sajnos ennek nem sok nyomát látjuk. Ennek ellenére jó azt látni, hogy ezek a nehézségek, amin minden zenekarnak át kell esnie, nem veszi el a kedvét senkinek, sőt inkább még nagyobb elszántságot ad, hogy áttörjön ezen az egészen.
RS: Minden lépcsőfok után jöhet egy másik felfelé. Mik a jövő célkitűzései számotokra?
Mindig kitűzünk egy következő célt magunk elé, amit el akarunk érni és addig próbálkozunk, amíg ez nem sikerül. Sokszor csak az időzítés a rossz. A legutolsó, amit meg tudtunk valósítani az a The Summer Triangle lemez elkészítése volt. Úgy hisszük, hogy ez zenekar időszámítása az első lemez megjelenésétől számítandó. Innentől vagy igazi banda, mert bárkinek odaadhatsz egy korongot és mondhatod, hogy „igen, ezek vagyunk mi”. Eddig mi is csak a három eddig felvett számot lovagoltuk meg az elmúlt időkben és nagyon jó azt látni, hogy így is mennyi embert megfogtak a nóták és jönnek el koncertre és énekelik velünk. Úgy hisszük, hogy innentől kezdve önerőből már nagyon nehéz lenne tovább lépni, ezért is örülünk annak, hogy mögénk állt Jakab Zoltán az Ascension 46 menedzsmenttel és segítségünkre van minden problémában, ami csak az utunkba kerül. Ő már megjárta ezt az utat és a tapasztalatát megosztva velünk próbál a helyes irányba terelni minket, hogy azokat a buktatókat elkerüljük, amiket ő már átélt. Így együtt vágunk neki a nagyvilágnak és reméljük, hogy most már a határokon túl is sikereket tudunk majd elérni. Legyen ez a következő kitűzött célunk!
Fotók: Réti Zsolt
