A tejszínhab metal bajnokai: Evanescence - Evanescence

2011. október 24. - viliricsi

A logopédusi nyelvgyakorlatra emlékeztető együttes-név kapcsán a magamfajta, a műfaj e szegmensét tiszteletteljes távolságból figyelő rockfan a Bring me to life című, 2003 körül mindenhol agyonjátszott nótára asszociál. Másra nem nagyon, és ezután sem lesz ez másképp. Mióta – az első lemezt követően – Ben Moody gitáros-szerző kivált Amy Lee dalos-pacsirta kötelékéből, úgy tűnik a magányos madárka nem igazán találja helyét a sűrű erdőben.

Itt a harmadik sorlemezen sincs új Bring me to life. Legközelebb ehhez a szinthez a nyitó, és egyben promo-dal a What you want közelít. Sláger, de oly mértékben, hogy akár Britney Spears is beilleszthette volna budapesti setlistjébe – senkinek sem tünt volna fel a különbség. Az ezt követő Made of stone – ahogy Attila kollega írná a helyembe – szódával elmegy, de egész biztosan egy hét múlva nem fogok emlékezni rá. Márpedig nem szándékozom ezzel kapcsolatos ismereteimet felfrissíteni, sőt – nagyon ritkán érzek ilyet – örülök, hogy e kritika létrehozása után nem fontos többé foglalkoznom ezzel az anyaggal. Eredetileg kettes osztályzatot szántam erre az albumra, de el kell ismernem: egy fél ponttal emeli a produkció értékét még két dal: a The other side, illetve a Sick. Utóbbi enter sandmanes kezdése (a Metallica-számra gondolok), és viszonylag ütős refrénje némi változatosságot csempész a „szürke színesség” óceánjába (ha már Oceans címmel is szerepel rajta dal).

Fejlődés nincs, a meghatározott korlátokon belül meg már elfogyott a tér. Barokkosan (de nem rockosan) cirádázott refrének repkednek, a maguk rendkívül nehezen megjegyezhető mivoltában. Utóbbi nem gond mondjuk egy sokrétegű, sokszor használatos Queensryche-lemezen, de ebben a pop-metal műfajban öngyilkossági kísérletnek minősül. Vagy csak egyszerűen az említett úr távozása után nincs a csapatban igazi zeneszerző. Pedig itt egész nap fejünkben cikázó mega-dallamokra volna szükség.

Bár elméletileg ez is „metal”, mégsem lehet róla okosakat írni egy olyan orgánumban, ahol Metallicaról, a Megadethről vagy éppen Anthraxról cikkezünk nap mint nap. Ez az album erről az oldalról nehezen kezelhető. Ha szegény Michael Jackson élne, egész biztosan pert indítana a már említett Oceans-dal miatt, ő is néhányszor eljátszott ezzel a verzével.

Ezzel a példával mindent elmondtam. És ott van az egész tobzódás méltó lezárására a teljesen értékelhetetlen, a címével is ultra-romantikát sugalló Swimming Home. Ezt a számot még Britney Spears sem lenne hajlandó elénekelni, ebben egészen biztos vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr333325439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum