RockStation

Az emlékekből élni: Bush- The Sea Of Memories

2011. november 06. - RaczUr

A Bush a kilencvenes évek közepén egy igen eladható név volt a rock zenei szcénában, és mindehhez csak annyit kellett tenniük, hogy megírjanak egy népslágert a Swallow személyében (na jó volt egy Gasoline című szerzeményük is). Ezenfelül nem sok mindent tettek le az asztalra, kiváltképp az utóbbi tíz évben – merthogy a frontember filmes szereplése a Constantineban zenei szempontból nem ez a kategória-. Én meg is lepődtem azon, hogy 2011-ben egy lemezt piacra dobtak, holott régóta tudjuk, hogy grunge halott, és már gyanakszunk egy ideje arra is, hogy a rádió rock is tetszhalott állagban entitál.
 

A Bushsal tehát elég felületes ismeretséget kötöttem, ennek pedig talán az az oka, hogy amíg a Faith No More egy Easyvel, vagy a Soundgarden egy Black Hole Sunnal elért egy széleskörű ismertséget, olyan számokat is tudtak írni –és nyilvánosságra hozni-, mint egy Midlife Crisis, vagy egy Jesus Christ Pose. Így nekik sikerült kitörni abból a skatulyából, amibe anno nálam kőkeményen beleszorult a Bush. A rádióbarát, de azon belül deluxe kategóriás grunge rockból, aminek, ha a szívünkre tesszük a kezünket, beláthatjuk, hogy manapság igen csekély létjogosultsága van.
 

A Bush hallhatóan sejtegette, hogy felérne egy zenei öngyilkossággal, ha egy múltidéző grunge lemezt tolna az arcunkba. Inkább megpróbáltak ügyesen egyensúlyozni. Sikerült, ahogy sikerült. A The Sea Of Memories igazából amellett, hogy a könnyen befogadható, és énekelhető rockban gyökereztethető lemez, benne van a késztetés, hogy azért a mai kor normáinak is megfeleljen. Persze ez nem azt jelenti, hogy deathcore-os blast beatekkel, és poszt metalos, széteffektelt prüntyögésekkel lenne tele tolva az album, de leginkább a hangzása túl mutat egy kilencvenes évek utánérzésen. Mégis időről időre eszünkbe jut a The Sea Of Memories hallgatása közben a régi Foo Fighters (lásd: She’s A Stallion), a rockosabb részeknél meg egy karcmentesebb Monster Magnet is (lásd: All My Life).
 

Alapból azt kell mondjam, hogy felemás lett a The Sea Of Memories. Hallgatható lemez, ahhoz kétség sem fér, de gyakorlatilag azzal, hogy semmi extrát nem visznek Bushék a zenéjükbe, kegyetlenül meglaposítják az egészet. Pedig a nyitány a The Mirror Of The Signsszal aránylag beleül a fülbe, de ahelyett, hogy egy kecsegtető kezdés után berobbanna egy arcletépő, vagy legalább valami karakteres dal, inkább kezdetét veszi egy nyögvenyelős, és izzadtságszagú zenélgetés. Ráadásul a tökösség egyáltalán nem lett egy non plus ultra tulajdonsága az albumnak, az All Night Doctors, vagy a The Heart Of The Matter például igen nyálas tételnek tetszik.
 

Van ugyan a The Mirror Of he Signban elektromos gitár, vannak tökös megoldások, de összességében egy sablonos, könnyen befogatható, és könnyen hallgatható album lett ez, ami az első hallgatás után könnyen a kukában végezheti. Világmegváltás nélkül, és olyan slágerek nélkül, mint amik anno sikeressé tették őket.

Bush a facebookon

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr823355262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum