RockStation

Ízelítő a Born of Osiris és az As Blood Runs Black közelgő nagylemezeinek dalcsokrából.

2011. március 08. - Benyo.

Mindenképpen izgalmasnak ígérkezik első tavaszi hónapunk második fele, hiszen az Obscura, a Salt the Wound és az Agnostic Front stb. idei nagylemezeinek megjelenése mellett, két másik, a saját műfajukon belül rendkívül jelentős megjelenés is várható. Az egyik az As Blood Runs Black évek óta fennálló hallgatását megtörő, a Mediaskare Records-nál 15-én napvilágot látó Instinct című nagylemez, a másik a szívemhez igen csak közel álló, a múlt hónapban nálunk is, a Protest the Hero és a Darkest Hour előtt fellépő Born of Osiris, The Discovery-re keresztelt nagylemeze lesz, mely hivatalosan 22-én jelenik majd meg. 

Tovább

Újabb nóta: As Blood Runs Black- Angel City Gamble

 Azt hiszem, most már teljesen jogos felháborodással jelenthetem ki, hogy karöltve rengeteg sorstárssal, számomra már nagyon lassan telnek az utolsó napok az As Blood Runs Black Instinct-jének közelgő megjelenésének hajrájában, amit egy újabb lapáttal tettek nehezebbé, hiszen egy vadonatúj nótát, az Angel City Gamble-re keresztelt tételt lehet tesztelni.

Tovább

Sting az óriási sikerű Symphonicity világkörüli turnéval nyáron visszatér Budapestre

Sting és szimfonikus zenekari kísérete nyáron visszatér különleges turnéjával Európába. A koncertsorozat a teltházas észak-amerikai, európai és ausztrál körút után idén folytatódik Francia-, Német- és Olaszországban, illetve Kelet-Európában. Budapestre a tavalyi tomboló sikerű teltházas előadás után, június 30-án tér vissza Sting és szimfonikus zenekara.

Tovább

Azok a régi szép idők: R.E.M.- Collapse Into Now

Az R.E.M. abszolút része kamaszkoromnak. Az Out Of Time vagy az Automatic For The People akkoriban legalább akkora flash volt számomra, mint mondjuk a Metallica Fekete Albuma, vagy a Guns N' Roses Use Your Illusion-je. Hogy az R.E.M. legjobb albuma az előzőekben megnevezett két album közül ki az szinte biztos. Ezt követően pár fellángolást leszámítva nem igazán tudtak emlékezeteset alkotni, de 2008-ban megjelent Accelerate című lemezük meglepően fogósra sikerült sokak legnagyobb örömére.

Tovább

Hallgassatok Queens Of The Stone Age-t!

A hamarosan hazánkban koncertező Queens Of The Stone Age remaszterizált 1998-as, a zenekar nevét viselő korongja digitális formában ma, míg cd-n és vinyl-en április 19-én jelenik meg a Domino Record kiadásában. A teljesen felújított dalok mellé 3, eddig ritkábban hallott  dal is beférkőzött, hiszen a The Bronze és a These Aren't The Droids You're Looking For egy 1998-as split EP-n, míg a Spiders And Vinegaroons egy posztumusz Kyuss/QOTSA split Ep-n szerepelt ezidáig.

Akinek digitális formában is elég a lemez, annak itt van elejétől a végéig:

 


Invasion Tour 2011 [KONCERTAJÁNLÓ]

Igazi láncreakciót válthat ki a nemzeti ünnepünk előtti hosszú hétvégén egy lengyel-magyar koprodukció, ugyanis a hazai Checkpoint Charlie a varsói Chain Reaction-nel karöltve készül leigázni Pécset, Baját és Budapestet március 11. és 13. között. Tettestársul két állomáson a csajbanda Cherry Bomb, egyen pedig a black metal supergroup I Divine szegődik a két csapat mellé.

Tovább

Salt the Wound: Újabb nóta

 A 2001-ben alakult Ohio-i deathcore/metalcore csapat, a Salt the Wound megerősítette a kétkedőket abban az elhatározásukban, hogy a banda a 2009-es Ares-t, mesterműnek még jóindulattal se mondható nagylemezét követő széthullása után újra összeáll, és Kevin Schaefer alapító énekessel az élen idén tavasszal új lemezzel jelentkezik, mely a Kill the Crown címet viseli majd. A banda korábban közzétett Elle Ess Dee tétele után most az új, Cash On Delivery-re keresztelt ízelítőt lehet górcső alá kapni!

Tovább

Kairos címmel jön az új Sepultura

A Nuclear Blast gondozásában Kairos címmel jelenik az új Sepultura album, melynek producere Roy Z. (Bruce Dickinson, Halford, Helloween) volt. A dalok rögzítése São Paulóban történt, jelenleg az utolsó simításokat végzi a csapat az anyagon. A  banda az előzetes nyilatkozatok alapján most is szövevényes koncept-lemezben gondolkodik, melynek középpontjában az idő témaköre áll. Állítólag 13 dal született ,plusz a Ministry Just One Fix és a The Prodigy Firestarter című dalainak feldolgozása. Pontos megjelenési dátum még nincs.

Májusban jön az AC/DC koncert DVD-je

Korábban már beharangoztuk, hogy az AC/DC Black Ice című lemezének világ körüli turnéjának Buenos Aires-i állomásán 2009. decemberében 32 kamera forgott, természetesen nem ok nélkül. Május folyamán ugyanis megjelenik a most még Live At River Plate címet viselő (még változhat) koncert dvd. A dvd bónuszként tartalmaz egy The Fan, The Roadie, The Guitar Tech & The Meat című dokumentumfilmet is interjúkkal, egyebekkel. A dalok listája tovább után.

Tovább

6. HangSúly zenei díj – A tavalyi év legjobb rockzenei produkciói

A Grammy és a Fonogram után eljött a magyar hard rock és a heavy metal ideje. Hatodik alkalommal került lebonyolításra az éves HangSúly zenei díj szavazása, amelyben idén 11 rock/metal portál szerkesztősége választotta ki az előző évben megjelent új magyar stúdióalbumok közül a legjobbakat. 2010 legjobb teljesítményét egyértelműen a Cadaveres és a Bloody Roots zenekarok nyújtották, mellettük a Dreyelands, a Blind Myself, illetve producerként Varga Zoltán és Schmiedl Tamás, valamint Havancsák Gyula „Hjules” grafikusművész lettek díjazottak. Íme a részletek:

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum