Ilyen lesz Lou Reed és a Metallica közös lemeze

2011. szeptember 18. - sunthatneversets

A címbeli kijelentést egy 38 másodperces dalrészlet okán talán merész megtenni, de az október 31-én Lulu címmel megjelenő közös mű The View című dalából van már egy rövid részlet. Akinek idáig halvány fogalma sem volt mi sülhet ki a kollaborációból az most sem biztos, hogy okosabb lesz.

 

Rómeó üzent, de nem csak Júliának

A sikeres somorjai magyar zenekar egy üzenetet juttatott el nekünk.

„Sziasztok!
Remélhetőleg mindenkinek sikerült a nyár, kinek így, kinek úgy.  Nekünk jó volt, sőt, de nem szeretünk dicsekedni, pedig nektek köszönhetően volna mivel.  Szóval... Szeptember, vénasszonyok nyara, szüret, még egy kis töltődés. Aztán... Október, turné, sok buli, meg még több buli és már is vége az évnek. Ez a terv benne vagytok? Akkor támadás!“


A csapat ugyanis október 1. – től egy 15 állomásos turnéra indul. Bár nyáron bejárták az országot, és környékét, egy rövid pihenő után újra elindulnak, és megrengetik a rock n’ roll színpadokat! Két közkedvelt zenekart is visznek magukkal a dombóvári Hátsóajtó és a veszprémi Deep Inside „személyében”. Szóval, közhely, de mint mindegyik, ez is igaz, kihagyhatatlan!

A turné helyszínei:

Tovább

Egy átlagos péntek este Corey Taylor-nál

Hogy a rockzenészekkel kapcsolatban milyen sztereotípiák élnek nem tudjuk, sokan biztosan azt várják, hogy ha hazaérnek pajszerral feszítik le magukról a szögecsekkel kivert csuklószorítót. Pedig nem. Corey Taylor a Slipknot és a Stone Sour frontemberéről eddig is tudtuk, hogy ha kell egy partyn simán eljátssza a Spongyabob Kockanadrág főcímzenéjét. Az alábbi videót maga az énekes tolta fel a legnagyobb videómegosztóra. NOORMÁÁLIS?

 

Rob Halford a színpadon esett le a motorról

Öreg rocker, nem vén rocker mondhatnánk, de a Judas Priest frontembere Rob Halford sem lesz már fiatalabb. Minap a csapat Brazíliában, egészen pontosan egy Ginásio Nilson Nelson nevű helyen koncertezett. A koncert alatt jött a szokásos, Harley-Davidsonnal színpadra gurulás. Nos a dolgok a megállásig jól is mentek, aztán Rob bátyó a motorral együtt eldőlt és vagy 10 másodperc kellett mire a technikusok visszaállították függőlegesbe a frontembert. 

Halford egyébként járt már hasonlóan, még a Painkiller 1990-es turnéján, akkor az esés következményeként az orrát törte. A mostani eset nem volt ilyen súlyos.

Elkészült a Borgia zenekar első videoklipje!

A kunhegyesi Borgia zenekar 2008-ban  alakította ki jelenlegi felállását.  Sas Szilárd (gitár), Nagy Máté (dob), Nagy Tibor (ének, basszus), Karap Zoltán (ének, gitár),  és Magyar György (billentyűk, vokál) még ebben az évben elkészítették első demojukat és 2009-ben rögzítették  első lemezüket is, melynek az Adélok és Edék nevet adták. Az örök dilemma, a szerelem, a nő és férfi kapcsolata volt a motiváció a címválasztásban,  hiszen ez mozgat mindent, ez határozza meg mindennapjainkat. Természetesen a Borgia dalai is jórészt erről szólnak,  de amiben a Borgia más, az maga a Borgia. Ha feltétlenül rájuk szeretnénk húzni valamilyen  stílust, akkor az az alternatív rock lenne, de ez csak addig érdekes, amíg az embereket ennek hatására fel tudjuk állítani a karosszékből. Ha elmennek egy Borgia koncertre, úgyis magával ragadja őket a zenekar és a zenészek bája és várni fogja a következő alkalmat, mikor ennek az érzésnek újra a részesei lehet.

A klip a Rédió című számra készült, ami talán nem véletlen, hiszen a dal abszolút  RÉDIÓbarát, amit remélhetőleg hamarosan azok is észrevesznek majd, akik lehetővé tudják tenni, hogy oda is kerüljön.

Enter Shikari, Your Demise, Letlive@A38

Időpont: 2011. 09. 13. 19:00

Helyszín: Dürer Kert, Budapest

Fellépők:

Enter Shikari (UK)

Your Demise (UK)

Letlive (USA)

 

 

 

A májusi-júniusi klubkoncert dömping, majd az azt követő fesztiválszezon után bekövetkezett augusztusi üresjáratot volt hivatott megtörni a keddi Enter Shikari vezette mulatság, megnyitva ezzel az őszi szezont, mely azt hiszem pazarabbul nem is sikerülhetett volna.

Tovább

Heidenfest: visszatér Budapestre népies metalzenék fesztiválja

Trollok, kalózok, valamint finn, norvég, izlandi és szláv harcosok zenélnek október 20-án. A 21. századi mitikus hősei több dologban is különböznek középkori őseiktől: egyrészt mostanság főleg hangszerekkel támadnak, másrészt ezt elég jól kiszámíthatóan teszik: minden évben egyszer, valamikor az ősz táján. 2011-ben például október 20-án érkeznek Magyarországra, hogy az elmúlt két alkalomhoz hasonlóan egy remek hangulatú estén mulassanak együtt a pagan és folk metal zenék kedvelőivel. Idén a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld zenekarok állnak majd csatarendbe, méghozzá a budapesti Club 202-ben.

Tovább

Megadeth - Kóros headbangelés, kés alá fekszik Dave Mustaine

Lassan szakmai ártalom lesz a metálzenészeknél a headbangelés. Tom Araya a Slayer frontembere két éve küszködött makacs hátsérüléssel ennek következtében, most pedig a Megadeth főnök Dave Mustaine jutott hasonló sorsra. A frontembert állítólag még a héten megoperálják és csak a kitartásán múlott, hogy a banda  fel tudott lépni a szeptember 14-ei New York-i Big Four koncerten.

Dave Mustaine az esettel kapcsolatban a következőket nyilatkozta:  „Először azt mondtuk, nem tudjuk vállalni a bulit, hiszen a probléma akkora, hogy egyetlen rossz mozdulattól akár meg is bénulhatok. ...... A problémámat egyébként a headbangelés okozta, a nyakam folyamatos fel-le mozgatása az évek során. A betegségem neve stenosis: három porckorongomnál is sérv alakult ki, illetve csontnyúlványok, kinövések mindenütt a gerincemen."

Ha Mustaine átesik az egyébként elkerülhetetlen műtéten, legalább két hónap rehabilitáció vár rá, így a csapat október legvégén megjelenő TH1RT3EN című lemezének koncertkörútja biztosan a jövő évre csúszik.

Húzós ősz: Hopes Die Last, Pro-Pain, Helia, Texas In July

 Elég húzós ősznek nézünk idén is elébe! Már Szeptemberben - egészen pontosan 18-án -érkezik az olasz HOPES DIE LAST, az angol ELIJAH és az ausztrál HANDS LIKE HOUSES!

Ezután négy  héttel jön a 20 éves PRO-PAIN! Rá pár napra már a Hegyalján hatalmas tömegelőtt játszó olasz HELIA csap bele majd a húrokba Budapesten és Veszprémben.
 
Október 24-én Győrben egy elég rangos "nemzetközi" bulit kaphat az arcába a nagyérdemű,ahol a következő zenekarok lesznek majd a színpadon: TEXAS IN JULY (USA), TASTERS (I), SCARRED BY BEAUTY (DK).
 

Ezután ismét Budapesté a főszerep ahol a nagy sikerű tavaszi turné után a THE GRENMA, INSANE, FISH! zenekarok adnak majd egy szép hangversenyt! Akinek pedig ez sem volt elég, annak pedig november végén ajánlanánk az olasz READY SET FALL kegyetlen koncertjét Budapesten!  

Till We Drop – Dalpremier a Facebookon!

Folytatjuk jó hagyományainkat és lájkért cserében újabb zenekar dalát tesszük közkinccsé! Ezúttal a Till We Drop érkezik új dallal, mégpedig az Introducing J. Pussy című tétel hallgatható meg a Till We Drop facebook oldalán, a ‘NEW SONG’ fülre való kattintás után. A dal az első hivatalos hallgatnivaló az október 28-án érkező The Summer Triangle albumról, amely a német Let It Burn Records gondozásában lát napvilágot és amelyet egy Európa-turné követ a német Blackout Argument és a norvég Social Suicide társaságában!
 

Dark-gothic szeánsz a budapesti éjszakában

Egy hónap múlva Budapesten lép fel a Fields of the Nephilim. A korábban is sok, hasonlóan legendás zenekart Budapestre szervező Negative Art tájékoztatása szerint az angol dark/goth csapat október 14-én a budapesti Club 202-ben lép majd fel és ez lesz az első magyarországi koncertjük.
Tovább

Év lemeze?: Anthrax - Worship Music

Kezdjük mindjárt az elején. Az Anthrax John Bush-sal a mikrofonnál volt a legjobb. Tény a csapat legsikeresebb időszaka Joey Belladonna frontemberkedésével zajlott, ami olyan thrash mesterműveket termelt ki, mint a Spreading The Disease, az Among The Living, vagy a State Of Euphoria. Ezt megelőzően 2003-ban jelentkeztek lemezzel. A We’ve Come For You All-on még John Bush énekelt és hozta az újkori Anthrax éra színvonalát, bár az tény, hogy az az album a Sound Of White Noise-zal és a Stomp 442-val nem vette fel a versenyt.

Tovább

Hungarian Pink Floyd Show – Újra itthon!

A jövőre 10 éves fennállását ünneplő, külföldön is méltán elismert Hungarian Pink Floyd Show lehengerlő produkciója ismét Budapesten! A látványos és profi műsornak újra a Crazy Mama Music Pub ad otthont. A legendás prog. rock formáció magyar helytartói szeptember 16-án este különleges műsorral várják az érdeklődőket!

2011. 09. 16. péntek
Hungarian Pink Floyd Show
Kapunyitás: 19 óra
Belépő: 1000,-Ft

Utazó fesztivállal érkezik a Tristania

Öt jól ismert érzéki metalzenét játszó csapat sorakozott fel a 2011-es "Out Of The Dark" fantázianévre hallgató turné zászlajai alá, hogy estéről estére Európa-szerte pompás élményben részesítse a dallamos fémzenék kedvelőit. Az október 2-án Budapestre is eljutó kompániában az "A Capella Metal" német hősei, vagyis a Van Canto, a norvég gótikus metal csapat, vagyis a Tristania, továbbá három szimfonikus metalt játszó együttes, a Serenity, a Xandria és az Amberian Dawn vesz részt. A csapatok bemutatkozó videója ITT látható.

Tovább

Az atom-világfiak öngyilkos küldetése: Sinner - One Bullet Left

Köszönet az AFM kiadónak (és még néhánynak), amiért megjelenés előtt elküldi nekünk üdvöskéinek anyagát, így már a „gyermek” megszületésének pillanatában közölhetjük a kedves olvasóinkkal „diagnózisunkat”!

Nos, így hirtelenjében, és a szabad asszociáció jegyében a Sinner One Bullet Left albumáról kedvenc mondásom ugrik be: „a pozitív gondolkodás nem biztos, hogy segít rajtad, de elég sok embert bosszant ahhoz, hogy érdemes legyen foglalkozni vele”. A One Bullet Left nem biztos, hogy a kedvenc albumod lesz, de remekül felbosszanthatsz vele néhány körülötted élőt. Például pláza-cica típusú barátnőd hepciáskodva távozik lakásodból, kifejtvén, hogy aki ilyen „erőszakos” zenét hallgat, az biztos erőszakos ember, okoskodó barátod – aki a Pink Floyd The Wall-ját is csupán akkor hallgatja, ha röhögni támad kedve – pedig megmagyarázza, hogy primitív vagy amiért ilyen primitív zenét hallgatsz. És a szomszéd, kinek macskája lábtörlőd elé hugyozott, szintén megőrül a „kettő-négytől”.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum