Az eredeti négyesfogat - Biohazard: Reborn In Defiance (2012)

2012. február 01. - Norbert K

Érdekes az élet. Úgy alakult, hogy mostanában leginkább HC lemezekről irkáltam, legyen az magyar, avagy külhoni. Jópár hanganyagon átrágtam magam, míg megérkeztem a NYHC egyik úttörőjéhez, a Biohazardhoz, ahol is meglepődve szembesültem a következővel: mind közül ez lett a legkevésbé hárdkóros alkotás. Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy rossz album született volna. A következőkben a kultikus banda kultikus felállásában rögzített albumáról írok néhány keresetlen gondolatot.

A sztori valószínűleg ismerős az olvasók többségének, de azért ismételjük át. A mindenki által agyonistenített albumok (Urban Discipline 1992., State Of The World Address 1994.) után a banda összetétele megváltozott, és a Billy-Bobby-Danny-Evan kvartett csak tavaly állt össze újra. Nem sokáig, mert mire idén januárban megjelent a lemez, Evan Seinfeld basszusgitáros-énekes már tovább is állt. Ismét. (Ki tudja meddig…)

A bevezetőben említettektől nem kell megijedni, azért van horzsolás rendesen a lemezen. Az intro utáni kezdő Vengeance Is Mine már első hallgatásra nagyon közel került a szívemhez. Így kell ezt csinálni. Lendület, düh, agresszió. A kraftos darabok közül kiemelném a punkos elemekkel bőven tűzdelt Rebornt is, és az album talán legjobb számát, a Skullcrushert. Ez az a három szám, amibe már a 90-es években Biohazarddal beoltott rajongók sem tudnak igazán belekötni. Illetve még a Countdown Doom, ez annyira tipikus, hogy bármelyik albumra elférne.

Vannak lassabb, de azért a torzításra rendesen rálépő dalok is, ebből nekem a Decay tetszett a legjobban. Nem túl bonyolult, de azért fogós énekdallammal megáldott refrén, és lassú szaggatás a verse részekben. A Killing Me és a Come Alive sem rossz, hasonlóan lehetne jellemezni ezeket is. Van persze kötelező hip-hopos dal is (Vows Of Redemption), de ami igazán meglepő, hogy van egy ballada is (You Were Wrong). Mondjuk ez nem is lett jó, szóval nem biztos, hogy a továbbiakban is erőltetni kéne. Túlságosan sablonos, ötlettelen, nem beszélve arról, hogy Evan érezhetően szenved ebben a számára idegen közegben.

Hogy ne negatív észrevétellel zárjam a cikket, el kell mondanom, hogy nekem alapvetően nagyon bejött ez az egész, amit kiadtak. Vannak hibái, nyilván, és az újjáalakult/újraösszeállt veterán zenekarok esetében sose várom, hogy megváltják a világot. Jó, vállalható, tetszetős hanganyag. Sokáig fogom még hallgatni, és ha nem lesz többé együtt a nagy négyes, az se baj, így lehet búcsúzni.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr394037062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsi. 2012.02.01. 13:18:53

nekem totál átjött, már szénné hallgattam. nyilván nem érdemes az Urban/State pároshoz hasonlítani...
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum