Hardcore őrület: Suicidal Tendencies, Biohazard, Terror, Walls Of Jericho, Lionheart @ Bécs, Gasometer 2012.01.25.

2012. február 02. - Ddamm

II. RÉSZ Innen már csak percek választottak el az este egyik fõőandájától, a  Biohazardtól. Mint ismeretes nagy a káosz a zenekar háza táján: az Egyesült Államokban nem tudni még mikor és hogyan jelenik meg az új lemez, az új tag - Scott Roberts - új tag-e, vagy csak beugrós, egyáltalán hogy üzemel ez az egész a színpadon és a többi.

Azt kell, mondjam nem voltak rosszak bár kicsit érződött, hogy még friss a tagság, ráadásul meglepetten konstatáltuk, hogy már a dobosuk sem a régi. Kiderült, hogy Danny igazoltan maradt távol az estétől, ugyanis megszületett a kislánya és a Sworn Enemy dobosa helyettesítette, nem is rosszul, teszem hozzá. Többnyire a szőke gitáros Billy vitte a hátán a bulit, de az új fiú is odatette magát, meg persze Bobby Hambel is pörgött rendesen a gityójával. Persze a Biohazard nem lenne Biohazard, ha nem lettek volna itt is technikai zűrök, jellemzően az előbb említett gitárosnál rendetlenkedett a technika (ki másnál?). Feltűnt, hogy milyen kevéske személyzettel megy a banda, míg a Terror körül legalább 8- 10 ember sertepertélt , itt egy-két technikus próbált úrrá lenni a problémán.

Valóban káosz uralkodott a színpadon, amikor Billy gondolt egyet és bemászott közönség közé szörfözni az egyik road helyettesítette a mikrofonnál, volt színpadon együtt ugrálása rajongókkal, jó sok dumálással megfűszerezve. Ez az egész olyan ad hoc jelleget kölcsönzött a dolognak amivel, tulajdonképpen nincs is semmi baj, mert általában anarchiába torkollik egy-egy Bio koncert.

De, azért jó lenne végre úgy látni őket, hogy profin letolnak egy bulit minden féle nyavalygástól mentesen, kevesebb dumával inkább a zenére koncentrálva, mint a körítésre. Volt itt egyébként minden jó: Urban Discipline, Retribution az első lemezről, Love Denied, Shades of Gray, Vegeance is Mine és a Come Alive az újról.

Feltűnt, mennyire kicserélődött időközben a közönség: a fiatalabbak hátra, harmincasok előre. Kicsit talán a sorok is megritkultak, de azért nem volt vészes a helyzet.

Ezután következett  a Suicidal Tendencies végre és jött az első döbbenet. Az eddig jellemző, jobbára dobhártya szaggató sound eltűnt, mintha nem is lett volna. Halkan zsizsegtek a gitárok, hátulról visszhangosan szólt az ének, dobok dettó. Nem akarok túlozni, de szinte csak egy hajszállal volt jobb a hangzás mint a Szigeten. Nem is igazán értem miért vettek vissza, hiszen ez egy zárt csarnok, szinte egy hang sem szűrődik ki, elvileg szólhattak volna olyan elementárisan, mint a többiek, vártam is hogy, na, most aztán oda kennek, erre semmi.

Beszéltem egy barátommal és mondta, hogy őt nem zavarja, ha viszonylag halk egy buli, ha az szépen és arányosan szól, de itt akkor is nagyon hiányzott a kakaó! Menet közben valamennyire magára talált a hangzás, de azért még így sem volt tökéletes. Mármint a hangzás, mert Muirék jól adták magukat. Cyco Miko lankadatlanul rohangált fel-alá, Mike Clark grimaszolt, pózolt, Dean Pleasants meg pontosan gitározott és precízen tekerte el a szólókat.

A hegyomlás dobosról nem is beszélve, aki itt is előadott egy látványos dobszólót. Nem tudom egész pontosan honnan akasztották le Eric Moore-t , de nagyon jó vásárt csináltak vele! Itt megtekinthető a profilja.

A balkezében lévő dobverővel pörgette a baseball sapiját a feje fölött, miközben a jobbjával ütötte tovább az ütemet-egy igazi mutatványos veszett el benne! Az egész mostani felállás nagyon is ütőképes (bőgős fronton megint volt változás), de Muirre mindig is jellemző volt, hogy nem gurít gagyival, egy bizonyos szint alatt nem lehet bekerülni a csapatba.

Nem is igazán értem mire várnak, húzzák- halasztják, hogy piacra dobjanak végre egy vadi új studió lemezt, ezzel a tagsággal nem nagyon lehet tévedni. Engem is rendesen beindítottak, legalább 5 éve nem ugráltam annyit, mint ezen az estén. Menet közben fel is tűnt, hogy nem fulladok annyira, pontosabban nem a füst miatt van légszomjam, hanem egyszerűen csak elfáradtam és azért fújtatok. Tilos a dohányzás, ugye..Ja, és a ruhám sem lett büdös, simán fel tudtam venni másnap az egész szettet az új Suicidal pólómmal együtt, ez a nem semmi.

Meg kell még említenem a közönséget, akik közt szép számú magyar látogató is képviseltette magát és olyan régi vágású rajongók, akik nem átallottak szabályosan fehérre (!) mosott Machine Head-Burn my Eyes-os kapucnis pulóverben megjelenni. Tiszta 90-s évek!

A játékidõ náluk is nagyon karcsú volt, összesen 11 szám fért csak a programba és természetesen volt itt is színpad invázió, ahol záró Memories of Tomorrow-t már testületileg a színpadon tomboló közönséggel együtt tolta le a banda. Itt véget is ért az este. Én tulajdonképpen nem is fűznék többet hozzá, maradjunk annyiban, hogy az idő (remélem) megszépíti az emlékeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr774044076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum