Az egyik legfontosabb dolog az akusztikus anyagunk elkészítése, amin új számok lesznek, és lehet, hogy lesz egy-két régebbi is, ebbe a nyugodtabb környezetbe átültetve. A másik cél, hogy most is ott legyünk a hazai, illetve akár külföldi fesztiválokon is, és nagyon színvonalas műsort adjunk. Egyébként elképzelhető, hogy a Turbo egy improvizatívabb irányba fog elmozdulni, ami, bár eddig is jellemző volt ránk, a jövőben talán még hangsúlyosabb szerepet fog kapni.
Hol készítitek majd az új lemezt?
Valószínűleg ez is a próbatermünkben fog elkészülni, mint előző, Lost Measure című albumunk. Ez többek között azért jó, mert a saját közegünkben vagyunk, ahol a legfelszabadultabban tudunk zenélni. Úgy tervezzük, hogy ismét Hidasi Barnabás hangmérnökkel fogunk együtt dolgozni.
A kodaly-method.com oldalon szerepeltek a Turbo: City Of Satellites akusztikus verziójával, amit egy háztetőn adtok elő.
A Kodály-Method egy filmes csapat, akik azzal az ötlettel rukkoltak elő, hogy különféle stílusú zenekarokat szólaltatnak meg szokatlan közegekben. Így láthatta a közönség, hogy egy hangulatos, békebeli étteremben muzsikál a Zagar, vagy egy házibuli keretein belül az Akkezdet Phiai, mi pedig egy háztetőn játszottunk együtt a Waldorf-kórussal. A cél az, hogy az élmény egyszeri, és megismételhetetlen legyen. Talán a hangulat az, ami megfogta az embereket ebben: mi egy nagyon hangos rock n’ roll banda vagyunk, ez alkalommal pedig akusztikus hangszereléssel gondoltuk újra egy számunkat. Ehhez jött hozzá a kórus, vagy az, hogy elmentünk a háztetőre. Az én szempontomból még egy csavar került bele a sztoriba, nevezetesen az, hogy hagyományos dobok helyett kartondobozokon játszom – ez szerintem a hangzáshoz is sokkal jobban passzolt. Nagyon izgalmas volt számomra, hogy mindenből lehet hangszer, mindenből ki lehet hozni valamit, amit zenévé tudunk formálni – legyen az a testünk, vagy akár néhány doboz, vödör.
Hogyan kezdődött a dobolás iránti vonzalmad? Volt zenész a családban, aki elindított ezen az úton?
Minimális zenei előzmények voltak a szülőknél, anyukám gyerekkórusban énekelt egy keveset, apukám teljesen autodidakta módon sajátított el néhány akkordot gitáron. Zenei előzmény, hogy gyerekkoromban tábortűzi énekelgetéseknél vették észre, hogy folyamatosan csapkodok mindenféle botokkal összevissza. Ekkor egy ismerős mondta: lehet, hogy érdemes lenne majd ezt a dobolás dolgot erőltetni.
Ki volt ez az ismerős?
Ez még Bulgáriában volt, egy bolgár családból egy barát, aki egyébként tök jól énekelt meg gitározott, és ő volt a hangulatfelelős a tábortűzi buliknál. Én akkoriban nagyon kicsi voltam, 2-3 éves lehettem.
Mikor kezdtél intézményes formában dobolni tanulni?
Általános iskolás koromban kezdtem el járni a Járdányi Pál Zeneiskolába, ahol klasszikus ütőt tanultam. Nem is nagyon akartak felvenni szerintem, mondták, hogy majd ha esetleg lesz hely, akkor igen. Valószínűleg egyrészt nem voltam elég meggyőző a felvételin, másrészt meg mikor már bekerültem, annyira nem kötött le ez a dolog, sokkal inkább dallamhangszerek érdekeltek, pl: xilofon, vibrafon, marimba. Egyszerűen azért, mert sokkal könnyebben ment ennek a megtanulása, mint bármi másé, mivel közben már tanultam zongorázni.
Jó időnek kellett eltelnie, mire egyáltalán a dobszerkó bekerült az életembe, mint opció. Hatodikos lehetettem, mikor kezdtem nyitottá válni az akkori könnyűzenei dolgokra, aztán rájöttem, hogy végül is van egy dobszerkó itt a zenesuliban, de soha nem használjuk, és mi lenne, ha nekiállnék rajta zörögni? Ez egy teljes pálfordulás volt a nagy csellengés után - már hetente két alkalommal is lejártam gyakorolni. A gimis időszakom elején találtam meg a tanáromat, Madai Zsoltot, aki az After Crying zenekar dobosa már hosszú évek óta. Zsolt volt az életemben az első igazi „dobszerkós” tanár. Rohamléptekben egyre jobban belemásztam a dobolásba, végül egészen odáig fajult ez a dolog, hogy felmerült bennem az, hogy milyen jó lenne felvételizni a jazztanszakra! Zsolt mondta, hogy érdemes lenne a kottákból jól ismert Nesztor Ivánhoz eljutni, aki az ő akkori tanára is volt egyben. Elmentem a Nesztorhoz, egy ideig párhuzamosan jártam a két tanárhoz, aztán végül már csak az Ivánhoz jártam, és készültem a felvételire.
Ez mikor volt?
2002-ben. Nesztortól, és aztán például Zsoldos Bélától, és sok más tanártól is vettem órákat akkoriban.
2004-2005-ben a Salfordi Egyetem ösztöndíjasaként tanultál Manchesterben.
Igen, ez a Salford-dolog egy Erasmus-ösztöndíj keretein belül jött össze. amely egy évig tartott, és iszonyatosan meghatározó volt. Túl azon, hogy országot, kulturális szokásokat, és nyelvet vált az ember, nekem az akkor maga volt a Kánaán! A könnyűzene hazájában voltam egy popegyetemen, amelynek Peter Gabriel a tiszteletbeli igazgatója. Számtalan ilyen suli van kint egyébként, Paul McCartney is csinált Liverpool-ban ilyen popegyetemet. Ez nemcsak arról szól, hogy Rolling Stones, meg Aerosmith-nótákat hallgatnak az emberek, hanem komoly klasszikus oktatás is folyik, párhuzamosan egyfajta jazzes felhangú képzéssel. Ez attól függ, hogy ki mit vesz fel, több szakirány létezik. Döbbenetesen sokat tanultam kint akár Bartók Béláról, akár a jazz big band-hangszerelésről. Egy fantasztikus tanárom volt kint, akit Dave Hassell-nek hívnak, ő egy nagyon nagy megfejtő, egy mágus. Latin zenékben sok mindenkinek ismerősen csenghet a neve. Nem volt olyan kérdés, amire ne tudott volna válaszolni, vagy irányt mutatni. Nagyon jó volt látni azt, hogy mennyire tisztelettel fordult a legkülönfélébb muzsikák felé, tökmindegy, hogy a ’20-as évek dixieland-zenéjéről, a swing-korszakról, be-bop-ról, soul-ról, funk-ról, vagy akár a régi r’n’b zenékről beszélünk.
Az órákhoz egy embertelen iskolai infrastruktúra kapcsolódott, például egy olyan könyvtárral, hogy azt mindenkinek csak kívánni tudom. Tíz olyan próbaterem is rendelkezésre állt, amelyekben pont megfelelő, jó minőségű dobfelszerelések, billentyűk, erősítők voltak. Többfajta megvilágítás volt a termen belül, azért, hogyha valaki a normál lámpafénynél nem tud feloldódni, akkor ez segítsen neki az ellazulásban. Az iskola célja többek között az volt, hogy mindenki, minden körülmények között fel tudjon szabadulni, illetve hogy mindenkit tökéletesen segítsen abban, hogy tudjon fejlődni.
Végig olyan környezetben gyakorolhattam, fejlődhettem, zenélhettem, aminek a vége az lett, hogy egy egészen más minőségben kezdtem el élvezni a zenélést. Élveztem addig is, de nem tudtam, hogy ennyire lehet. Ott egyszerűen olyan ajtók tárultak ki előttem, amit itthon nem tapasztaltam meg. Egy lelki élményről beszélünk, egy olyan felszabadultságról, aminek következtében úgy érzed, hogy éppen a világ legjobb zenekarában játszol. És az is lehet, hogy összevissza játszotok, de az a meglepő, hogy páratlan élmények sülnek ki abból, hogy adott esetben még csak nem is annyira képzett zenészek szívüket-lelküket belerakják. Nekem Anglia mutatott rá arra, hogy tökmindegy, hogy mit csinálsz – ha azt igazán őszintén és igazán nagy szívvel, spiritusszal, energiával nyomod, akkor az tényleg át fog jönni, az a közönségére fog találni. Ha igazán nagy szívvel tudsz valamit csinálni, akkor azok a dolgok, amikről azt hitted, hogy problémák, vagy kihívások – mondjuk technikai dolgok – egyszer csak eltörpülnek, mert nem az lesz a központi kérdés, hogy hogyan csináld meg, hanem hogy miként. Ez nem azt jelenti, hogy a munkát meg kell spórolni, ez a két dolog elválaszthatatlan egymástól! Nálam addig inkább munka volt, csináltam, mint egy iparos, beültem, és játszottam, és vagy jó lett, vagy nem… És közben nem erről szól a dolog! Azért csinálom, hogy jól érezzem magam. Lehet, hogy kettőt ütök egy számban, de azért megyek oda, mert azt a kettőt be akarom ütni, mert az egy tök jó érzés! Tehát az, amiért csinálja az ember, az felejtődik el sokszor… A lényeg az, hogy érezzük jól magunkat, és ha mégsem, akkor valamin változtassunk. Változtassunk az attitűdünkön, változtassunk a zenén, amit játszunk, változtassunk a partnereinken, akikkel együtt zenélünk.
Mesélj egy kicsit a Random Trip nevű koncertsorozatról, amivel minden héten kedden jelentkeztek!
A Random Trip-et nagyon élvezem, itt lehet azt megtenni, hogy büntetlenül belemászol 1,5-2 órára egy másik ember zenei világába, ahogy ő is belemászik a tiedbe, és ott együtt csámborogtok. Előfordulhat, hogy – legrosszabb esetben – nem juttok zöld ágra olyan sokszor, csak ritkán, de a legjobb eset az, amikor szinte mindig ugyanazt gondoljátok, ugyanoda játsszátok be azokat a hangokat, ugyanúgy váltotok, azért, mert egy hullámhosszra sikerül kerülni valakivel. Ez egy nagy társasjáték, itt meg lehet csípni mások energiáját, mások tehetsége alá tudom helyezni magamat. Fel tudok töltődni, és én is tudok adni másoknak energiákat, és ezek az önfeledt pillanatok olyan témákhoz vezetnek, amiket, lehet, hogy például addig soha nem játszottam. Abban semmi izgalmas nincs, hogy összejönnek emberek, és azt mondják: csináljunk paprikás csirkét! „Jó, oké én hozom a csirkét” stb.… Nem! Valaki valamit hoz - nem tudjuk, hogy mit. Hogy aztán időközben csinálunk egy kis lecsót, meg lesz egy kis somlói, lesz még mellé egy kis gőzölgő meggyes rétes, vagy egy jó kuglóf, az már egy másik dolog. És aztán a közönség meg kiválasztja, hogy „nekem a kettes, a négyes, a hatos és a kilences szám tetszett, mert én szeretem a drum ’n bass-t, szeretem a jungle-t, szeretem a trip-hop-ot – milyen jó volt ez a buli!” Aztán a közönség másik fele meg lehet, hogy úgy megy haza, hogy neki pont más számok tetszettek, mert az soul, funk, reggae meg hiphop volt, tehát innentől kezdve mindenki elégedetten tud adott esetben hazamenni. Legrosszabb esetben meg azt mondja valaki: bocs, nem vagyok elég nyitott erre, hogy végigvárjam, hogy ebből legyen valami, hogy meghallgassam azt az előadót, aki egy általam nem kedvelt zenekarban zenél. Ez az egész arról szól, hogy nem csak a mi egymás iránti nyitottságunkat forszírozzuk, hanem a közönség nyitottságát is. Általában úgy állítom össze az aktuális csapatot, hogy mindig legyen benne valami csavar. Tehát lehet, hogy négyen már játszottak együtt kétszer-háromszor, de van egy, aki még nem volt benne a dologban. Ezt mindig próbálom szem előtt tartani, mert így az izgalmas. És nem is biztos, hogy legeslegjobb focistákból lesz a legjobb a focicsapat, mert itt nem ez a lényeg.
Télre visszaköltözött az Instantba Random Trip, de ennek ellenére havonta egyszer játszotok az A38 Hajón is. Miben különböznek ezek a „Special” estek a keddi instantos buliktól?
Három éve minden héten kedden játszunk az Instantban, és az, hogy a Hajón fogjuk tartani a február 16-i születésnapi koncertünket, rengeteg fellépővel, az nem véletlen, ugyanis tavaly nyáron fordult elő először, hogy kiköltözünk az A38 Tetőteraszra az Instantból, és egy egész nyári szezont ott zenéltünk végig. Azért, hogy ne csak nyaranta játsszunk a Hajón, havonta egyszer tartunk egy Hajós bulit, „Random Trip Special” néven. Ilyenkor vagy több előadó lép színpadra, vagy külföldi vendégeket tudunk meghívni, vagy például januárban a színpad előtt break-táncosok ropták a zenére, ami egy igazán különleges esemény volt.
Február 16-án 3. szülinapi Random Trip-est lesz az A38 Hajón. Mivel készültök a jeles eseményre?
Azon túl, hogy itt többen leszünk a színpadon, mint a havonta jelentkező „Special” bulikon, vagy akár az Instantban - extrém módon sok vendég lesz: 13 művész fog megfordulni a színpadon, az est folyamán. Név szerint: Fábián Juli, Judie Jay (Beat Dis), Columbo (Brains, Irie Maffia), Eckü (Hősök), Fehér Balázs (Carbonfools), Kasai (DOM), Qka MC (Animal Cannibals), Saiid (Akkezdet Phiai), Sárik Péter, Premecz Mátyás (Kék Nyúl Hammond Band, Loveguards), Bata István (David Yengibarjan Trió), DJ Q-Cee (Vinyl Warriorz), és jómagam fogunk gondoskodni a jó hangulatról. Ami pedig még különlegesebbé fogja tenni ezt a bulit, az az, hogy a Kiégő Izzók vizuális csapata fog készülni rengeteg hangulatos animációval. Sok Turbo-koncerten is ők szolgáltatták a látványos vetítéseket. Mindig élmény velük dolgozni, mert egy olyan pluszt tudnak hozzátenni a koncerthez, amelynek révén a közönség is még különlegesebbnek érezheti azt az estét.
Mennyire van hatással a Turbo a Random Tripre, illetve fordítva?
A Turbo-ban felmerült bennünk, hogy mi lenne, ha - a Random Tripes bulik hatására - csinálnánk egy olyan Turbo-koncertet, ahol nem a meglévő számainkat játsszuk el, hanem improvizálunk, egy ún. „Turbo-Trip” lenne. Ez párosul azzal a felém irányuló kérdéssel, hogy miért nem csinálok olyan randomos bulit, ahova a rockzenei színtérről ismert figurákat hívok el. Az elmúlt 3 évben a Random Trip a Turbo-nak egy-két tagját már vendégül látta, ezért tulajdonképpen rockosabbak voltak azok a bulik. Színes élmény volt végig, mert nagyon sokféle vizekre evezhettünk így. Igazából most érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy szeretnék egy olyan bulit csinálni, ahol ennek két dolognak eleget lehetne tenni: a belső késztetésnek, illetve a külső kéréseknek.
Lehet, hogy lesz ennek folytatása hosszabb távon is?
Régóta tervezzük azt, hogy a koncertjeinken csináljunk olyan blokkokat – és ezt már tulajdonképpen csináljuk is – amelyekben előre nem megírt, hanem a pillanat szülte zenei témák csendülnek fel. Ez számunkra is izgalmas, és ezáltal a közönség is más és más élményt kap minden buli alkalmával.
Nemrégiben cintányér-endorser lettél. Hogyan adódott a lehetőség?
Körbenéztem a piacon, hogy az akkori márkás, színvonalas cintányérjaimat, amelyek rendszeresen, valamilyen oknál fogva eltörtek, hogyan tudnám pótolni. Találtam egy márkát, ez volt az Aegan, amely abszolút kielégítette az igényeimet. Most ismerkedem a tányérjaikkal, és valószínűleg fogom bővíteni még a cintányérparkomat. Az endorseri megállapodásunk pedig egy évre szól.
Tudnál mondani három kedvenc lemezt, amit bármikor szívesen hallgatsz?
Mai napi 3 kedvencet mondanék, mivel ez mindig változik: Queen – Sheer Heart Attack, Sting – Ten Summoner’s Tales, Billy Cobham – Spectrum. Plusz egy: Chick Corea & Bobby McFerrin- Play, 1992-ből.
A Random Trippel bármelyik kedden találkozhattok az Instantban, vagy 2012. február 16-án, 20:00-tól láthatjátok őket az A38 Hajón, egy szülinapi „Special est” keretein belül. A Turbot pedig ugyancsak az Instantban láthatjátok élőben február 13-án.
Információk a koncertekről:
http://www.facebook.com/events/156124911168400/
http://www.facebook.com/events/119983308124089/
Fotók: Wlcsek András
