RockStation

Magyar progresszív: Haelo - Ageusia (2011)

2012. február 12. - Norbert K

Tavaly év végén jelent meg a Haelo zenekar Ageusia című nagylemeze. A miskolci, váci és budapesti illetőségű banda azonban eleddig sem tétlenkedett, hiszen 2010 márciusában felléptek Münchenben a Karnivool (!) előtt. Nem mondanám rossz ajánlólevélnek. Progresszív metálként határozzák meg magukat, ez helytálló is, de szerencsére (?, számomra legalábbis) a dallamosabb fajtából. Folytatás után a részletek.

Ami rögtön az első számban feltűnt (Zero Principle), hogy Szabó Dávid énekesnek kifejezetten jó hangja van. Nagyon kellemes orgánum, és megfelelően illeszkedik a zenei világba is. Reméltem, hogy innentől nagyon mellélőni nem sikerül a srácoknak, és szerencsére ettől nem is kell félnünk.

A nekünk küldött leírásban említik, hogy a végül korongra kerülő 11 dalt hosszas szelektálás előzte meg, hogy valóban csak az igazán sikerült darabokat hallhassa a nagyérdemű. Átlagban 4-5 percesek a számok, szóval bő 50 perces a hanganyag, ritkán találkozom manapság ilyen hosszúságú lemezekkel.



A már említett kezdőszám megadja a hangulatot az egész albumnak, nagyon jól előrevetíti, hogy milyen hangulatú zenére számíthatunk. Klasszikus, riffelős, progresszív zenei darab, bőven megtűzdelve váltásokkal, kötelező szólókkal. Na és persze fülbemászó énektémákkal. Nagyon hasonló az Average Coma, a Tre Truth (pt. II), illetve a Happiness Hormones, bár azt egy árnyalatnyival gyengébbnek érzem. Ugyanakkor igyekeznek törekedni a változatosságra is. Az Erazerben már-már szinte reppelős, funky-s verzék törik meg a szaggatást, a Tre Truth (pt III.) lassú, elszállós, gyakorlatilag instrumentális szerzemény, suttogással.

És vannak a lassú, illetve lassabb számok. Igazából mindkét negatív észrevételem ezekre vonatkozik. Egyrészt szerintem picit sok belőlük (Away, Before The Storm, Velvet), pont egyel kéne kevesebb és helyette tempósabb. Másrészről, és ez a problémásabb, sok helyütt nagyon „popposnak” érzem őket. Már-már nickelback-féle rágógumimetál tulajdonságokkal. Van benne torzítás, meg kraft, csak valahogy az összhatás. Persze kérdéses, hogy ez negatívumnak minősül-e egyáltalán. Őszintének őszinte, meg igyekeznek apróságokkal megmenteni, de ha lehet, inkább a zúzda, az jobban áll.

Ezt leszámítva azonban minden hibátlan, a dalok többsége így is korrekt (és azért a lassabbakban is vannak bőven jó pillanatok), hangzást és lemezmegszólalást soha rosszabbat; összességében érződik a céltudatosság és a tehetség. Csak így tovább!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr164084733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum