Jött a levél benne a Narancs Manókkal. Be kell vallanom egy nagy bűnömet; eddig nem ismertem az Orange Goblin-t, de bepótoltam minden lemaradásomat.
És milyen az A eulogy for the damned?
A tíz számot tartalmazó album, elrepít minket, egy másik világba. A klipes nyitó nóta, a Red tied rising, jön és ledönt a lábadról. Tele energiával készít fel a közel ötven perces élményre. Igazi fejrázós riff nyitja a második dalt, ami a Stand for something címet viseli. Itt nincs egy percnyi megállás sem. Nem vagyok nagy gitárszóló mániás, ám ebben a számban Joe Hoare, nagyon eltalálta, hogy mit is kell oda pakolni. Az Acid Trial nekem kicsit heavy metalos, de tökéletesen megállja a helyét a sorban. A rádióműsorhoz hasonló felvezetés után, őrületes sebességgel robban be a The Filthy & The Few, ami folyamatosan a földbe döngöl. Save Me From Myself dal személyében tapasztalhatjuk meg az abszolút slágert, de nem elcsépelten sláger. Dehogy is. Olyan számról van itt szó, ami egy igazi southern dal. Benne van az a déli mocsok, ami igazán különlegessé teszi. Külön ki kell emelni ebben a számban Ben Ward-ot, aki olyat alakít, amire kevesen képesek. Teljesen átszellemülve lehet vele ordítani a refrént. Annyira kapós, hogy két hallgatás után, már én is ordítom, hogy „Save me from myself”. Itt kérnék halkan elnézést a szomszédoktól, akik ezt élvezhették az éjjel folyamán is.
Dob téma tekintetében abszolút kedvencem a The fog, Chris Turner egyszerűen kizökkenthetetlen. A dal végére teljesen beterít minket a köd, ez vezet át a Return To Mars-ra, ami egy igazi űrutazás. Imádom a kolompos kis átvezetést a vége felé. Pontosan olyan stoner témák vannak ebben a dalban, amitől igazán nagyok lehetnek a manók. Majd az orbitálisan zakatoló, mélyre hangolt gitár nyitja az album egyik legdurvább dalát a Death Of Aquarius-t. Hihetetlen, hogy az album vége felé sem lankadnak a srácok, és még mindig megvan az a húzós érzés, mint az elején.
Keverjük meg még a vége felé a jó népet, erre tökéletes példa a The Bishops Wolf, egy rock ’n’ roll-os témával nyit, majd totál belassul. Eszméletlen mit tudnak ezek az arcok. Az utolsó szám, nem más, mint az album címét is adó A Eulogy For The Damned. A kicsit Kyuss-os záró tétel, teljesen jól szerepel levezetésképpen. Teljesen elképeszt, hogy egy ilyen laza szám is mennyire jó lehet.
Összességében, egy remek albumot adtak ki a fiúk, és remélem, hogy lesz alkalmam élőben is rázni a fejemet a zenéjükre.
Tracklist:
01. Red Tide Rising
02. Stand For Something
03. Acid Trial
04. The Filthy & The Few
05. Save Me From Myself
06. The Fog
07. Return To Mars
08. Death Of Aquarius
09. The Bishops Wolf
10. A Eulogy For The Damned