Sigh - In Somniphobia (2012)
Enthroned - Obsidium (2012)
Secrets of the Moon - Seven Bells (2012)
Aura Noir - Out To Die (2012)
Négy rövidebb értékelés a tovább gomb után!
Sigh - In Somniphobia: A Sigh egy nagyon érdekes zenekar, jó 20 éves pályafutásukat még Euronymous kiadójánál kezdték, már akkor sem szimple black metal-ként. Kemény dió lenne végigszaladni a diszkográfiájukon, hiszen minden albumuk annyira más, hogy ha a minőségi ugrándozásokat nem is néznénk, az anyagok jellege miatt teljesen normális hogy X album tetszik valakinek, Y viszont nem. Elég annyi hogy japánok, akik, mint a pornóban, zenében is betegek. Az új album egy igen érdekes témakört a tudatos álmodás témáját vesézi, aminek a zenekar agya, Mirai gyakori alkalmazója. Az album eleje hasonló az előző anyag gagyi-szimfónikus vonalához, viszont ahogy elérünk a Lucid Nightmares opuszhoz, kezdődnek a finomságok. Először is, hogy néha feltűnik a Meads of Asphodel zsenijének Metatron-nak a jellegzetes hangja, aki kellemes színt visz a zenébe, ami bizony Sigh mércével néha elég hátborzongtatóra sikerült, néha pedig kifejezetten a Meads-re emlékeztet, mind a témáival, mind a zene témáiban, mind abban hogy “low-budget” minőség ellenére metal-tól teljesen idegen hangszerekkel pakolják tele, felsorolni is durva lenne. Néha mint az az Ezeregyéjszaka meséit akarnák megeleveníteni, néha hard rock-os témákat játszanak, néha cirkuszi zenét, néha ambient-et és csak ritkán black metalt. Elbaszottnak hangzik? Az is! Ez a Sigh, akik a gagyi hozzáállás ellenére egy újabb kiváló albumot raktak össze. Kíváncsi lennék ha egyszer Therion-nyi pénzből raknának össze egy albumot, az vajon milyen lenne. 4,5/5
Enthroned - Obsidium: Kilencedik albumához ért az őstagait teljesen elvesztő Enthroned. Sohasem számítottak a kötelező black bandák közé, de azért volt pár egész jó albumuk, különösen a kezdeti időkben. Annak ellenére, hogy a banda belga származású, zenéjükben főleg a svéd black metal-ra emlékeztetnek, azaz alapjában véve durva zenét tolnak, feszes dobokkal, szélvész tempóval. Sajnos nagyon eljárt felettük az idő. Ez a zene amit manapság játszanak tíz éve is unalmas lett volna. Nem elég, hogy ők maguk sem igazán mások, mint zenekarok, az albumaik is igen hasonlóak. Hasonlóan elcsépeltek és unalmasok. Egyetlen témát nem tudnék mondani, ahol felkaptam a fejem, szólt a zene, de többszöri hallgatás után sem tudtam jobban élvezni, mint bármilyen huszadrangú banda albumát, megjegyezhetetlen pőreség az egész. Jó persze, jók a szélvész gyors blastbeat-ek, de akkor inkább tolja az ember a régi kedvenceket. Nagyon, nagyon kevés. 2/5
Secrets of the Moon - Seven Bells: A német banda annak idején nagy meglepetést okozott nekem a 6 évvel ezelőtti Antithesis albumukkal, ugyanis rendkívül progresszív és egyedi volt amit csináltak. Az új album is még mindig ennek a vonalnak a folytatása. Zenéjüket leginkább úgy lehetne leírni, hogy ha lassú témát játszanak, az leginkább valami okkult heavy metal bandára emlékeztet, kiváló zeneiséggel, néha pedig Absu szerű black metal őrületbe csapnak át, de inkább a hangulatos, vonszolósabb témák a jellemzőek. Ahogy az eddigiek sem, ez sem egy kötelező lemez, de aki kíváncsi arra, milyen az amikor a black metal leginkább egy okkult, doom-os, pszichedelikus vonalat vesz, az tegyen egy próbát. 4/5
Aura Noir - Out To Die: Az Aura Noir egy supergroup: Blashpemer - Mayhem, Ava Inferi, Nader Sadek; Apollyon - Immortal, DHG; Aggressor - Ved Buens Ende, Virus, DHG, nem mellesleg Satyricon és Ulver alapító. Ha a zenekar Sudoku feladvány lenne, akkor egyetlen szám hiányoznak a táblázáatból, annyi nincs mit megfejeteni a zenéjükön. Tempós, pörgős, trash/black örömzenélésről szólt mindegyik albumuk, és szól ez is. Ha visszautaznál a 25 évet a múltba ezzel a CD-vel és odaadnád valakinek, gyanúja sem lenne, hogy ez egy 2012-es lemez. Ennek köszönhetően a zene nem túl nagy szám, semmi egyedi, jómagam is mindössze azért szoktam hallgatni a bandát, mert Blasphemer gitáros agyaúristen néha itt is előszed olyan témákat, amiket az anyabandákban, persze ritkábban és kevésbé minőségien. Ez az album talán egy fokkal jobban tetszik, mint az előző Hades Rise, talán épp azért mert most sokkal-sokal több témát hozott a fenn említett úriember. Az tutiszász, hogy tagoknak ez a legkevésbé érdekes zenekara. 3,5/5
