A grunge fénykora - Alice In Chains: Dirt

2012. április 05. - sunthatneversets
Ma 10 éve annak, hogy elhunyt Layne Staley az ALICE IN CHAINS énekese.
 
Valahogy úgy emlékszem, hogy az Alice In Chains magyar rockerkörökben pályája csúcsán sem kapta meg azt a respektet, amit szerintem megérdemeltek volna. Talán el lettek könyvelve mainstreamnek, vagy ki tudja. Jó mondjuk azt el ismerem, hogy mivel jelen alkotásuk négyszeres platina, így azért ezt undergroundnak nevezni nagy merészség volna. A 90-es évek elején tomboló grunge láz élmenőinek számítottak a Nirvana, a Pearl Jam és a Soungarden társaságában. A stílus pár évig volt a média által felfuttatva, bár az azért kétségtelen, hogy igencsak jó muzsikák születtek ezidőtájt.

 

Én először a Facérok című film kapcsán találkoztam a banda nevével. Mivel a filmnek betétdala volt a Dirtön is szereplő Would?. Igazából a sikert is ez hozta meg számukra. El is mentem az első utamba kerülő lemezboltba és műsoros kazettán megvettem, mint később otthon kiderült az első lemezüket a Faceliftet. Sebaj az is igencsak erős anyag. Azért később tévedésemet helyrehozandó beszereztem a Dirtöt is.

Az albumot a súlyos gitárriffek és a Layne Staley-Jerry Cantrell-féle duettek jellemzik. Az 1992-ben megjelent Dirt a kritikusok és a közönség között is sikert aratott, év végére elérte a platina státuszt, amivel az együttes legtöbb példányszámban eladott lemeze lett.
 
 
Mélyre hangolt, mocskos rockzene ez címéhez hasonlóan, mely nem nélkülözi a mondanivalót sem, amelyre jó példa a vietnami háborút megidéző Rooster. Itt aztán – az MTV jóvoltából – tényleg slágerlistás dalok szólnak: Them Bones, Down In The Hole, Rooster, Dirt, Would?. De a többi sem piskóta. A címéhez méltóan beteges Sickmantől a Rain When I Die-ig csupa klasszikus sorakozik a lemezen.

Azonban minden jóban van valami rossz. Az együttes sikereivel egyidőben kezdett el Staley keményen drogozni, ezért a következő turnén néhány fellépést le kellett mondaniuk. A Jar Of Flies Ep megjelenése után 1995-ben adták ki sokáig utolsónak tűnő stúdió albumukat a borítóján háromlábú kutyát ábrázoló cím nélküli harmadik lemezt. A lemezt a közönség is megosztva fogadta, nekem sem tartozik a kedvenceim közé.
 
 
Az ezt követő 1996-ban felvett MTV Unplugged-on már jól látszott az énekes súlyos drogfüggősége. Aztán évekig csönd volt a zenekar körül, majd mikor már mindenki bízott egy esetleges újbóli visszatérésben – bár hivatalosan sohasem oszlottak fel - jött a sokkoló hír: 2002. április 19-én házában holtan találták Layne Staleyt. A halál oka szívroham, melyet speedball (heroin-kokain keveréke) belövése okozott. Az orvosszakértő a halál időpontját a boncolás eredménye és az együttes basszusgitárosa Mike Starr ő látta utoljára életben Staley-t - elmondása alapján április 5-re datálta. A sors fura fintora, hogy nyolc évvel azelőtt ugyanezen a napon lőtte fejbe magát Kurt Cobain a Nirvana énekese és még furább, hogy Mike Starr is drogfüggősége áldozata lett 2011. március 8-án.

Jery Cantrell gitáros azért új életet lehelt csapatába. Énekesnek bevette a csapatba William DuVallt és pár éve az Alice In Chains újra él. Hogy aztán az együttes védjegyének számító Staleyt lehet-e pótolni az már mindig kérdés marad.
 


 

Diszkográfia:
1990 – We Die Young EP
1990 – Facelift
1992 – Sap EP
1992 – Dirt
1994 – Jar Of Flies EP
1995 – Alice In Chains
1996 – Unplugged
1999 – Nothing Safe : Best Of The Box
2000 – Live
2001 – Greatest Hits
2006 – The Essential Alice In Chains

2009 - Black Gives Way to Blue

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr57335543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum