Volt egyszer egy Wellington…

2012. április 23. - viliricsi

A történet ott kezdődött, hogy 1994-ben szétment a – Pokolgéppel holtversenyben – első számú magyar heavy metal zenekar, az Ossian. Maróthy Zoli gitáros vezérletével (és énekével) a többiek Farenheit néven folytatták, még Paksi Endre énekes a váci illetőségű, feltörekvő  Jericho nevű zenekar tagjaival kollaborált. Így született meg a Wellington.

Az első album, a Döntő Lépés maximum a legutolsó Ossian-lemezekkel állt kapcsolatban. A tipikus, dallamos hard rock zenét tartalmazó anyag meglepte Paksi tisztelőit, de senki nem szólt, nem is szólhatott rá egy rossz szót sem. A dalszövegek viszont hűek maradtak az Ossian egyszerre filozofikus, és egyszerre kemény világához. A nyitódal, az Ember például azon elmélkedik, kik vagyunk valójában, az ezt követő A Föld asszonyai pedig arról értekezik, kik „azok a” nők? Az Akarat lángja a kitartás tulajdonságát dicséri. A Nincs szégyen nincs bűn című nóta szerint mernünk kell önmagunk lenni. Az Ossian-lemezeken megszokott lírát itt és most az Egy régi barát képviselte.

A második dalgyűjteményre mindössze egy évet kellett várni, így ’96-ban kijött a Szabadon című album. Rögtön egy éles kanyart vettek a fiúk; ez már elődjénél jóval pattogósabb, mondhatni brutálisabb holmi lett. Nem sokára maga Paksi Endre is negatívan nyilatkozott róla. Pedig igen erős, érdekes, változatos munka a Szabadon. A nyitó Számíthatsz rám az elmondottak ellenére megmaradt a repertoárban, mint egyike a legjobb Wellington-daloknak. De még olyan szerzemények is helyet kaptak társaságában, mint a humoros Őrült nap, a keserű Halál a sztár, a külvárosi létet megéneklő Egyszerű történet, az arcba vágó Éles élet vagy a csalódásról szóló „A szerelemhez nagyon kevés” című.

Ebben az időszakban különféle feszültségek generálódtak Paksi Endre és a többi zenekari tag, majd Paksi és lemezkiadója között. Az eredmény az volt, hogy a volt Ossian-énekes a továbbiakban a Seneca együttes tagjait gyűjtötte maga köré, egy tőle még inkább szokatlan album erejéig. A Végtelen Dal egy nagyon könnyed, érzelmes, és sok helyütt humoros világot képviselt. Az „én és egy lány, ez nem rossz arány”, vagy az „itt van a reggel, a kávé és a vekker, hallom a lépted, a nevetésed” sorok bizony furán hangzanak egy metál sztár szájából. Mindazon által a Végtelen Dal talán a legjobban sikerült a három Wellington lemez közül! Az első klip, a Látszat csal opuszára forgattatott, mely X úr történetét beszéli el, akit egy prostituált az orális aktus után kirabol, majd slussz-poénként az is kiderül: valójában fiú volt az a lány. A második film a Minden naphoz készült, amely már egy komolyabb témát, a reményt jár körbe. Szóval a remény hal meg utoljára, a nagyképű bunkók mind pofára esnek – optimista hangvételű anyag ez!

…és mégis, máris itt a vég! A Wellington tagjai egy Ossian emlék-koncertet tartanak, és „úgy maradnak”. Azaz belőlük lesz az új Ossian zenekar, a folytonosságot pedig Paksi Endre énekes nyújtja. Azóta a Wellington még csak interjúk szintjén sem említődik meg. Pedig a különböző fórumokon többen is, a mai napig is új koncerteket követelnek. Nem is lenne helyén való, ha ezek a rendkívül értékes kiadott anyagok végleg a ködbe vesznének (ahogy egyik daluk mondja). A Wellington tehát meghalt 1998-ban – mindössze három évig hitetve el velünk, hogy a Napoleonok legyőzhetőek. Azóta úgy emlékezünk rá, mint egy Régi Barátra:



Önmagunkhoz lennénk hűtlenek, ha nem próbáltuk volna megtalálni a hajdani zenekar tagjait!  Kettőt közülük el is csíptünk. Készséggel idézte fel olvasóink számára a sok szépülő emléket  Rubsics Ricsi gitáros, és Hornyák Peti dobos a Wellington egykori, az Ossian jelenlegi tagjai:
„Egy évet voltunk részei a Wellington zenészei „életének” három esztendejéből. A Végtelen Dal album már készen volt, mikor bekerültünk. (Paksi) Endre keresett meg minket, hogy lenne-e kedvünk együtt zenélni vele – természetesen volt. Az az igazság, hogy ebben az egy esztendőben nem sok koncert jött össze, azokra is nagyon kevesen jártak. Így hát nagy történeteink nincsenek.  Az utolsó „szigetes” koncert mindenesetre nagyon jól sikerült, tele sátorral, iszonyat jó hangulattal.
Endrét sokan megkeresték azzal, hogy csináljon egy egyszeri  összeállást az Ossiannal. A régi tagok nemet mondtak neki, ezért megcsinálta velünk. Egyre több helyre hívtak bennünket.  Eleget tettünk az összes felkérésnek, szépen működni kezdett a gépezet, és eltelt azóta 14 év.
Az Ossian szövegvilágában talán itt-ott felbukkan a Wellington szellemisége, de ez természetes, hiszen ugyanaz a szerző: Paksi Endre!
Nem valószínű, hogy a Wellington valaha színpadra kerül, de aztán ki tudja? Egyelőre csak a Jóisten…”

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr354467687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum