Stiff Bastard búcsú

2012. május 02. - sunthatneversets

Miután Ricskó, a STIFF BASTARD frontembere hivatalosan is megkapta az „Év Férfija” díjat, el kellett hagynia zenekarát, hogy a jelentősen jobban jövedelmező politikai pályára koncentrálhasson. Egy államférfi ugyanis (egyelőre) nem köpködhet sört a pódiumon, és nem ordibálhat büntetlenül mindenféle genitáliákról a mikrofonba. Egyetlen utolsó alkalommal azonban még színpadra áll Fehérvár keményzenei éllovasa, majd a zenekar négyötöde visszavonul, hogy kifundálják hogyan, merre és kivel az élen folytatják tovább. A búcsúmisére május 11-én, a székesfehérvári Fezen Klubban kerül sor, ahol speciális programmal lép színpadra a brigád (terveznek például egy különleges közös blokkot a Wackor zenekarral, de további vendégek felbukkanására is lehet számítani), majd jelen formájában megszűnik létezni.

Helyi reménységként a korábban Sanctimonia néven üzemelt NOXIOUS nyitja az estet, majd a (Cadaveres, MWS, ex-Wisdom és ex-Gutted tagok alkotta) brutális vérthrash projekt, a BLOODIEST következik. Utánuk a Metalchamp győztes, hazájában igazi nagyágyúnak számító osztrák ARTAS aprítja fel a színpadot, aztán a pszichedelikus rockot különleges, sajátos ízekkel megbolondító GRAND MEXICAN WARLOCK all-star gárdája kínálgatja majd bőszen a zenei katarzisokat. Utánuk jön a könnymentes Anyaszomorító búcsú, majd a labanc stoner színtér egyik vezető zenekara, a LOWBAU zárja az estét.

Válság kompatibilis megoldásként 21:00-ig mindössze 500 Ft a belépő, de később sem lesz több 800-nál. Akik pedig a kikapcsolódás mellett egy nemes ügyet is szeretnének támogatni – akár csak pár forinttal -, azok a bejáratnál kihelyezett urna segítségével adakozhatnak a HEROSZ Állatmenhely lakói részére.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr994482161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum