Korai érkezésünknek köszönhetően sikerült a Huntress-t is elcsípni. Érdekes zenekar ők, vagyis pont hogy inkább nem. Mindig pénz szagú a dolog, amikor egy tök ismeretlen zenekar már az első albuma megjelenésekor rögtön nagy zenekarok előtt lép fel és az angol Terrorizer -ben több oldalas cikkek foglalkoznak velük. Meg is hallgattam én is annak idején, de egyáltalán nem nyűgöztek le. A sallang, a címlapról ugrasztott énekesnő majdnem-pinás képei inkább lázba hoztak, mint az uncsi nótáik. Pontosan ezt tudom levonni a koncert után is, élőben sem vagyunk bentebb. Hiába van (tényleg) jó hangja a szöszinek, hiába a korrekt heavy metal jellegű zenéjük és kiállásuk, jó nóták nélkül egyszerűen semmit ér. Hiába kedvesek és jó fejek a zenekar tagjai, gyanítom pár év múlva a kutya nem fog rájuk emlékezni. Félreértések elkerülése végett azért hozzátenném, hogy nem vészes a dolog, közel sem egy Bíró Ica - Metal Lady szint.
A Nexus Inferis is hasonló cipőben jár, legalábbis a futtatást nézve. Már (az idén megjelent) egyetlen albumuk után mutogatják őket sokfelé, viszont itt kevésbé érződik az ötletek hiánya, sőt. A koncert közben egész érdekes témákra kaptam fel a fejem az ipari jellegű death/black zenéjük hallatán. A kiállásuk sem hagyományos volt, az ipari szcénára emlékeztető ruhadarabok és maszkok, kilógó kábelek, szóval azért valamivel igyekeznek kitűnni a srácok. Bár a metálkodásuk nem volt túl különleges, a dalok között/közben hallható ipari témák miatt egy hallgatást mindenképpen megejtek az albumuknak.
A Septic Flesh viszont az a zenekar akikről mindig hallottam és rajta is vannak a todo listámon, mint hallgatni való, de valahogy mégis mindig kimaradtak. Eddigre már elég népes közönség lepte be a színpad előtti teret, látszott, hogy az ő műsoruk nem beerőszakolva lett a programba, hanem bizony sokan épp emiatt jöttek el. Sajnos nekem sosem igazán jöttek be ezek a dallamos/atmoszférikus death zenék, így igazán éltetni nem tudom őket, de az tény, hogy profin adták elő a dolgaikat (ahogy egy 20 éve létező zenekarnak illik) és egyes témáik még nekem is tetszettek. Vannak tényleg érdekes megoldásaik (pl. amikor csak a blastbeat és a vokál ment, az baromi király volt) és egyedi témáik (keleties megoldások). Aki kapja az ilyesmit és netán még nem ismeri őket az próbáljon rájuk.
A Vader-re már hatalmas tömeg gyűlt össze, ők már bőven nem előzenekar voltak, hanem a két főattrakció közül az egyik. Ennek ugyan ellent mond szűk egy órás játékidejük, viszont rövidsége ellenére, annál intenzívebb volt a program. A frontember Peter mellett levő tagságot én már nem bírom követni, de valószínű nincs is értelme. Egy biztos, az egész őt körülvevő kompánia baromi profin játszott. Peter néha igyekezett magyarul megszólalni, több-kevesebb sikerrel, minden esetre dicséretes az a pozitív hozzáállás, amit az egész koncert alatt nyújtott. Sorra hangzottak el a régi és új Vader opuszok, amire elég kemény őrület tört ki az első sorokban. A hangzás bivaly volt, a játék halál pontos. Ha elcsépelt ha nem, a Vader tényleg egy kibaszott death metal gépezet, amit a húzós és fogós témák mellett a brutális pontosság és sebesség koronáz meg. Aki szereti a szélsebes blastbeat-eket, az boldogan távozott a koncertről. Kár hogy rövid volt, egy kétórás koncertet is végig tudnék hallgatni tőlük, baromi jó volt.
Már mielőtt elkezdődött volna a Behemoth koncert látszott, hogy nem annyi lesz, hogy a tagok farmergatyában kiállnak és eltolják a zenét. Nergal-ék zenejéhez mindig is hozzátartozott a teátralitás, a külsőségek. A sznob erre azt mondja, hogy nem ezzel kéne eladni a zenét, majomkodnak, sztároskodnak, stb. Én meg amikor meglátom, hogy meggyújtják a kígyókat formázó valamiket a mikronállványok tetején, akkor azt mondom “ooo yeah!”. Tény, hogy nem ilyenekkel kell eladni a zenét, de ha ez egy plusz, akkor nagyon-nagyon fel tudja dobni a dolgot. Most komolyan miért baj az, ha egy zenekar a rajongók tetszése végett az ilyenekre IS fordít pénzt és energiát? Nálam ez inkább a tisztelet jele, “Majd adok én nektek olyat show-t, hogy beszartok!”, amit inkább értékelni kell, mint fikázni. Akinek meg nem tetszik a zene, annak úgy is mindegy.
Az Ov Fire and Void-al kezdtek, ami szaggatott témájával tökéletes kezdés volt és jól mutatta, hogy milyen összeszokott a banda. A témákra egyszerre mozogtak és vergődtek a húrosok, ami ha műsor, ha nem, mutatja a profizmust és marha látványos. Nem sorolom fel a nótákat, de az is dicséretes, hogy a nagyobb “slágereik” mellett elővettek régebbi, mondjuk úgy kevésbé ismert nótákat és igyekeztek minden újkori albumról szemezgetni (talán asszem a Zos Kia maradt ki). Nergal ugyan nem sokat beszélt, de a zenekar meta-kommunikációja perfekt volt. Jártak keltek a színpadon, érződött, hogy a közönségnek játszanak. Az elszállósabb témák alkalmával pedig korrekt teátralitással álldogáltak. A legvégére előkerült sok egyéb kellék, ha jól láttam akkor töviskorona szerűség és vérköpés, valamint a jól ismert maszk és olyan fekete-csillogó-fiszemfaszom konfetti szerű eső, hogy az ember csak ámult. Hakni lett volna? Most komolyan, egy ember aki nemrég jött vissza a halálból és mindig mindene a zenélés volt, azt hakniból játszik? Meg különben is: ők A blackened death metal maga!
Fotók: Réti Zsolt
