Por után sár: Novarock Fesztivál, Nickelsdorf, 2.nap, június 9.

2012. június 10. - sunthatneversets

Ha a pénteki napot a beduinok uralták akkor valószínűleg a szombati napra valami mocsári lény illene, mert hol eleredő, hol abbamaradó eső áztatta a Pannon sivatagot. A nap kezdését megalapozta a Biohazard és a Hatebreed koncertje. Ennél pörgősebb kezdésre egy fesztiválon sincsen szükség. Evan Seinfeld kilépése után igazából nem lehetett tudni, hogy egy Biohazard-tól mit várhat az ember, de januárban Bécsben és most itt is bebizonyították, hogy Scott Roberts jó választás volt a helyére.    

A csapat főként az Urban Discipline dalaira koncentrált és a koncertet a hátán vitte el Billy Graziadei gitáros/énekes, aki többször is lement a közönség közé gitározni, akkor még a portengerbe. Feszesen és élvezettel játszottak a korai időpont ellenére, így aki a Hegyalján szeretné megnézni őket annak csak javasolni tudjuk a Biohazardot.

Csakúgy, mint a connecticut-i Hatebreed-et. A jelenleg új lemezen dolgozó Jamie Jasta vezette csapat az ebéd után is megevett mindenkit reggelire. Új dalt ugyan nem játszottak, de a régebbi dalaik nagyon ütnek. A közönség a frontember tenyeréből evett, ha azt mondta ugráltak, ha azt mondta énekeltek, ha zászlót kellett lengetni, akkor zászlót lengettek, egyszóval baromi jó hangulatot teremtettek.

A nagyszínpadon ezt követően a Kasabian koncertjébe hallgattunk bele, és ennyiből is megállapítottuk, hogy a Kasabian még mindig a vállalható brit rock-zenekarok táborát erősíti.

A norvég Dimmu Borgir este 7 fele vette birtokba a Vörös Színpadot. Teátrális szimfonikus black metáljukról nehezen eldönthető, hogy mennyi benne a komolyság, minden esetre, ha a sötét témákról van szó abban mesterek. Nem volt rossz koncert, de a Dimmu Borgir véleményünk szerint klubkoncerten sokkal inkább szerethető.   

A Machine Head az utóbbi pár évben igazi első ligás heavy metál zenekar lett, akiknek már a headlinerek között a helye. Technikai problémák miatt 15 perccel kevesebbet játszottak, így csak 8 dalnak maradt hely a programban. Az új lemezről csak a Locustot és Be Still And Know-t húzták elő, de aki a Machine Head-et régebben szerette meg az sem csalódhatott egy Take My Scars, egy Halo vagy a záró Davidian hallatán. A technikai problémák ellenére jó showt nyomtak, bár azt hozzá kell tenni, hogy Robb Flynn tiszta ének-témái élőben nagyon nincsenek rendben és akkor még finoman fogalmaztunk.
 


A nap főattrakciója – a Die Toten Hosen Nagyszínpados fellépését nem számítva – a Limp Bizkit volt. Fred Durst és csapata nemrégiben egy rap-kiadóhoz szerződött és tény, hogy nem fut már a szekér olyan jól, mint régen, de fesztiválokon még bőven csúcskategóriás előadónak számítanak. Bár megítélésünk szerint Fred Durst pocsék énekes, de a Wes Borland gitárjából kitörő szaggatott riffek megbolondították a közönséget. Hát persze, hogy a legnagyobb slágereket vették elő. Volt Rollin’, My Way, Take A Look Around, Nookie és zárásnak a My Generation.


A Limp Bizkit után örömmel konstatáltuk, hogy a legerősebb egyben záró nap még előttünk áll Devin Townsend-del, a Gojira-val, a Trivium-mal, a Mastodon-nal, a Slayer-rel, Corey Taylor-ral na és persze az egész Fekete Albumot eljátszó Metallica-val.

A Fesztiválon interjút készítettünk Phil Demmel-lel a Machine Head gitárosával, Mikael Åkerfeldt-tel az Opeth főnökével és Frank Novinec-el a Hatebreed gitárosával. Az interjúkat hamarosan olvashatjátok majd!

fotók: Réti Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr114576156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum