RockStation

A drogslukker újratöltve: Sleep - Dopesmoker 2012 (remaster)

2012. június 16. - RaczUr

sleep-dopesmoker-2012.jpgNemrég itt járt nálunk a Sleep, és adott egy hibátlan koncertet, most pedig egy remasterizált Dopesmokerrel is gazdagabbak lettünk. És tőlük ez már nagy szó! Már-már azt is hihetnénk, hogy a zenekar turbó sebességre kapcsolt, és a tetszhalott banda elkezd életjeleket adni. De valószínűleg ez egy amolyan hosszan tartó folyamat. Legalább is nem hiszem, hogy a Sleep ultra-lassú, végletekig elhúzott zenéjéhez passzolna egy friss, de elkapkodott lemez.

A tényállás az, hogy a Sleep 2009 óta működik újra. Az utolsó lemezük 2003-ban éppen a most újrakevert Dopesmoker volt, ami az ötödik nagylemezük volt 1990 óta. Az újjáalakulás után a Neurosis dobos Jason Roeder-rel egészült ki az alapzenekar (Al Cisneros basszus/ének, Matt Pike gitár). A Dopesmokeren egyébként még Chris Hakius volt az ütős.

A remasterizált albumokért sohasem voltam igazán oda. Felesleges. Mondjuk jelen esetben nem tett rosszat a hangzás javítás, de mégis igazán az ad esszenciát egy lemeznek, hogy úgy szól ahogy. Ráadásul a Sleep nagyon mocskosan szól/szólt. Kicsit aktuálisabb, több basszus, meg nagy zengés, anyámkínnya, de azért egy újrakeveréshez elég nagy extrák kellenének, hogy nagybecsben tartsam. Itt talán a Holy Mountain élő verziója szolgálna extra gyanánt, de az meg annyira fosul szól, amennyire jól szól az idei Dopesmoker. A youtube-ról jobb minőségű felvételeket lehet levadászni! De tényleg! Kábé mintha telefonról vették volna fel, bár már azok is képesek jó hangzású videókra. A Holy Mountain viszont egy ilyen silány kásás izé lett.

sleep01.jpgNa de a Dopesmoker! Ugyan a majd tíz éves verzió is jól szólt, de itt valósággal berobban az album/szám. A Dopesmoker egy igazi „minek nevezzelek”. 63 perc, gyakorlatilag egy téma bontogatása, amiben néha Al előveszi a kántáló/rekesztős énekhangját itt-ott, de a hangsúly (főleg a súly) a hangszereken van. A gyommá torzított gitár, a gyomron vágó basszus, a komótos, de fílinges dob témák mind egy olyan atmoszférát hoznak, ami a bő egy órában behúz, felemel, megkúrja az agyadat, és bele nyomja egy retkes mocsárba, hogy aztán ismét mosolyogva bólints bele egy korai Black Sabbathot idéző riffbe.

Fel lehetne osztani ezt a lemezt részekre, de tök felesleges. A Sleep igazi ereje abban rejlik, hogy kegyetlenül jól építik fel a zenéjüket. Mondjuk biztos, hogy agyfaszt kapnak tőle azok akik 3-4 perces verze-refrén-verze-refrén dolgokra vannak rákészülve. De hát fekete öves stonerekről beszélünk, akik több, mint 20 éve csapatják a betépett lassú rockot, és gyakorlatilag mindvégig hitelesen, póz és manír nélkül.

Lehet, hogy ha nem lettem volna szem és fültanúja a Club 202-es koncertjüknek, akkor most nem lennék ennyire elalélva a remasterizált Dopesmokertől, de az igazság az, hogy akkor, ott az egy olyan buli volt, ami tökéletes volt minden szempontból. Mondjuk túl sok értelme nincs ennek a Dopesmokernek, – főleg ha az élőfelvételes Holy Mountaint nézzük - de ha ez az újrakiadás kell ahhoz, hogy akár egy új albummal jelentkezzen a Sleep, akkor nevezhetjük egy kellemes warm-upnak. Ha most ismerkedsz a doom/stoner/drone műfajjal, mindenképp egy alap album.

Drop out of life with bong in hand, Follow the smoke toward the riff-filled land”  


A teljes Dopesmoker:

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr824587833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum