Temetői hangulat: Candlemass - Psalms for the Dead

2012. június 21. - sebiszabi

Candlemass-Psalms_For_The_Dead.jpgSzégyen ide, szégyen oda, bár igen nagy kedvelője vagyok a doom stílusnak, valahogy a svéd Candlemass kimaradt az életemből. Pedig a banda '84 óta van jelen kisebb-nagyobb megszakításokkal. Mondjuk az életük sosem volt egyszerű. Tarkították pályafutásukat tagcserék énekes fronton, feloszlás és újjáalakulás, szarakodás mindenféle kiadókkal, szóval kijutott nekik a "jóból". A bandatagok úgy nyilatkoztak mellesleg, hogy ez lesz az utolsó album Candlemass néven, befejezik. Előtanulmányi követelményeket bepótolva, nekiláttam, hogy felgyúrjam magam, mert azért mégsem járja, hogy úgy lesz verdikt, hogy nem ismerem a teljes képet.

Ha korábban ismerem őket, szerettem volna a zenéjüket. A kilencvenes évek eleji, sőt a reunion utáni album is olyan vegytiszta doom metál, amilyet régen hallottam. A korai Nevergreenben vannak olyan hatások, megoldások, amiket most felfedezni vélek. A búcsúalbum nem feltétlen követi ezeket a hagyományokat, és bizony baj, mert akkor egy méltó koronája lett volna egy igazi doom pályafutásnak. Na de hogy rákanyarodjuk mai témánkra a dalokat Rob Lowe énekelte fel, mint a korábbi két lemezt. Nincs bajom Lowe ongánumával, de a korábbi vokálistákkal (Johan Längqvist, Messiah Marcolin) összehasonlítva nem az igazi az összhang zene és ének között. Persze ne feledjük el, hogy sokat köszönhetnek Lowe-nak, miután Marcolin 2007 az lemez készítése közben összeomlott, ő volt az aki kihúzta őket a szarból. 

Candlemass_.jpg

Zeneileg talán kicsit többet hoznak, mint egy tipikus doom zene. Sokkal több vaskos, betonnehéz riffet várnék, és kevesebb szólózást. Persze, jó hogy ilyen modernül tisztán szól az egész, de szerintem egy kicsit túltechnikázták az egészet. Ha kicsit egyszerűbb, kicsit málházósabb lett volna, akkor talán őszintébb az egész. Így azért nem közelíti meg azt a szintet, mint például Nightfall volt. Van egy-két jó hangulatú, taposós nóta, mint például a címadó Psalms For The Dead vagy a Dancing In the Temple. A régi Black Sabbath-os kötödés mentén adóztak a nagy öregeknek a The Killing Of The Sun nótában, melynek az alaptémája kísértetiesen hasonlít az Iron Man témájára. Vagy illetve nem hasonlít, hanem konkrétan az. De hát ha már nyúlunk, akkor legalább ekkora mesterektől tegyük. De ezen kívül nem tudok több nótát kiemelni. Átlagos és egysíkú és közelsem emlékezetes megoldások a legtöbb dalban. Kimondottan gagyinak éreztem a Prophet című dalt, semmiféle módon nem illik a dalok listájába, még akkor sem, ha összességében nem tudta méltón lezárni az életművét.

Értem, hogy nem megy, de inkább lett volna egy válogatásalbum remaszterizált régi nótákkal, kiadatlan régi cuccokkal, de ne ez legyen az utolsó emlék egy nagyívű zenekarról. Az ítélet pedig abban a tekintetben szemét dolog, hogy nem az életműre vonatkozik persze, de mivel mégis csak egy utolsó albumról van szó, és így keserű marad az ember szája íze. Sajnos nem nem lett erős.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr554600457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boymester 2012.06.28. 11:24:02

Szereted a doomot és nem ismered a bandát??? A kettő igencsak elképzelhetetlen külön. Mellesleg alig marad el kicsivel az előző két alapműtől a lemez. Robert hangja gyengébb és bekerült pár átlagos dal, azon felül doom klasszikus, mint minden Candlemass kiadvány:)

boymester 2012.06.28. 11:26:07

Nemrég adták ki az 5 lemezes (!!!!) válogatásukat, amin megtalálhatóak a remasterek, demók és live érdekességek is.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum