A Six Feet Under sztorija dióhéjban: még 1993-ben indult úgynevezett death metál szupergruppként Allen West Obituary bárdista és Chris Barnes Cannibal Corpse énekes édes gyermekeként. A remekül sikerült Haunted debüt album után, amin jó fajta és jó megszólalású kimért középtempós vagy annál lassabb halál fémet nyomtak, sorra következtek a további lemezek.

A 90-s évek végére ők lettek a” stoner death metal” zenekar, ráadásul még a kitüntető „AC/DC” jelzőt is megkapták, ugyanis mindig ugyanazt és mindig ugyanúgy csináltak. Nem nagyon volt változás egy egy lemezen, tehát nem nagyon tértek el a stílusuktól, de ez nem is baj. Csupán annyiban, hogy nyersebbre, koszosabbra,”zsizsikesebbre” vették a hangzást a „stoner” jegyében.

Minden haladt is a maga kerékvágásában, mígnem 2011-ben a kezdetektől a zenekarral tartó ritmusszekció kilépett a csapatból. Volt is nagy fejvakargatás, hogy merre tovább, hiszen Greg Gall dobos és Terry Buttler bőgős olyan bombabiztos alapokat hozott csapatnak,- nem beszélve arról, hogy szinte a basszus a második gitár szerepét töltötte be, - hogy azt nem volt könnyű pótolni.

Bizony, ez a felállás egy nagyon sajátos megszólalással bírt és óhatatlan volt, hogy némileg változni fognak a viszonyok. Na, nem drámai mértékben, de valamennyire bizonyosan. Tavaly Chris Barnes már fogadkozott, hogy olyan brutális lemezt fog készíteni, mint még soha (természetesen) valamint a régi csapatának a Bleeding lemeze lesz az irányadó.

Új társak is szegődtek hozzá ezen nagy ívű és magasztos tervet megvalósítandó, név szerint Kevin Talley dobos (Dying Fetus, Misery Index, Chimaira), Rob Arnold és Matt Devries szintén a Chimaira-ból.

Hát, hogyha nem is lett olyan eget rengető a lemez, azért elmegy. Azt mondjuk jobb tudatosítani, hogy az SFU már rég túl van a pályája delén. Valszeg’ már sosem fognak olyan lemezeket írni, mint amilyen a Haunted, a Maximum Violance vagy a Bringer Of Blood. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben kifejezetten self- made üzemmódban, egyfajta HC-s hozzáállással az énekes producelte minden kiadványukat nem mindig a legfényesebb eredménnyel.

Szóval vissza az Undead-re: egy kis változás tényleg beállott. Vad kalapácsolással indul a lemez, Kevin Talley az új dobos tényleg nem tudta magát visszafogni. Jóval technikásabb (és fiatalabb) mint elődje, erre lehetett számítani. Itt-ott feltűnik valóban a Corpse-ra emlékeztető riffelés, de hát olyan über nótákra ne számítson senki, amilyen pl. a Staring Through the Eyes of the Dead a Fucked with a Knife, vagy a Stripped, Raped, and Strangled volt a Bleeding-en.