RockStation

Punkrátor-rock: Kamikaze Kings: The Law

2012. augusztus 01. - sebiszabi

KamikazeKings_TheLaw.jpgMost játszuk azt, hogy úgy olvasod el a cikket, hogy közben véletlenül sem nézed meg a belinkelt videókat. Tényleg ne, én így csináltam - hibáztam. A Kamikaze Kingst a kiadója nemes egyszerűséggel a "Best Rock ‘n‘ Roll Extravaganza ever!!!" mondattal promótálja. Hát nézzük, illetve egyelőre hallgassuk meg, hogy miről is van itt szó. Alapvetően egy lendületes, mocskos glamrockot játszó bandáról beszélünk, amolyan Mötley Crüe-s utánérzéssel. Zeneileg teljesen rendben vannak, remekül repítik az embert vissza abba a húszonpár évvel ezelőtti világba. A szövegek ennek megfelelően nem túlságosan mélyek: csajok, buli, pia háromszögben alakulnak általában. Valamivel kevesebb, mint ötven percnyi játékidőbe 14 nótát sikerült belezsúfolni, ebből következik, hogy nem túl hosszú alkotások, rövid, könnyen emészthető rákenroll tételek ezek. 

Minden egyes nótáról külön írni nehéz lenne, mert nincsenek hegyek és mélységek, nem nagyon érezni, hogy folyamatosan építkezne az album, ezért inkább csak a egy-egy lényeges momentum kiemelése az, amit itt el lehet követni.

Az album indítása a nem túl acélos Burn Baby Burn-nel könnyedén felejthető, viszont a bugyutácska szöveg ellenére a I Am The Law dallama fülbemászó. Az első videó, amit ugye most nem tekintünk meg a Boys n' Men-re készült, beszélünk róla később.

Az album tényleg legjobb két húzása az All In Vain és a Bible Black. Az All In Vain kicsit Kiss-es beütésű, telitalálat. A Bible Black még régebbi stílusért nyúl, ha nem is doom-os, de valami olyasmit akartak kisajtolni a Kamikaze négyesikrek, azért nem rossz nóta, na. Ez után a Boneshaker Boogie pörgös, hajtós ízig-vérig ódivatú rock 'n roll slágerrel nyomulnak.

Aztán a végéig semmi érdekes nem történik, eltelik jó pár sablonon, unalmas alkotás és nagyjából ennyi. A Saturday Night Hero-t még említsük meg azért, mert egyrészt a sok átlagos közül ez még picit kiemelkedik, másrészt ehhez is rittyentettek egy videót.

Szóval a videók ultragázak, szerintem. A dizájn, a polgárpukkasztás egy dolog, de a megjelenésben, és főleg a kisfilmekből sütő 'Kék Osztriga Bár' sztájl egyszerűen nem fér a fejembe. Én először a Boys n' Men videót néztem meg a promóanyagból és a végén úgy voltam az egésszel, hogy elmentek Ti a p...ba! Otthon mindenki azt csinál, amit akar, nem zavar, de az ilyen nyílt homoerotikus megnyilvánulásokat egyátalán nem tudom tolerálni! A Saturday Night Hero is eléggé arcbamászóan buzis, lehet hogy ez poén, akkor én nem értem a viccet.

KamikazeKings_band.jpg

A zene mondjuk egy erős közepes, a külcsíny meg egy sapka fos, ezt nem könnyű átlagolni, de talán nem is a zenei értékelésbe kellene ezt beleszámítani, szóval emiatt inkább nem húzom le. Meg az amúgyis szubjektív dolog. Állapodunk meg egy gyenge hármasban, és felejtsük el egymást!

Értem én a promótereket, hogy ők eladnának (bármit), de nem kell itt puffogtatni a Best akármi Evör jelzőket, majd azt az idő eldönti...

Amúgy a cucc augusztus 31-én jelenik meg a Limited Access Records gondozásában, további információkért katt az alábbi linkekre:

honlap

Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr414687845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum