Minden rosszban van valami jó. Még sosem volt ennyire igaz a közmondás. Randy Blythe letartóztatása és bebörtönzése után zenekarok és zenészek egyként álltak ki mellette és nem csak szavakban: a Terror budapesti fellépését a törölt csehországi koncertnek köszönhetjük, ugyanis a zenekar fontosnak érezte, hogy így tiltakozzon Randy fogvatartása ellen. Náluk nem csak póz a "unity" és a "brotherhood"... A cseh rajongók biztosan csalódottak, a magyar HC közönség viszont örülhetett, rögtön három zenekart is láthattunk és ráadásul a magyar The Last Charge is lehetőséget kapott a fellépésre.
A hőségben hideg sörökből próbáltunk erőt meríteni, és nagyon nehezen tudtuk rávenni magunkat, hogy bemenjünk a koncertterembe, pedig az első zenekar a The Last Charge már a színpadon volt. Ha nem tudnám, hogy a TLC magyar zenekar nekem simán "el lehetne adni" nyugatiként. Semmi finomkodás, old school HC-s gyors és súlyos, lassabb, metalosabb részek vagyis minden megvan a zenéjükben ami kell, igazi paraszt hc és ez élőben a legjobb. Igaz az énekhanghoz nekem egy kicsit szoktatni kell a fülem, de csak ajánlani tudom a HC rajongóknak, tegyenek egy próbát a zenekarral, nézzék meg őket élőben vagy hallgassák meg a lemezeiket nem fognak csalódni! Kár, hogy kevesen voltak kíváncsiak a rájuk, a TLC a többi fellépővel összevetve is megállta a helyét! Szóval HC rajongóknak ajánlott, én biztosan megnézem őket legközelebb is ha valahol fellépnek, az énekhangot meg majd megszokom.
A zseniális Roald Dahl és Ken Follett Cardiff szülöttei, a Stereophonics és a Manic Street Preachers is walesiek, de fogalmam sem volt róla, hogy olyan is létezik, hogy CCHC (Cardiff City HC), amelynek egyik feltörekvő zenekara a 2005-ben alapított Brutality Will Prevail. A down-tempo hardcore zenekarra már többen voltak kíváncsiak, de valahogy nem igazán indultak be, ez nem jellemző a magyar hc közönségre pedig rajtuk is múlik, hogy érvényesüljön a zene egy bulin. A BWP összességében tetszett, a részben metal inspirálta zenéjük jobbára megmarad a középtempóknál és ezért mindig volt bennem egy kis várakozás egy-egy váltásnál: na most biztosan belehúznak egy kicsit, de nem. Ez persze nem vette el a kedvem a zenéjüktől, de ha egy kicsit felpörögnének nem hiszem, hogy kevésbé lennének súlyosak.
Velük éles ellentétben állt a richmondi Naysayer élén a hiperaktív Gary Gunwald énekessel aki több-kevesebb sikerrel próbálta bevonni és mozgásra bírni a közönséget. Hangos, nyers, agresszív. Ezzel össze is foglaltam a Naysayer lényegét, de hiába áradt az energia a színpadról a közönség még mindig "takarékon" volt, én pedig értetlenül álltam és magamban már temettem az estét, pedig nálam a Naysayer elérte, hogy emlékezetes maradjon annak ellenére, hogy most láttam-hallottam őket először. Nagyon jó csapat, a többiektől eltérő hangzással, rövid de intenzív számokkal!
Ami ezután következett arra nem voltam felkészülve, különösen a előzmények tükrében. Sok emlékezetes HC bulin voltam már: Hatebreed, Sick Of It All ugyanitt, Biohazard a Dieselben, de valószínűleg ezután a Terror az etalon, ha koncertről van szó! Amint színpadra lépetek átkerültem egy másik koncertre, a közönséget mintha kicserélték volna, a Terror szó szerint rázúdult a közönségre, beindult a színpadmászás és egy pillanat alatt meglett az a hangulat amit az elejétől hiányoltam! Scott Vogel nem sokat beszélt a számok között, a leggyakoribb mondandója ez volt: "STAGE DIVE STAGE DIVE STAGE DIVE!" a közönséget nem is kellett biztatni, néha megtelt a színpad az emberek folyamatosan ugráltak a színpadon vagy a színpadról. A bulit csak színesítette a tisztelgés a Suicidal Tendencies előtt, vagy az időnként feltűnő "segédénekesek".
Return To Strenght, Overcome, Keepers Of The Faith, Always The Hard Way amit Scott az édesanyjának írt-ajánlott. Remélem az anyukája látta már a közönség reakcióját a neki írt számra. Csupa közönségénekeltetős "slágernóta" olyan előadásban, ami levitte a fejemet. Nehéz elhinni, hogy alig több mint 40 percet játszottak, mintha 10 perc lett volna az egész. Sajnos nem volt ráadás, de nem panaszkodok, olyan intenzív volt az egész, hogy valószínűleg teljesen kifacsarta a zenészeket. Most már értem miért övezi akkora elismerés a közönség részéről a zenekart, nem csak a zenéjük miatt, hanem a színpadon nyújtott átlag feletti teljesítményük miatt is nehéz lesz felülmúlni ezt a hangulatot bárkinek.
Írhatok akármit sajnos nem adja vissza a hangulatot és az igazi HC-érzést, így nem is szaporítom tovább a szót: ez nálam az év koncertje volt! Ezt a showt nem fogom elfelejteni és remélem nem kell éveket várnom a következő Terror bulira, egy élmény volt, aki kihagyta sajnálhatja!
A teljes buli videója ITT megtekinthető.
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
