Az Angertea 1996-os megalakulása óta most jutott el oda, hogy felvegye a negyedik albumát. Kb. amilyen lassú sodrásban folydogált a zenekar karrierje, az utóbbi két év igen sűrűre sikeredett a Szeged környéki triónak. Volt itt egy EP, amit a Grammy díjas Neil Kernon kevert, olyan vendégszereplőkkel, mint Scott Reeder (Kyuss) vagy Vörös Attila (Nevermore, Leander). Ezen az albumon a No Computationben Bill Gould (Faith No More) száll be egy kis gitározásra. Ráadásul a Nr.4: Songs Exhaled a norvég Smash Fabric Records gondozásában jelent meg, ami szintén nem kis előrelépés. Főleg ha azt vesszük, hogy egy 2006-os Angertea koncerten –amikor először láttam őket- nem voltunk többen, mint húszan, pedig már akkor is jól tolták ezt a kicsit mantrázós-pszichedelikus rock/metált.
Meg akkoriban játszották a Tool-tól a Sober-t. Aminek én személy szerint örültem, mint hülyegyerek a kakasos nyalókának. De mondjuk a legutóbbi Ep-jükön nem úgy gondoltam az Angerteare, mint akik anno játszották a Tool-tól a Sober-t. Most mégis folyamatosan eszembe jutott, a Nr.4:Songs Exhaled hallgatása alatt.
A hangulat valahol ott helyezkedik az Opiate, Undertow vonalon a fent említett zenekartól, akik –egyébként nagyjából helyes skatulyába zárva magukat- experimental grunge-metált játszanak. Igen grunge is van benne. De ha egy három perces négy akkordból összedobott, dühkitörős Nirvana-ra, vagy egy Black Crowes féle klasszik rock-os hippiskedésre gondolsz, akkor rossz irányba kutakodsz. Talán Alice In Chains vagy Soundgarden, mindenesetre borús.
A kezdő No Computation, vagy a súlyosan megdörrenő Demon Surfaced, a mantrázósan kezdő, de nagyon faszányosan felépített V., vagy a dühkitörős Meeting Satan on the Way to Personal Deserfication mind-mind át van itatva azzal a korai, mérges, de elszállásra hajlamos Tool ízzel, amit én személyszerint imádok. De amellett, hogy többnyire a nyers, és durva megszólalás az, ami a leginkább jellemzi a Nr.4: Songs Exhaled-et, mégsem pár akkordos zúzásokról van szó. A leállós részek is igen mozgalmasak, leginkább a bőgő szólamok miatt. Peralta Miguel vitathatatlanul az egyik legképzettebb basszeros a magyar underground rock zenei életben. Néha mondjuk kicsit túlzónak is tűnnek a szólamai, de mindenesetre ezt jól ellensúlyozza Mihály Gergely többnyire elnyújtott, kitartott éneke.
Vannak kicsit nyugodtabb tételek, mint az In Light Air, az akusztikus gitáros, leginkább grungeos Lion’s Region, vagy a teljesen szedativ ambient az Akrám személyében. Van két kicsit betegre született tétel a Decay, és az A For Afrodita, amiknek kellett a kétszeri-háromszori hallgatás, hogy megbarátkozzak velük. Akárcsak a záró Distance of You esetében, habár ennél a számnál a kicsit Amplifier-es utóíz könnyített pálya volt a szívemhez.
A leginkább talán az lett a Nr. 4: Songs Exhaled erénye, hogy van egy egységes hangulata, de mégis változatos. A 28 Ways To Bleedből például épp ezt a fajta változatosságot hiányoltam. Ennek köszönhetően egy tényleg tartalmas anyagot adott ki az Angertea –a külcsínben is-. Nem feltétlen mondanám, hogy pehely könnyeden emészthető lemezről van szó, de lett egy olyan széles stílus palettája, amiben nagyjából minden nyitottabban gondolkodó rock/metál kedvelő találhat magának valami finomságot, ráadásul hazai mércével kivételesen igényes a tálalás is. Nekem bejött!
Angertea - No Computation
