Budapesten az Enslaved!

2012. szeptember 21. - sunthatneversets

enslaved_bandheader.jpg

Hét év után 2013. március 29-én ismét Budapestre látogat a norvég extrém metal világának egyik legizgalmasabb alakja, az Enslaved! Az eltelt idő pedig joggal igazolja majd, hogy egy több mint húsz éve működő banda még mindig képes újra és újra friss hangokkal kísérletezni, hiszen a Kultiplexes buli óta már megszilárdult felállású zenekar a black metalból kiindulva végleg saját ösvényére lépett.

Persze a sveiói formáció saját ugróiskolája így is számtalan izgalmas mérföldkővel ajándékozta meg a műfaj szerelmeseit, elvégre az első évek viking black metal arculatából (amit még a Mayhem tragikusan elhunyt gitárosa, Euronymous adott ki saját kiadóján, a Deathlike Silence-en keresztül) következetesen virágzott ki egy progresszívebb, szerteágazóbb hangzásvilág. Az atmoszféra megteremtése már a kilencvenes évek közepére meghatározóvá vált a zenekarnál, és az Osmose-nál megjelent anyagok is azt sugallták, hogy a banda egyre közelebb kerül a hetvenes évek progresszív irányvonalához: ez a 2003-as Below the Lightson teljesedett ki, ami meghozta a rég várt áttörést a bandának. Az azóta megjelent lemezek ennek szellemében egy, a black metaltól már elrugaszkodott, a klasszikus rockzenéből viszont egyaránt táplálkozó zenekart tisztelhetünk az Enslavedben, akik most ősszel jelentkeznek tizenkettedik nagylemezükkel. A RIITIIR (ami annyit tesz norvégul: „az ember gyökerei”) elődeihez hasonlóan a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg szeptember 28-án, és a zenekar nyilatkozatai alapján épp annyiban fog kötődni a korábbi évek természetközpontú hagyományához, amennyire magán hordozza majd a jellegzetes, a műfaji elemektől eltávolodó betéteket, szólamokat. Így hát nincs is mást mondani: ha kíváncsi vagy napjaink egyik legizgalmasabb extrém metal zenekarára, akiken képtelen fogni az idő vasfoga, és közben mégis képtelenek csalódást okozni, akkor jövő márciusban találkozzunk a Dürer Kertben!

A ShortScore és a Dürer Kert bemutatja:
Enslaved (NOR)
+ vendégek
2013. március 29. 19:00
Budapest, Dürer Kert, Jegylink

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr394792979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum