Az amerikai progresszív metálban utazó Between the Buried And Me (hogy többet nem írom le a nevüket, az tuti) október 9-én jelentkezett The Parallax II: Future Sequence-re keresztelt koncept albumukkal, mely a 2011-es The Parallax: Hypersleep Dialogues folytatása. A kétrészes album első felvonása mindössze 30 perc körüli, és bemelegítés volt ehhez a teljes hosszúságú (72 perc) lemezhez, de már ott is lehetett érezni, hogy itt valami nagyon új és nagyon érdekes dolog van készülőben, egyáltalán olyan zenei határterületeket feszegetnek, amit egyelőre nehéz kategorizálni. Az új lemez sokkal változatosabb, sokszínűbb, de a megoldáshoz nem feltétlenül kerül közel a hallgató. A sztori talán helyére került, de a stílus még mindig kissé zavaros. Legalábbis elsőre.
Viszont az vitathatatlan, hogy aki egy picit is szereti ezt a műfajt, az nem egyszer fogja meghallgatni. Folyamatosan visszatérő vendég a lejátszómban az album, mert egyszerűen muszáj újra és újra végighallgatnom ezt a végtelenségig széjjelbonyolított zenét. Ez igaz magára zenére is és a dalszövegekre is. Nem feltétlenül értem még minden helyen, hogy mit szeretnének elmesélni, kifejezni, és hogy miért búcsúznak folyamatosan el mindentől. Kicsit zavaros egyelőre az a témavezetés, amivel dolgoznak: álom és valóság keveredése, űrutazás, asztrális élmények komplex halmaza, amiről szólnak a nóták.
Ugyanakkor nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy az ennyi stílus keveréséből, amit kihoztak, minden bizonnyal azt húzza alá, hogy zseniális zenészekről van szó. Az egész album egyetlen, hosszú tételként úszik végig és így talán nem is feltétlen kell/lehet dalokra bontva értékelni, viszont érdekesség, hogy ezek az egységek általában tíz-tizenöt perc (!) hosszúságúak. Egyszerűen minden részben fel tudja fedezni magának a hallgató azt, amelyik stílusra ugrik. Amikor néha úgy érzed, hogy a totális kakofónia felé sodródik az egész, és már épp kezdenél furán nézni, hogy ez itt most micsoda, akkor visszakanyarodnak és folytatják a témát. Ez megy folyamatosan, ezzel húzzák az agyát az embernek, de nagyon jól csinálják.
Nagyon nem egyszerű zene, és az is biztos, hogy nem is a legkönnyebben befogadható. Viszont egy olyan ajtót nyitottak ki ezzel a kétrészes koncept albummal, amin – persze mögöttük – a jövőben nagyon sok banda lépegethet be. Valószínűleg inkább, mint hatás fog ez jelentkezni, de mostanában nagyon is „menő” progresszív metál zenekarok előtt van példa, hogy így is lehet ezt csinálni.
Végül fogalmam nincs, hogy egy koncerten ebből a nagyon összetett, bonyolult kavalkádból mennyi fog átjönni és ugyanúgy meglepi és felcsigázni, mint az album hallgatása közben, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Szerencsére lesz is alkalmam erre, hiszen október 23-án, a Dürer Kertben lépnek fel a Periphery és a The Safety Fire társaságában. Hangos este lesz...
