Carry on, Therion!: Therion, Elyose, Antalgia @ Club 202, 2012.10.17.

2012. október 21. - viliricsi

0therion2012_4.jpg

Nemrég az egyik Club 202-es koncerten kaptam mindannyiunk nevében egy dicséretet a szervezőktől, mi szerint a rockstation-ösök az egyetlenek, akik elejétől a végéig megsasolják a programot, és csak úgy alkotnak véleményt. Nos, ezt a pozitív kritikai észrevételt szeretettel visszaküldöm a feladónak, mivel most éppen sikerült egy kicsit késnem. Az életérzés még ugyanaz, mint húsz éve, de időközben egy kisgyerek követeli, hogy apa is fürdessen.

Más kérdés, hogy ez a fürdetés igazán megmenthetett volna az Antalgia műsorának második felétől is. Ezen a címen, ahogy ők uralták kis időre a színpadot, akár hajdani sulizenekarom, a Tyrpack is ott lehetett volna, pedig azt tényleg senkinek sem kívánom. Annyi különbséget beismerek a spanyol szimfonikus metálosok javára, hogy itt legalább a hangszeres tudással nem volt gond, a gityós srác virga szólókkal örvendeztetett meg, miközben a Krisztus fazonú basszer, hat darab piros húrral rendelkező hangszerét furcsálhattam. Kár, hogy ez az egész nem állt össze semmivé sem, talán a három elcsípett dal közül egy Broken Dreams című ért valamit. (Van olyan banda, akinek nincs ilyen című nótája?)

De nem is ezért ironizálok, hanem az énekes hölgy okán, akit  testalkatával leginkább a népszerű Pa-Dö-Dö zenekar harmadik tagjaként tudtam elképzelni, a hangja alapján viszont oda se nagyon férne be. Ezek után, mintha csak valami paródia estre érkeztünk volna, megjelent a hölgyike tökéletes ellenpontja az Elyose nevű gárda élén. Karja vastagsága megegyezett a benne lévő csontokéval, egyedül akkor villantak veszélyes dolgok, mikor meghajolt a fiatalkori Szűcs Jutkát idéző szerelésében (ha már hazai pop-hasonlatoknál tartunk). Lehelet finomságú, misztikus goth metalt tudtam volna elképzelni számára, ehelyett kétségbeesett kísérletet tett Tarja utánzására. Kínomban úgy jellemeztem ezt a vampire ladyt, hogy „10 deka tarja”, de nem csak pille súlyára gondoltam ezzel.

Kár ezért, mert a zenével ezúttal nem volt gond. A kiöregedett glam-est formázó basszer, a vadász-dizájnos szólós, és a képzeletbeli, gépről jövő szimfonikus zenekar vezénylésének imitálásával mosolygásra késztető dobos jó kis alapokat tolt arcunkba, hogy a feladott labdákat missis Anorexia rendre kipukkassza.

Nagyjából elkezdtem érteni azon barátaimat, akik cinikus vigyorral nyugtázzák az efféle műfajok iránti pozitív megnyilvánulásaimat. Bevallhatom ezen a ponton: az este további részétől sem vártam semmi jót. Ha létezik hivatalos műfaji megnevezésként olyan, hogy metal opera, akkor a Therion címkéjére „metal operettet” kell, hogy írjunk. És ezt az operett minden giccsével együtt értem.

Egy dolog villanyozott csupán fel: az utóbbi időben, ha magányra vágytam, vagy a Bükk elhagyatott ormait kerestem fel, vagy pedig  rock koncertre mentem Budapesten – most végre szinte harcolni kellett minden talpalatnyi helyért.

Úgy gondoltam, bevárok néhány dalt harmadik sorbeli helyemről, majd szélvédettebb helyre húzódva megülök hátul egy szimpatikus fapadon. Azonban engem is, ahogy a többi ezret, a bő két órás program szinte helyemhez szegezett. Azért csak szinte, mert ha igazi szögekkel történik mindez, aligha ugrálok, tombolok a tömeggel együtt.  Márpedig – még ha az első dal körüli időszakra rá is nyomta bélyegét az eddigi suta előjáték – hamar beindultunk. Durva képű rocker-fazonok szó szerint sírtak Thomas Wikström és Lori Lewis szerelmes duettjei közepette, hogy azután harcba induló vikingek módjára üvöltsenek.

0therion2012_2.jpg

Egy pillanat alatt rádöbbentem: a Therion kifejezett koncertzenekar; dalaik abban az előadásmódban és azzal a látvánnyal hatnak, amelyeket csupán ők maguk tudnak kivitelezni. Igen, vursli-hangulat volt, és igazi metal-cirkusz, időnkénti Nóta tv feelinggel, néha pedig magát Bocelli mestert vizualizáltam a színpadra. Hogy ennek ellenére mivel hatottak a fémfülüekre?

0therion2012_3.jpgChristofer Johnsson gitáros 20-as évekbeli angol úriemberként jelent meg a színpadon, keménykalappal, felöltővel, miközben fecskefarkú gitárt szorongatott. Ez önmagában bóvli, igaz? De valahogy ott és akkor tökéletesen elhittük a fickónak, hogy ő valóban egy a húszas évekből idelátogató londoni úriember. Mindenkinek elhittünk mindent. Mert ők is elhitték mindezt magukról, legalábbis erre a két órára. A tagok sűrűn kommunikáltak, viccelődtek egymással, még a színpad hátterében is, ahová csupán az első sorokból lehetett tekinteni.

Változatos, pörgős volt a show, már csak azért is, mert három énekessel jöttek. Lori dívaként, izgalmasan feszülő, csillogó ruhákban illegette magát, volt neki egy számomra ismeretlen szőke kolleganője, aki inkább a popos dalokat vállalta magára. A Bocelliként tündöklő, és mögötte nem sokkal elmaradó Wikström pedig szokásos hajóskapitányi öltözékben uszította folyton a népet egy kis oózásra.

A koncertbeszámolók természetéből fakadóan legalább egy-két dalcímet meg kéne még említenem, de nem teszem. Nem volnék ez esetben hasonlóan hiteles, mint a zenekar tagjai, hiszen otthon nemigen hallgatok Theriont. Egy-két dallamocska tőlük, vagy más forrásból ismerősnek hangzott, de amúgy is jó néhány olyan refrént összehoztak már, mely azonnal ragad, mint a pillanatragasztó. Arra azért még én is rájöttem, hogy megvarizták a programot a turné minket megelőző állomásához képest, budapesti setlist pedig nincs kedvenc puskaoldalamon.

0therion2012_5.jpg

A ragadós refréneken túl (annak ellentmondva) viszont nagyon nehezen befogadható zenének tűnt Therionék produkciója. Összességében pedig írhatnám, ha egyik kedves kollegám a Rammstein buli kapcsán nem lőtte volna ezt el: színház az egész világ!

Az év legfanyarabb bulijára készültem, és majdnem év koncertje lett belőle! Valahogy ez a csodálatos a metalban, hogy mindenkinek tartogat egy-két meglepetést. És biztos vagyok benne: akik kicsit pozitívabban állnak a szóban forgó zenekarhoz a hétköznapokban is, mint én, azok számára valóban ez volt az év bulija. Azt hiszem, kell egy ilyen színnek is léteznie a nagy fém-palettán!

0therion2012_1.jpg

FOTÓK: RÉTI ZSOLT

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr564858705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vitzus · http://vicus.blog.hu 2012.10.23. 11:38:48

Köszi ezt az élményt, meghaltam az előzenekaros rész alatt! :D:D:D:D:D::D:D:D

viliricsi 2012.10.24. 11:39:12

Az a baj, hogy én is - a helyszínen. Némely zenekarok olyan jó kis elő bandákat hoznak, hogy leesik az állam, erre most... De a koncertélményt ezúttal sem sikerült beárnyékolni.
Örülök, hogy sikerült élményt okozni! :)
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum