Nem üt olyan nagyot: Aerosmith - Music from Another Dimension! (2012)

2012. november 06. - sebiszabi

aerosmith-another-dimension.jpgAz van, hogy a bostoni rosszfiúk sem akartak lemaradni és csatlakoztak az öreg rock legendákhoz, akik az idei évre tervezték a nagy visszatérést. Az év elején a Van Halen jött új lemezzel 14 év után, aztán volt a ZZ Top kilenc éves kihagyás után megérkező La Futura-ja és most pedig az Aerosmith szeretne nagyot robbantani nyolc éves pauza után. Az új album november 6-án jelenik meg Music from Another Dimension! címmel és azért hiába a cím, annyira mégsem másik (főleg nem új) dimenzióból érkező zenét hoztak el nekünk. A dolog egyetlen aspektusát kivéve.

Semmi meglepetés nincs a zenében a korábbi lemezekhez képest. Ugyanaz a rhytm n’ blues, hard rock szól évtizedek óta, Joe Perry sírós gitárszólóival és természetesen a jól működő balladákkal. Viszont egy dolog megváltozott az elmúlt nyolc évben. Az idő vasfoga azért, ha nem is megette, de bele-belemart Steven Tyler hangszálaiba és talán azok a váltások az énekjátékában, amik jellemezték korábban az Aerosmith hangját, azok most eltűnőben vannak. Ez bizony kár, mert bár ugyan most is hihetetlenül jól szól emberünk hangja, de azok a kis különbségek mégiscsak észrevehetőek. Mégis talán igazságtalan vagyok, hiszen 64 évesen így nyomni (anyám ennyi idős…), ahogy ők teszik, le a kalappal. 

A több mint egy órányi anyagba 15 dalt sikerült belepaszírozni, és nem szoktam ilyet mondani, de talán nem kellett volna ennyi, sokkal kevesebb is elegendő lett volna. Ki kellett volna csipegetni a tuti nótákat és azzal kijönni, így szerintem az év végére egy nagy ajándék lett volna a rajongóknak. Legfeljebb lett volna a lemez kábé negyven perc, de legalább erős negyven perc. Így valahogy olyan "mindent bele" érzése van az embernek az albumot hallgatva. Jó pár ballada mellé, tökös rákenroll, egy duett: egyszerűen csak oda vannak csapva a dalok az albumra, semmi koncepció nincs az egészben. A balladákat persze még mindig csípőből hozzák, és ezek viszik el a hátán az egész albumot, minden zagyvaságával és minden gyenge momentumával együtt is. Ekézni mindennek ellenére sem illik az egész lemezt, mert a hangzás és a színvonal ettől függetlenül profi, nagyon is jól szólal meg az album. És persze vannak azért szép pillanatok is szép számmal így is. Mindjárt ott van például a Beautiful, ami ugyan fura, ahogy startol, de a refrén, hát az valami marhajó. A májusban kislemezként megjelent Legendary Child valóban erős, a legerősebb dal a lemezen és tényleg a régi szép aerosmith-i időket juttatja eszembe. A valag sok epika közül (mondjuk a Legendary Child is ide sorolható) a Tell Me és a What Could Have Been Love okoz kellemes pillanatokat. A duett dalt viszont kötelező úgy hallgatni, hogy közben mereven nézzük (már hogy nem úgy) Carrie Underwood fényképét, mert hogy az úgy lesz az igazi...

aerosmith2012.jpg

Azonban a gyenge pillanatokat is meg kell említeni, már csak az egyensúly miatt is. A LUV XXX egyszerre érdektelen és semmitmondó, albumkezdésnek határozottan szar választás, nem is értem, ez miért fért fel, főleg ilyen ócska címmel. A másik "kedvencem", a Street Jesus, melynek majd hét percének az utolsó két perce azzal megy el, hogy "sztríííít dszízüsz"-t üvölt Steve, hát de ritka idegesítő, elmondani nem lehet, csak elkapcsolni. A további dalok meg tölteléknek ott figyelnek, tökéletesen felejthető pillanatokat hozva, sajnos.

Nem vagyok nagy Aerosmith rajongó, sose voltam az, de szinte biztos vagyok abban, hogy ez a lemez a zenekar hithű rajongóinak sem fog feliratkozni a legjobb albumok sorába. És végképp nem akarom elkeseríteni őket, és főleg ne legyen igazam, de nagyot csodálkoznék egy következő vadiúj számokat tartalmazó nagylemezen. Azért kegyetlen ez, mert első hallásra még szerettem az albumot, gyorsan írtam is egy példányt a kocsiba utazáshoz, de szépen lassan jöttek meg a negatív élmények, nagyon kár érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr544891928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum