RockStation

Blackie és a többiek – W.A.S.P. @ Club 202, 2012. november 27.

2012. december 02. - viliricsi

0wasp2012_28.jpg

- Szia Ricsi! A Főszerkesztőd vagyok. Jókor hívlak? Nem adtad le még le a W.A.S.P. koncertről szóló anyagodat! Nekem meg közben kifúrja az oldalamat a kíváncsiság. Legalább mondd el, milyen volt!
A tudósítás elküldésének egy aprócska akadálya van: nem írtam meg. Mire vagy kíváncsi a bulival kapcsolatban?

Például azzal kapcsolatos a kíváncsiságom, amit kérdeztél néhány nappal az esemény előtt: átviszik-e nagyobb helyszínre a koncertet, ugyanis a jegyek addigra már szinte az utolsó szálig elfogytak. Mégis maradt a Club 202…
Meglepődtem, amikor láttam: a három kivetítő kényelmesen elfért a színpadon, és még a srácoknak is maradt előttük/köztük hely. Hogy kimaradtak-e show-elemek a többi helyszínhez képest, nem tudom, de lehet, hogy a ’82-es legelső W.A.S.P. fellépés kerek évfordulójának tiszteletére Blackie bandavezér direkte klub-turnéban gondolkodott.  A volt Wigwam (Club 202) szerintem a legautentikusabb koncerthely Budapesten, de – ahogy a neve is mutatja – inkább klub-koncertek esetében érvényesíti ezt a hatását. Féltem, hogy a W.A.S.P. buli is hasonlóan befullad a (rossz szóviccel élve) showtlanság miatt, mint a tavaly őszi Hammerfall előadás, hiszen mindkét bandának lételeme a kis helyen nehezen hozható látványosság. De Blackieék esetében szó sem volt ilyen jelenségről.

0wasp2012_07.jpg- A koncert legfontosabb elemei mégiscsak az elhangzó nóták…
Az a setlist, amely minden egyes nézőnek és száz százalékig megfelel, még nem hangzott el a zenetörténelem eddigi folyamán. Ezért persze kritikusi agyammal most is találtam kifogásolni valót.

A koncert alapvetően három részből állt: az első blokk a BULInak adatott. I wanna be somebody, L.O.V.E. Machine, Wild Child, Real me és társaik. Itt még csak egy dolog miatt fájt a szívem, hogy a metal-történet egyik legcsodálatosabb balladáját, a Forever free-t sikerült „lefejezni”, azaz csupán a középrésztől eljátszani a Sleeping in the fire után illesztve.

A második részben Blackie Lawless társaival az önéletrajzi ihletésű Crimson Idol lemezről adott elő részleteket. Úgy látszik, húsz év is kevés volt, hogy a rock sztár kiszeressen ebből a zeneműből. A magam részéről én egy Operation: Mindcrime kópiának tartom, de ezt természetesen nem fogom beleírni a tudósításba, hiszen tudom: a Lawless-hívek közül szintén sokan szeretik. Most a kivetítők kisfilmjeivel alátámasztva elég ütősnek bizonyult, de Blackie helyébe egy-két dalt beépítettem volna róla a standard programba, és slussz. Még jó, hogy nem én vagyok Blackie, ugyanis tapasztalhattam: a többségnek ez így, ahogy van, bejött. De az én hangulatomat bizony kissé leültette az első rész dinamizmusa után.

A harmadik rész a tulajdonképpeni ráadás volt: egy különleges dobszólóval indult, és a Blind in Texas-szal végződött. Érdekes módon kettőjük közé újra egy melankolikus tétel, a Heaven’s Hung in Black került az ucsó előtti Dominator  CD-ről. A legutóbbi, 2009-es, jól sikerült Babylonról egyetlen fogás sem került terítékre.

0wasp2012_77.jpg

- No és ezek után milyennek bizonyult az általad „Blackie-lételemnek” titulált show-része az előadásnak?
Mindezt most csupán nagyjából a három darab kivetítő jelentette, melyeken sokszor három különböző képsor zúdult végig. Az első blokk során az aktuális dal korabeli videoklipje pörgött. A Crimson Idol hoz külön képsorok készültek. A program vége felé esedékes dobszólóhoz – asszociatív módon – autóverseny dukált hangi effektekkel. Említhetném még a minden egyes akkordnál másféle fényjátékban úszó gitárt, melyre úgy bámultam, mint tanyasi gyerek a csúcsforgalomra: sosem láttam még ilyet.

- Az általános hangulat?
A közönség átlagéletkora bizony jelentősen meghaladhatta a harmincat. Félig-meddig konszolidálódott embercsoportról lévén szó, a kezdés előtt igencsak a bambulás dominált. Kis ováció a kivetítőkön megjelent „30 years of thunder” feliratot olvasván, a technikusok zenéi (a nyolcvanas évek nagy metal-slágerei) közötti szünetek során kisebb taps, füttyögés. Bemelegítő zenekar pedig nem volt – Blackie talán túl rigolyás ahhoz, hogy osztozzon bárkivel bármin is.

Az intro felharsanásakor azért csak elszabadult a hisztéria – időnként már-már a régi, nagy időket idézve. Amikor a L.O.V.E. Machine refrénje során lazán lenyomtuk a fiúkat, igazi METAL koncerten éreztem magam! Hát még az I wanna be… alatt, amikor Lawless már nem is kísérletezett a vokállal!

Régi jó szokás szerint a sörök is alacsonyan szálltak, szerencsére műanyag pohárban, mert két adag is ránk zuhant a magasból. Az outsiderek persze nehezen értik, mitől oly kedves emlékek ezek, de nekünk, kulturált metálosoknak bizonyosság: jó a buli, jó helyen – „otthon” – vagyunk!

0wasp2012_20.jpg

- Blackie…?
A sporteseményeket a rock koncertekkel szemben előnyben részesítők általában azzal érvelnek, hogy a zenei show-k a kiszámíthatóság miatt unalmasabbak mondjuk egy futball-derbinél.  Nos, ez a vélemény W.A.S.P.-koncert esetében aligha állja meg a helyét, hiszen itt meglehetősen sok függ a főszereplő aznapi hangulatától. De ezen a november végi éjszakán – jelentem – minden a legjobb terv szerint alakult! A szakma „nagy öregje” jó kedvet, csúcsformát fogott ki. Amikor ránk meredt szigorú, „eliszkúperes” nézésével, érezhető volt, hogy kis híján elmosolyogja magát.  Ehelyett inkább – szokásával ellentétben – sokat konferált, storizgatott.

Vajon melyik lehet Blackie igazi énje? – gondolkodott el az ember, és nem csupán a „the real me” című dal kapcsán. Valahol a régi „biztosíték-kiverő” nóták és a Crimson Idol között lehet félúton, talán a Headless Children album helyezkedik el a metszéspontban. Vagy – ami még valószínűbb – hiába próbál rátalálni folyamatosan ő is, nem körülhatárolható.

-…és a többiek?
Bevallom, én leragadtam Chris Holmesnál, így fogalmam sincs, kik voltak ezek a fickók. Majd a cikkben nem leszek lusta utánuk nézni. Csak így, a telefonban merek ilyeneket mondani, hogy amolyan indián-pofák voltak. Mégis úgy nyomták a „törvényen kívüli” rnr-t, mintha egyenesen egy W.A.S.P. buli színpadára pottyantotta volna őket az anyjuk, és azóta itt ragadtak volna.

Már csak egyetlen kérdésem maradt: mikor lesz kész végre a beszámoló?
Miért, nincs kész?

FOTÓK: RÉTI ZSOLT, további fotók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr684942803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum