RockStation

Kill The DJ - Új Green Day dal

2012. augusztus 15. - sunthatneversets

Green-Day-Kill-the-DJ.jpgSzeptember 25-én jelenik meg a Green Day új lemeze ¡Uno! címmel. Korábban már mutattunk róla egy új dalt most mutatunk egy másikat, mely a Kill The DJ címet kapta.

Lillian Axe, Helstar: kultikus amerikai rockbandák Budapesten

lillian_axe_small 2012.jpg

Szeptember 12-én érkezik először Budapestre az amerikai dallamos rockzene egyik kultikus bandája, a lassan két évtizede működő Lillian Axe. A New Orleans-i csapat mellett egy másik régivonalas power metal brigád, a texasi Helstar is hiánypótló jelleggel szerepel: a jó 30 éve létező együttesnek ez lesz az első hazai koncertje. A Club 202-ben tartandó esten további négy külföldi csapat színpadra lépése teszi teljessé a koncertélményt.

Tovább

Szuper supergroup! The Company Band - Pros & Cons EP (2012)

tcb-poc.jpg

Felsőbb utasításra "kellett" nekiveselkednem eme gyöngyszemnek, akik a The Company Band névre hallgatnak és hangulatos rock&roll zenében utaznak. Hamar fellelkesültem, amikor megtudtam, hogy a Clutch frontember Neil Fallon énekel, mivel a Clutchot előszeretettel hallgatom derűs, gondatlan napjaimon, főleg vezetés közben. Aztán mikor kiderült, hogy a négyhúrost Brad Davis kezeli a Fu Manchuból, ami szintén nagy kedvencem, akkor már inkább az elkeseredettség kezdett eluralkodni rajtam, mivel eddig azt hittem, hogy képben vagyok zeneileg, de úgy tűnik tévedtem. Főleg azért, mert ez nem is egy debüt Ep, hanem már a 3. hanganyag, ami megjelent tőlük.

Tovább

Kapusmaszkon az Iron Maiden Eddie-je

GoaltenderEddie.jpg Chris Mason a Nashville Predators NHL-s kapusa a következő szezonban egy speciális kapusmaszkban fog védeni. A specialitás abból adódik, hogy a hálóőr az Iron Maiden előtt tisztelegve a Powerslave lemezen szereplő Eddie fejet festette a sisakja tetejére.

Mason nagy Maiden rajongó lehet, mert a 2011-es szezonban, még a Winnipeg Jets játékosaként az Aces High kislemezen szereplő Eddie volt kapusmaszkjára festve.

Tovább

Az Eger Hardcore Fest újra Egerben

Flyer Eger_1.jpgAz egri underground életben mindig kiemelt szerep jutott számos tehetséges, elszánt és tevékeny hardcore bandának, akik külön helyet töltöttek be az egri szcénában. Ennek a tevékeny létnek az eredménye a már sokadik éve megrendezésre kerülő Eger Hardcore Fest, mely olyan nevet vívott ki magának hogy az ország más területeiről is idecsőditi a műfaj rajongóit. A HC Fest már sok szórakozóhelyet megjárt (tartották már Budapesten is) azonban az egri Glo:b koncertteremben most kerül először megrendezésre.

Tovább

Jethro Tull’s Ian Anderson: új lemezzel érkezik Budapestre a fuvolás

jethrotullsiananderson01.jpg

Már csak néhány hét, és ismét Budapesten a rockzene legendás fuvolása, Ian Anderson. Az egykori és jelenlegi Jethro Tull zenészekkel érkező előadó most először adja elő teljes egészében 40 évvel ezelőtt készült konceptalbumát, a Thick As A Bricket. Rögtön ezután a frissen elkészült második rész, a Thick As A Brick 2 is hallható majd augusztus 26-án a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol így egy két órás, két részes, vetítéssel kiegészülő, a teátrális körülményekhez igazított műsort nézhetünk végig.

Tovább

Egy darabka '89 - Madball: Rebellion (2012, EP)

madball-rebellion-ep.jpgVannak zenekarok, amik újabb sorlemezeinél annak örülünk, ha semmi változás és a megszokottat hozzák. Persze, ez esetben nehéz a blogger dolga, hogy mégis mit írjon az anyagról. Főleg, ha az adott felvétel egy EP. Az NYHC egyik zászlóshajója, a Madball is egy hasonló zenekar, de szerencsére van elég érdekesség az új felvételen, hogy mindenképpen érdemes szót ejteni róla. Erről olvashattok a továbbiakban.

Tovább

Gone Sovereign/Absolute Zero - Két új Stone Sour dal

stonesour.jpg

A múltkor már említettük, hogy új Slipknot album nem, de egy új Stone Sour korong napvilágot lát ebben az évben, sőt jövőre még egy. Az idén House of Gold & Bones - Part 1 címmel megjelenő korongról két új dalt is nyilvánosságra hozott a csapat tegnap a RollingStone weboldalán, de most itt nálunk is meghallgathatóak a Gone Sovereign és az Absolute Zero című szerzemények.  

Rocktusa Fesztivál - Itt a részletes program

Rocktusa feszt lapos1024.jpg

Szeptember 8-15. között rendezik Csolnokon (Budapesttől 40 km, Esztergomtól 9 km, Dorog mellett) a Rocktusa Fesztivált. Elkészült a részletes program, melyet hajtás után megtaláltok. A koncertek mellett: sátorozási lehetőséggel, Cross pályával, motoros nappal, nagy értékű tombolával és egyéb programokkal várjuk az érdeklődőket. A helyszínen a sörsátrakban lehet kapni, hideg sört,hurkát,kolbászt,grill csirkét stb... A belépés díjtalan!

Tovább

Neurosis lemez öt év után, október végén

Neurosis2012.jpg

Október végén, öt évvel a legutóbbi Given To The Rising címet viselő stúdióalbum után ismét stúdiólemezzel jelentkezik a Neurosis. A Scott Kelly - énekes/gitáros, Steve Von Till - énekes/gitáros, Dave Edwardson - basszusgitáros, Jason Roeder - dobos, Noah Landis - billentyűs, Josh Graham - vizuális effektek felállású kultikus csapat új albuma a Honor Found In Decay címet viseli majd.

Speciális Cadaveres koncert az A38 Tetőteraszán

0cadaveres2010_17.jpgKörmöczi Péter, a Cadaveres gitárosa egy nagyon különleges estére szeretne meghívni titeket:
„Ez a koncert egészen más lesz, mint bármelyik eddigi Cadaveres buli. Nem csak az akusztikus blokk teszi majd különlegessé ezt a koncertet, hanem a rengeteg vendég is, akikkel egy színpadra állunk majd. Ott lesz a mikrofonnál Veres Gábor a Watch My Dyingból, Kovács Attila a Superbuttból, Vörös Attila a Leanderből és Both Andris a Bloodiestból, meg a Hordából. A dobok mögött felbukkan Szabó Máté, a régi perkásunk, Halász Peti a Don Gatto-ból és Hie Bence. A gitárt pedig átengedjük majd pár dalban Szántó Dénesnek, a Stiff Bastardból. A sok marcona férfi mellett egy gyönyörű hölgy is részt vesz az eseményen, mégpedig Földesi Anett, aki több metalslágert írt már át zongorára. Sőt, ha valaki érez magában elég bátorságot a rajongók közül, akár gitárt ragadhat ő is. Az akusztikus blokkban az ismert, rádiós Cadaveres slágerek mellett számíthattok néhány meglepetésre is. Várunk Minden érdeklődőt az A38 hangulatos teraszára erre a nyár esti hepajra …söröket már behűtöttük. Vigyázz, mert korai kezdés (20:00) és veszélyesen olcsó belépő (600 Ft)!”

Tovább

Októberben jön a Texas In July harmadik lemeze

Texas In July cover2012.jpeg

A pennsylvaniai Texas In July harmadik, szimplán az együttes nevét viselő albuma október 9-én jelenik meg az Equal Vision Records gondozásában. A felvételeket Will Putney (FOR TODAY, CHIODOS) irányitotta és a lemezen olyan vendégelőadók működnek közre, mint Matt Greiner az August Burns Red dobosa, Dave Stephens a We Came As Romans énekese, és Chadwick Johnson a Hundredth énekese.

A lemezre a következő dalok kerültek: 01. Initiate, 02. Cry Wolf, 03. Shallow Point, 04. Without A Head (ft. Chadwick Johnson), 05. Bed Of Nails, 06. Repressed Memories, 07. C4 (ft. Dave Stephens), 08. Crux Lust, 09. Paranoia, 10. Black Magic, 11. Cloudy Minds (ft. Matt Greiner)

MetalWar Fest 2012 – Metal fesztivál, magyar fellépőkkel, íngyen

MetalWar_logo.jpgAhogy az utóbbi években tapasztalható volt, kis hazánkban egyre nehezebb eljutni egy olyan fesztiválra, ahol kizárólag a rock és a metal muzsikáé a főszerep, sőt gyakorlatilag, olyan, hogy metal fesztivál már tulajdonképpen nincs is. Az erre a műfajra szakosodott rendezvények vagy bezárták kapuikat, vagy szélesebbre tárták azokat, melynek eredményeképpen az eredeti koncepciótól elrugaszkodva, egyre jobban perifériára szorítják kínálatukban a metal zenét játszó bandákat. Közben a környező országokban sokad virágzását éli a rock és a heavy metal, egyre több és nagyobb fesztiváloknak adnak helyet szomszédjaink.  Néhány, a műfaj iránt hosszú évek óta elkötelezett zenész, szervező és szakmabeli úgy döntött, véget kell vetni ennek a negatív hullámnak és itt az ideje, hogy Magyarországnak is legyen saját metal fesztiválja.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum