RockStation

Domino The Destitute - Új Coheed And Cambria dal

2012. augusztus 29. - sunthatneversets

coheedandcambria2012ryanrussell.jpg

Éppen hétfőn mondtunk el szinte mindent a Coheed And Cambria közelgő új nagylemezéről. Akkor egy videó-előzetest tudtunk mutatni, most pedig itt a teljes videó is, amely a Domino The Destitute című tételhez készült. A videó rendezője Robert Schober (aka Roboshobo) aki, például a Metallica All Nightmare Long-ját vagy a Mastodon Curl Of The Burl-jét rendezte.

Converge - Borító, dallista és egy új dal

Convergenew2012cover.jpg

Az Epitaph Records gondozásában október 9-én jelenik meg a Converge új nagylemeze, amely az All We Love We Leave Behind címet kapta. Tegnap nyilvánosságra került a borító (Jacob Bannon énekes munkája), illetve a lemezen szereplő dalok listája, sőt mi több, itt az első új dal is, ráadásul mindjárt klippel. Az Aimless Arrow című tételre Max Moore rendező készített videót. A korongon ezúttal nincsenek vendégmuzsikusok és szinte már menetrendszerűen ezért a lemezért is Kurt Ballou gitáros felelt, már ami a felvételeket és a keverést illeti. Hajtás után megnézhetitek az új dal videóját, illetve megtekinthetitek a Deluxe kiadás dallistáját.

Tovább

Rock buli az Akváriumban

OzoneMama2012.jpg

A lemezkészítés előtt álló Ozone Mama úgy döntött, valamennyi új szerzeményét előadja az Akvárium közönségének augusztus 31-i koncertjén.. A rock buli 21 órakor kezdődik a Petenders-szel. Az Ozone Mama szeptember elején stúdióba vonul, hogy felvegye új kislemezének anyagát. A közönség ezúttal meghallgathatja az öt dalt tartalmazó album valamennyi számát. A koncertre a belépő mindössze 1000 Forint.

Az Ozone Mama Fonogram-díjas hard rock zenekar 2005-ben alakult Budapesten. Első, angol nyelvű The Starship Has Landed című albumuk 2010-ben jelent meg, szerzői kiadásban. Az eddig csak jó kritikákat kapott, és egyre népszerűbb, folyamatosan koncertező zenekar aktívan vesz részt a magyar rock-életben. Klasszikus, vintage rock hangulatú dalaiknak köszönhetően egyfajta űrt töltenek be a magyar könnyűzenei életben.

Ensiferum - Hallgasd meg a teljes lemezt!

Ensiferumband2012.jpg

Na kérem, ez ilyen last minute poszt, ugyanis teljes egészében meghallgatható, az október 7-én hozzánk is ellátogató finn Ensiferum új lemeze. A dolog apró szépséghibája, hogy a Spinefarm Records mindösszesen 24 órára tette elérhetővé az új albumot és abból is eltelt már közel a fele. Úgyhogy, ha érdekel a banda Unsung Heroes című új kiadványa, akkor gyorsan hallgass bele, akár itt nálunk!

Tovább

Az NME olvasói szerint a Muse a valaha volt legizgalmasabb koncertzenekar

muse2012_1.jpg

Az NME.COM olvasói a Muse-t szavazták meg a legizgalmasabb koncertzenekarnak. A teignmouth-i trió szoros küzdelemben vert meg egy csomó aktuális és legendás előadót. A csapat új szöveges videója egyébként nemrég jelent meg a Madness című dalra és ITT megnézhető, és a lemez is a kanyarban van már, amely október 1-jén The 2nd Law címmel jelenik meg. A lemezmegjelenést követően a Matt Bellamy - Dom Howard - Chris Wolstenholme hármas egy Európa-turnéra indul, melynek budapesti állomása: 2012. november 20., Papp László Budapest Sportaréna. Hajtás után megnézhetitek, hogy kiket előzött meg a zenekar a legjobb koncertzenekar-versenyben.

Tovább

Jégesőben hörgő hegyi emberek: All Hail The Yeti - All Hail The Yeti (2012)

all hail the yeti.jpgSokat gondolkoztam manapság azon, hogy tényleg megéri-e még CD-ket kiadni, vagy eljön az a világ, hogy csak letöltünk a netről bármit, ami kell. Jó esetben akár fizetünk is érte, de tudjuk, hogy milyen manapság a helyzet. Sokan mondják, hogy idióta vagyok, de a CD-nek van egy varázsa, ami soha nem fog kimenni a divatból. Nézzétek meg, ahogy visszajött a bakelit is a köztudatba. Szinte bárhol lehet kapni, ahol persze foglalkoznak még hanghordozókkal. Na, de a lényeg, hogy vannak még kiadók, akik szerint megéri belefektetni a lovét bizonyos zenekarokba. Ez marha jó dolog. Így kaphatott esélyt is az All Hail The Yeti nevű formáció. Azt olvastam az előzetes hírekben, hogy „olyan, mint a Red Fang-Slipknot keveréke”.
Vajon tényleg ilyen???

 

Tovább

Elkezdte új albumának felvételeit a Kvelertak

Kvelertak band.jpg

A norvég Kvelertak két év alatt, amolyan mini-kultuszt alakított ki maga körül, az együttes nevét viselő első lemezével. Nos, hogy egyszeri csodáról van-e szó vagy sem, az hamarosan kiderül, mert a banda a massachusettsi Salem-ben található  Godcity Studios-ba vette be magát Kurt Ballou producerrel (Converge gitáros), hogy elkezdjék új lemezük felvételi munkálatait. Az album várhatóan valamikor jövő év elején jelenik meg. Ha valaki nem ismerné esetleg a zenekart, annak hajtás után összegyűjtöttük az első lemez hivatalos videóit.

Tovább

Itt az új Neurosis lemez borítója és dallistája

Neurosiscover2012.jpg

Mint ahogy azt már korábban jeleztük 5 évvel a legutóbb nagylemez után új albummal jelentkezik a Neurosis. A Honor Found In Decay címet viselő alkotás október 30-án jelenik meg és ez lesz a banda 10. stúdióalbuma. A csapat most is Steve Albini hangmérnökkel dolgozott, a felvételek a chicagoi Electrical Audio Studioban, míg a maszterelés a kaliforniai Ventura-ban zajlott.

A lemezre a következő dalok kerülnek: 01. We All Rage In Gold, 02. At The Well, 03. My Heart For Deliverance, 4. Bleeding The Pigs, 05. Casting Of The Ages, 06. All Is Found... In Time, 07. Raise The Dawn

Már 10 osztálynak gyűjtött tanszert a Zöld Pardon

kowalsky.JPG

Az Ötcsillagos Fesztivál után öt újabb zenekar koncertjein folytatódik a Zöld Pardon jótékonysági tanszergyűjtő akciója. A Subscribe, a Compact Disco, az Amber Smith, a Heaven Street Seven és Odett, valamint a házigazda ZP arra kérik a vendégeket, hogy vigyenek magukkal iskolaszereket, amelyekkel rászoruló gyerekeket támogatnak. Az akció szeptember elsejéig tart.

Tovább

Másfélszeresére nő a Hangfoglalás

hangfoglalas2.JPG

Koncertek, közönségtalálkozók, zenészek, dj-k és hangszer bolhapiac is várja a vendégeket a hetedik Hangfoglalás kiállításon október 5. és 7. között Budapesten. A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban minden eddiginél nagyobb, 12.000 négyzetméteres területen veszi át a főszerepet a zene, és az összes program ingyenes.

Tovább

My Dying Bride - Új lemez és új dal

My Dying Bride new.jpg

Az angol doom-legenda My Dying Bride is új lemezzel jelentkezik az ősszel. A Peaceville Records gondozásában ugyanis október 15-én jelenik meg a banda A Map Of All Our Failures című albuma.

A korongra  a következő dalok kerültek: 01. Kneel Till Doomsday, 02. The Poorest Waltz, 03. A Tapestry Scorned, 04. Like A Perpetual Funeral, 05. A Map Of All Our Failures, 06. Hail Odysseus, 07. Within The Presence Of Absence, 08. Abandoned As Christ  

Az albumról hajtás után már egy új dalt is tudunk mutatni. Ez az albumot nyitó Kneel Till Doomsday, melyet egy e-mail címért cserébe még le is tudtok tölteni.

Tovább

Ilyen lesz a koncert-ősz a Concerto Musicnál!

accept2012new2.jpg

Lassan vége a nyárnak és a Fesztiválszezonnak, végérvényesen eljön az ősz és vele egy halom koncert is. Több részes sorozatunkban röviden bemutatjuk, hogy mire készülhettek, a koncertszervezők kiket hoznak el nektek az év hátralévő hónapjaiban. A sort Concerto Music-kal folytatjuk.

Tovább

Két részes lemezzel jelentkezik a Coheed And Cambria

CoheedAndCambriaTheAfterman.jpg

A new yorki progresszív zenekar a Coheed And Cambria The Afterman címmel jelenteti meg következő kiadványát, amely ráadásul két részből fog állni. Az első, The Afterman: Ascension című korong október 9-én jelenik meg, míg a történetet lezáró The Afterman: Descension valamikor februárban.

Az első korongra a következő dalok kerültek: 01. The Hollow, 02. Key Entity Extraction I: Domino The Destitute, 03. The Afterman, 04. Mothers Of Men, 05. Goodnight, Fair Lady, 06. Key Entity Extraction II: Hollywood The Cracked, 07. Key Entity Extraction III: Vic The Butcher, 08. Key Entity Extraction IV: Evagria The Faithful, 09. Subtraction

Két előzetesünk már van, amit hajtás után tekinthettek meg.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum