Jótékonysági akciót hirdet a VOLT

2012. december 09. - sunthatneversets

Volt1.jpgA VOLT Fesztivál szervezői rászoruló soproni családok megsegítésére rendeznek karácsonyi adománygyűjtést, melyhez alapként, 100.000 forint értékben játékokkal és élelmiszerekkel is hozzájárulnak. A jótékonysági akció december 14-16 között mozgósítja a segítő szándékú embereket.

Új és használt, de jó állapotú játékokat, könyveket valamint tartós élelmiszert várnak a Hűség Napjával induló hétvégén, azaz december 14-15-16-án, naponta 10-18 óra között Sopronban, a Várkerületen működő VOLT Boltnál, illetve december 17-én, hétfőn 10-18 óra között, a budapesti Akvárium klubban működő VOLT Presszóba a VOLT Fesztivál szervezői. A jótékonysági akció keretében a soproni fesztivál a helyi, rászoruló családok karácsonyát igyekszik boldogabbá tenni.

Tovább

Januárban érkezik a Hybrid Reality első EP-je

HybrydRealityCover.jpgAz ex-Message from the Otherside énekes/gitáros/dalszerző K. E. Lenhárd a zenekar feloszlása után nem maradt tétlen. Némi tűzszünet után most újra rádörrentett a gitárokra és a Heroes Never Die nevű metalcore formációja mellett szólóprojektbe kezdett.

Az új Hybrid Reality névre hallgató kezdeményezés első EP-je január 12-én fog megjelenni Infinity címmel. Addigi is hallgató az anyag nyitódala.

Tovább

Jön a Deep Purple a FEZEN Fesztiválra!

DeepPurple_Large_Picture.jpg

Kevés legenda él és virul napjainkban, és még kevesebb teszi tiszteletét közülük Székesfehérvárott. A Deep Purple viszont alsó hangon is legenda, mától pedig hivatalos, hogy amennyiben a Föld 2013-ban is forogni fog, ők bizony itt lesznek! Helyszínt a FEZEN Fesztivál biztosít a jövőre 45. életévébe lépő, megkerülhetetlen jelentőségű csapatnak, és abban már most egészen biztosak lehetünk, hogy ezzel városunk évezredes történelemkönyve egy igen fontos fejezettel bővül augusztus 3-án, a MÁV pályán.

Tovább

Hegyalja 2013 - Itt vannak az első nevek

Coal-Chamber-2012.gif

Az tuti, hogy a 14. Borsodi Hegyalja Fesztivál minden hegyaljásnak ünnep lesz, az igazi zenék és az igazi társaság ünnepe, a ráhangolódást viszont már most kezdjük. A bakancsokba és a tornacipőkbe a csoki mellé a Mikulás betolta a Hegy' első fellépőit. A Coal Chamber, a The Devil Wears Prada, az Asking Alexandria, az Every Time I Die, a Mixhell és a The Bouncing Souls mind zenélnek majd Tokajban június végén. És ehhez a karácsonyi Hegy’ bérlet december 31-ig a 2013-as bulira a legalacsonyabb áron váltható.

Tovább

Gitárommal a kezemben, szakadékba nézek: Everlast @ Dürer Kert, 2012.12.05.

Everlastlive.jpg

Hatalmas várakozás előzte meg Everlast Dürer Kertes fellépését. A jegyek szépen fogytak, és a koncert napján, a szervezők legnagyobb örömére, kitehették a "megtelt" táblát. Ez számomra teljes döbbenet, de én nem  tartozom sem a rap, sem Everlast feltétlen hívei közé. A Rockstation örül minden lehetőségnek, és maximálisan igyekszik olvasótáborát napra készen, és a lehető legszélesebb igényt kielégítve beszámolni a klubokban, bárokban, lebujokban, arénákban, stadionokban zajló eseményekről. Így az is nyilvánvaló volt, hogy a rock zenéhez félig-meddig kötődő Everlast bulijáról is szállítunk Nektek beszámolót. (A kép nem a helyszínen készült és innen való)

Tovább

Meshuggah az A38 Hajón!!!

Meshuggah2012g.jpg

A minőségi metal szerelmeseinek ismételten egy kötelező koncertet ajánlunk, hiszen hosszú, hatéves várakozást követően április 26-án ismét fővárosi klubkoncertet ad az elmúlt két évtized egyik, ha nem a leginkább meghatározó zenekara, a Meshuggah. Márpedig ahogy decemberben a Fear Factory vendégeként fellépő Devin Townsend is megemlítette a ’Hajón – vetítéssel kihangsúlyozva – a Planet of the Apes dalszövegét: „We all rip off Meshuggah!”

Tovább

Alice In Chains - Elkészült az új album,és megmutatnak egy új dalt is

Alice In Chains 2012.jpg

Elkészült új nagylemezével az Alice In Chains, melynek munkálatait még múlt évben kezdte meg a csapat. Ezt Jerry Cantrell énekes/gitáros mondta a Guitar World magazinnak egy vele készített interjúban. Az album valamikor jövő év első felében jelenik meg, és Cantrell szerint méltó folytatása lesz a visszatérő Black Gives Way To Blue-nak.

Tovább

A stílus nagyjai: Fear Factory és Devin Townsend Project @ A38 Hajó, 2012. 12. 02.

0fearfactory2012_06.jpg

A két tengeren túli banda úgy látszik elég nagy tömegeket megmozgat. Jól bizonyítja ezt az, hogy a buli már pár nappal a koncert előtt “sold out” lett, így valószínűleg rengetegen maradtak le a kedvencükről, akik a helyszínen akartak jegyet venni. Ráadásul vasárnap volt, így nem lehet másra fogni, mint a zenekarok népszerűségére. Szerintem a külön-külön népszerűségére. Értem ez alatt, hogy míg egy Slayer/Anthrax koncertre a rajongók 90%-a mindkét zenekar miatt megy, addig ez esetben gyanítom sokkal alacsonyabb ez a szám. Van metszet a Fear Factory és Devin Townsend rajongó tábora között, de nem egy embertől elhangzott hogy “ez érdekel, amaz nem”.

Tovább

Befejezte a Casketgarden!

Casketgarden band 2011 2.jpg

Tegnap este egy nagyon szomorú hír jelent meg a Casketgarden FB oldalán, a csapat gitárosától és mindenesétől Tóth Balázstól: 

Talán feltűnt valakinek a hosszú csend a Casketgarden háza táján. Ennek oka az, hogy az augusztusi FEZEN koncertet követően a zenekar szép lassan beszüntette tevékenységét. Tizennégy éve, mióta a Casket elindult, szabadidőmben szinte csak a zenekaron dolgoztam, ennek szenteltem minden felesleges energiámat, és annyi jót kaptam a zenéléstől, zenekarozástól, a zenekarral kapcsolatos ügyek intézésétől, hogy azok minden gondomat feledtették a kezdetekkor. Sajnos azonban idővel egyre több idegeskedést és fejtörést okozott már, mint örömöt (nyilván nem a zenélés része).

Emellett, mivel ma Magyarországon alkalmazotti fizetésből szinte semmilyen perspektíva nincs már az ember előtt, így aztán 2012. októberi kezdéssel Írországban vállaltam munkát és ide is költöztem, családostul. Már eltelt egy kis idő, így mondhatom, hogy megtaláltam a számításom, de nyilvánvalóan emiatt (is) a zenekart otthon „jegelnem” kellett.

Tovább

V. Budapesti Hard Rock Farsang – A 25-ös szám jegyében!

Griff_zenekar.jpg

Eldőlt, már biztos, hogy az V. Budapesti Hard Rock Farsang a 25-ös szám jegyében fogantatik. Ahogy az sajnos korábban eldőlt a Fix zenekar sajnos kénytelen volt lemondani a bulit, de tarsolyban még tartogatnak meglepetéseket. Két olyan banda már biztosan ott lesz ezen az estén, akik szintén 25 évvel ezelőtt léptek egy nagyot. Az egyik csapat a magalakulás, a másik a feloszlás irányába. Elsőként azt a csapatot jelentjük be, akik 25 évvel ezelőtt alakultak meg az egyik legígéretesebb hard rock bandaként. Majd a siker kapujában, néhány nem túl jó döntés után egy tragikus szerencsétlenség árnyékolta be pályafutásukat, ami végleg megpecsételte a zenekar sorsát.

Tovább

TOP 5 - Kiskarácsony punkéknál, avagy be is szart a Télapó

punkkaracsony_2012.jpgMikulás és a közelgő karácsony alkalmából egy különleges válogatást nyújtunk át nektek sok szeretettel. Egy teljesen szubjektív lista arról, ahogy a punkok látják az ünnepeket. Természetesen várjuk a további témába vágó videókat odalent, vagy a FB-on.

Aki pedig kedved kapott egy kis punk zúzáshoz, neki ajánljuk a 2012. december 22-én a Dürer Kertben megrendezésre kerülő hagyományos Nagy Karácsonyi Punkünnep rendezvényt!

 5. Burzsoá Nyugdíjasok - Mennyből az angyal

A Pécsi Tudományegyetem művész szakosaiból alakult punkegyüttes nótájának minden szava arany: 


Tovább

Deep Purple a 2013-as FEZEN Fesztiválon!

Deep Purple band.jpgMa dél körül dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere és Kovács Antal a FEZEN Fesztivál főszervezője, sajtótájékoztató keretében bejelentik, azt az együttest amely augusztus 3-án a Fezen színpadi fellépésével beírja magát a város évezredes történelemkönyve. Nos, ha IDE kattintotok, akkor látható, hogy a Deep Purple turnédátumai között már szerepel Székesfehérvár :-) Egyéb érdekes részletek, a sajtóközlemény után! Ja és nem mi közöltük először :-)

Rockmaraton 2013: Jön a Sick Of It All és az Evergrey

Rockmaratonborító2013.jpg

Tegnap adtuk hírül, hogy 2013-ban mégiscsak megrendezik a pécsi Rockmaraton Fesztivált. Sőt! Az első nevek már bejelentésre is kerültek. Ezek szerint a fesztivál vendége lesz jövőre a svéd Evergrey és a NYHC oszlopos képviselője a Sick Of It All. További információk később!

Tovább

Világvége Fesztivál a VHK-val és az F.O. Systemmel a Pecsában

vhk01.jpgAki egy kicsit utánajár a maja csillagászok előrejelzéseinek, az jól tudja: az ősi gyökerekkel bíró civilizáció tudósai valójában nem holmi apokaliptikus kataklizmát jósoltak 2012-re, hanem csak saját időszámítási ciklusuk végét, és egy új korszak kezdetét. Ezt a korszakváltást ünnepli a Világvége Fesztiválon a VHK és az F.O. System, méghozzá éppen december 21-én, a Pecsa Music Hallban. Az újrakezdés jegyében a VHK új albumát mutatja be ezen az estén.

Bár a maja királyok állama nem érte meg a 21. századot, a legnagyobb indián civilizáció csillagászai évezredes távlatokban gondolkoztak: saját időszámításukat Krisztus előtt 3114-ben indították, és a sajátos számrendszerüknek köszönhetően ez a rendszer 5125 évente fordulóponthoz ér, ahogy egy kilométeróra fordul át: 2012-ben, méghozzá december 21-én új időszámítás kezdődik a majáknál. Így tehát senkinek sem kell a világ pusztulásától tartania, de a fordulópont így is erős szimbólum lehet: a keserűséggel teli múlt lezárását, és egy új, reményteljes kezdet ígéretét hordozza magában. E rituálé megélésére kínál katartikus lehetőséget a Világvége Fesztivál, ahol teljes hosszúságú műsort mutat majd be két kultikus hazai zenekar, az F.O. System és a VHK.

Tovább

A Mikulás Coal Chamber-t, Asking Alaxandria-t és The Devil Wears Prada-t hozott a 2013-as Hegyalja Fesztiválra

Hegyalja dec6..jpg

A Hegyalja Fesztivál szervezői ma bejelentettek az első neveket a 2013-as rendezvényre. Ezek szerint fellép az Asking Alexandria, a Coal Chamber, a The Devil Wears Prada, de találkozhattok az Every Time I Die-al, a Bouncing Souls-szal és a Mixhell-lel is. További részletek később!

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum