Aki az Index gyakori olvasója kizárt, hogy ne is merné az oldal zenei blogját a Lángoló Gitárokat. Az internetes zenei magazinok palettáján igencsak előkelő helyet elfoglaló site főszerkesztőjét Dankó Gábort kerestük meg egy rövid beszélgetésre, aki mesélt nekünk az oldal indulásának előzményeiről, az indexes stílusról, és a terveikről egyaránt.

Mikor kezdtél zenei újságírással foglalkozni?

1999-ben egy gyöngyösi rádióban kezdtünk el öcsémmel egy rockműsort Rock Is Dead néven. Borzasztó bénák voltunk, de itt ismerkedtünk meg először valamennyire a sajtó működésével. Aztán 2002-ben a rádió megszűnt, így áttértünk az online-ra, hiszen ugye egy ilyet nagy lelkesedéssel és nulla pénzből el lehet indítani bárkinek. Ez volt a torzo.hu, ami később a superbuttos Vörös András és a Blind Myself-es Tóth Gergő biztatására átalakult a Planet Z Online-ná, hogy szerzőként az általunk is készített nyomtatott Planet Z-nek legyen egy folyamatosan frissülő online felülete.

A Planet Z-s időkre hogyan emlékszel vissza?

Ahogy a torzo.hu-t, így a Planet Z is egy teljesen lelkes, de amatőr társaság csinálta. Szinte egyáltalán nem értettünk hozzá, de legalább jó volt a hangulat, és jó volt fizikailag is megfogni egy újságot, amiben nekünk is részünk volt. A Planet Z három éve alatt már egy sokkal nagyobb szeletére ráláttunk a sajtónak, tanultunk belőle egy csomót, de persze nem eleget, ahhoz, hogy az Indexhez kerülve ne kapjuk kíméletlenül az arcunkba a bénaságainkat, és most nem a kommentelőkre gondolok.

A Lángoló Gitárok, ha jól emlékszem pár éve a PlanetZ stábjából alakult. Hogy jött a lehetőség, hogy az Index hivatalos zenei blogja, oldala legyetek?

A Quart pont akkor ment el az Indextől, amikor valami miatt épp találkoztunk Uj Péter akkori Index-főszerkesztővel, akivel többek között a hasonló zenei ízlés miatt is ismertük már egymást. Megkérdeztük, hogy nem csinálhatnánk-e valami zenei dolgot az Indexnél, ő pedig mondta, hogy de, indítsunk egy blogot. Kb. így született a Lángoló Gitárok, aminek a nevét is UP adta, és a kezdő dizájnt is ők okézta le. Amúgy idén már ötödik éve lesz, hogy fut a Lángoló.

Van egyébként különbség a zenei bloggerkedés és a zenei újságírás között?

Nem igazán. Online felületen szinte lehetetlen szétválasztani a kettőt. Ma már a szerkezetileg portál felépítésű zenei oldalak is sokszor blogos, tehát nagyon szubjektív hangvételben posztolnak, akár egy hírt is. De amúgy simán lehet ugyanannyi munka egy úgynevezett blogposztban is, mint egy klasszikus cikkben. Egy blogon nem kimerítő információkkal teli posztokat kell írni, hanem inkább támpontokat kell adni az olvasónak, hiszen ha valaminek utána akar nézni, ott van rögtön a kereső.

Röviden bemutatnád a Lángoló Gitárok stábját!

Viszonylag sokan írunk ide, úgyhogy nem sorolnám fel egyenként őket, ahhoz ott az impresszum. A lényeg, hogy rajtam kívül egy állandó szerkesztője van a blognak a fiatal és lelkes Sajó Dávid személyében. Előtte Kovács „mista” Norbi dolgozott ebben a pozícióban, de ő szegedi lévén nem tudta tartósan vállalni a dolgot. Norbi pedig Fekő Ádámot váltotta amúgy, aki ma már a Velvet szerkesztőségéhez tartozik elsősorban, de persze mikor ráér, továbbra is írja megosztó kritikáit a Lángolóra vagy az Index fesztblogjára.

Korábban több zenei magazin főszerkesztője is azt mondta a vele készített interjúban, hogy az internet korában még mindig a nyomtatott sajtó van előtérben. Ti ebből az ország legolvasottabb portáljának zenei oldalaként éreztek valamit?

Azt érzékeljük, hogy meg kellett szüntettük a nyomtatott, de ingyenes Lángoló Gitárokat, mert ugyan kihoztuk nullára az egyes számokat, de akkora energia-befektetésbe került, hogy nem érte meg a nagy melót. Szóval nem, ma már nincs előtérben a nyomtatott sajtó, elég csak a híreket figyelni. A nagy múltú zenei lapok is folyamatosan csökkentik a példányszámaikat, és pont nemrég olvastam, hogy például a Financial Times is az online-ra helyezi a hangsúlyt. A táblagépek elterjedésével pedig egyre inkább felesleges lesz a nyomtatott sajtó.

Hogyan látod a hazai internetes zenei újságírás helyzetét?

Hogy igazából nem létezik. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan élünk ma Magyarországon abból, hogy szinte kizárólag zenéről írunk, és az is egy külön kérdés, hogy egyáltalán ki nevezhető zenei újságírónak. Persze van sok oldal, jobbak, rosszabbak, akik nagy lelkesedéssel, hobbiból tolják, szóval olvasnivaló van, de a hazai piac egész egyszerűen nem tart el ennél több embert.

A Lángoló Gitárok indulása óta az oldal jóval szélesebb zenei spektrumot ölel fel. Ez az Index elvárása, vagy a magatokkal szemben elvárás?

A nyitottság már a torzo.hu-ra is érvényes volt, tehát nem mostani találmány, hogy mindenről írunk, bár igaz, hogy a rock volt előtérben a Lángoló előtt. Persze az Index részéről is elvárás ez, de például Uj Péter jóval rockosabb oldalt képzelt el a gyanúnk szerint. Szóval igazából magunk felé elvárás, és ugyan vannak kötelezően kirakandó dolgok, de nagyjából a saját ízlésünket tükrözi a blog.

Mik azok a kritériumok, amellyel egy zenei oldal sikeressé tehető?

Legyen naprakész és írjon érdekes dolgokról érdekesen. Ez az alap, aztán, hogy ez mekkora olvasóközönséget ér el, az már egy másik kérdés. Egy biztos, kitartónak kell lenni.

Számodra egyáltalán mik a siker fokmérői?

A lényeg, hogy mi elégedettek legyünk az adott írással. Persze jó érzés a napi 10 ezer látogató, de ez nem feltétlen a sok melót igénylő cikkek miatt van. Sőt, általában a semmit nem érő bulvárposztok hozzák a legtöbb klikket, amin meg rengeteget dolgozunk, azokat alig nézi valaki, csak mi vagyunk rá büszkék.

Több kommentben megkapjátok a „trú” rajongóktól, hogy tipikus „Indexes” stílus az adott írás. Van egyáltalán ilyen, hogy indexes stílus?

Nem tudom, sosem gondolkoztam ezen. A kommentelők szerint az indexes stílus egyenlő a fikázással. Megkaptuk már a Lángoló Fikázók becenevet, és csak úgy simán fikablognak is hívtak minket, szóval akkor ilyen alapon akár lehet indexes is a stílus. Mellesleg már az elejétől fogva nyomják ezt a kommentelők, úgyhogy ha így is van, akkor nagyon gyorsan ráálltunk az indexes stílusra.

Az utóbbi bő egy évben gyakoriak nálatok a hazai zenekarok dal és lemezpremierjei. Több esetben olyan zenekarok is lehetőséghez jutnak (egyébként nagyon helyesen) akik kisebb réteghez tudnak szólni. Tudatos törekvés nálatok a hazai zenei élet szereplőinek szélesebb táborral való megismertetése?

Persze hogy tudatos. Pont most indítottunk egy rovatot, amiben azokat a magyar zenekarokat mutatjuk be némi kritikával, akiket amúgy külön nem raktuk ki. Rengeteg jó magyar együttes van, akikkel érdemes foglalkozni, ráadásul egy generációváltás is érzékelhető, hiszen felnőtt egy olyan korosztály, akikre már óvodás koruk óta ömlik a világháló, így ihlethiányban sem szenvednek. Egyébként már a Planet Z Online-nal is premiereztünk sokat, és talán mi voltunk itthon az elsők, akik ezt csinálták.

Nyilván annak is vannak kedvencei, aki ír a zenéről. Nálad kik ezek a kedvencek?

Már elég régen mindenevő vagyok. Általánosban bazinagy raprajongó voltam, aztán a középiskolában elkapott a punk meg a grunge, amihez később a metál szélsőségesebb ágai is bejöttek. Ez szelídült meg kb. az ezredfordulóra, megteltem a sok sistergéssel, és jöhetett a Radiohead püttyögése. Vannak egyébként olyan örök kedvencek, mint a Ramones, a Bad Religion, a Fugazi, a Slayer, a Neurosis, az Alice In Chains, a Soundgarden, a Black Sabbath vagy a Led Zeppelin, de tényleg mindent meghallgatok Rihannától a Napalm Death-ig. Bár az előbbi lemezét azért nem venném meg.

Mik azok a célok, amiket mindenképpen el szeretnétek érni a jövőben vagy szeretnéd, hogy az oldalon megvalósulna?

Minél több magyar zenekarról akarunk írni, és minél gyorsabb akarunk reagálni a nemzetközi trendekre. Meg persze jó lenne stabilizálni végre a Lángoló stábját, ami most, a jelenlegi emberekkel úgy néz ki sikerülni fog.