Azzal akartam kezdeni a cikket, hogy “Aki az utóbbi pár évben nem a föld alatt élt, az tudja, hogy milyen zenét is játszik ma a Darkthrone.” Aztán egyrészt rájöttem, hogy pont egy Underground Resistance címmel rendelkező albumnál ez pont szarul jön ki. Másrészt, ha csak lépésről lépésre is, de bizony változik a kultikus norvég banda annyira, hogy a “black metal mit ein bisschen crust punk” egyre kevésbé állja meg a helyét. Persze nem azért mert annyira új stílust teremetenének, hanem mert egyre inkább úgy hangzanak, mint egy 30 évvel ezelőtt munkálkodó zenekar.
Ez már az ötödik album azóta, hogy a Darkthrone felhagyott az esszenciális black metal albumok gyártásával. Amennyire nekem lejött, a közönség meglepően jól fogadta a váltást, azaz a punkos témáknak a zenéjükbe oltását. Ráadásul mivel apránként, albumonként adagolták a tőlük meglepő dolgokat, szinte fel sem tűnik az embernek, milyen messze jutottak már a 2006-os “The Cult is Alive” albumtól is, nem is beszélve persze a korai munkásságukat. Bizony emlékszem mennyire felvontam én is a szemöldökömet amikor először heavy metal-os kiáltozásokat hallatott Fenriz a Canadian Metal című nótában, vagy amikor meghallottam a The Winds They Called the Dungeon Shaker beteg öblögetéseit. Aztán jött a mosoly a Circle the Wagons teljesen tiszta vokál refrénjére, és innentől lassan már nem is tudnak mivel meglepni.
Szerintem kurva egyszerű a magyarázat arra, hogy miért kajálja a közönség is ezeket a (tőlük) radikális megoldásokat. Azért, mert tisztán hallatszik, mennyire őszinte a dolog, és hogy mennyire szívből csinálják, mennyire élvezik. Ha pedig így van, kit érdekel, hogy ez itt egy heavy metal vokál, az ott egy thrash metal riff, az meg egy punkos témázás. Még akkor SEM ha ez az a zenekar, aki kiadta az első norvég black metal albumot, és ezzel (meg persze pár más zenekarral karöltve) megteremtették a stílus alapvetéseit és olyan népszerűségre emelték, amit ők sem gondoltak volna. A Darkthrone részéről, akkor a black metal játszása jelentette a középső ujj felmutatását (az akkori death metal trendnek), most pedig az új albumokkal intenek be annak a stílusnak, aminek alapzenekara voltak és vannak ma is. Ha ez nem tökös, akkor semmi. Ráadásul aki látott már akár csak pár percnyi beszélgetést is Fenriz mesterrel, az garantáltan le akar ülni vele egy sörre dumálni és marhulni egyet. Kevés ilyen őszinte, természetesen viselkedő és hiteles figura van a metal világban, mint ő.
Ha valaki kézbe veszi albumot, ami rögtön feltűnik, hogy az eddig jellegzetes Dennis Dread által készített borító képeket lecserélték teljesen másra. Talán nem véletlen. Közvetlenül az előző album után hallgatva az Underground Resistance nem tűnik váltásnak, viszont a Cult is Alive vagy a FOAD-hoz képest feltűnhet, hogy egyre inkább csak a "klasszikus metal" címkét lehetre rájuk aggatni. Szó sincs színtiszta heavy metal zenéről, inkább arról, hogy a zenéjük egyre inkább egy olyan old school heavy/speed/thrash/black egyveleg (igen, a black a végén), hogy ez a leglogikusabb skatulya.
A nóták felét ezúttal is Nocturno, másik felét Fenriz írta. Nekem sohasem volt kérdés, hogy az “új oldschool” vonalat Fenriz képviseli a bandában. Általában nekem az ő nótái jöttek be jobban, de ezúttal teljesen vegyesen fognak meg a dalok. Lehet bennem van a hiba, de az új albumok közül talán csak a FOAD tetszett végig, mindig inkább bizonyos nóták fogtak meg nagyon, a többi meg kevésbé. Most is ez a helyzet, így nem zsűrizném egyesével a dalokat, inkább csak a két kedvencemet emelném ki, amik közül az egyik az első nóta, a Dead Early. Annyira bitang jó riffekkel van tele az a rövidke nóta! A másik pedig a záró 13 perces (tőlük ez fura!) Leave No Cross Unturned. Mekkora nótacím!! Az elején Fenriz sikítása, aztán jó trappolós téma, igazi Darkthrone-os riffek és őszinte, klasszikus hangulatú heavy metalkodás! 2:50-is az a tanítani való, csak rájuk jellemző téma! Kicsit meglepő egyébként, hogy elhúzzák 13 percre, mivel inkább csak ismétlik benne magukat, de sebaj. 
Egy biztos, csalódást nem okoztak ezúttal sem, nem is tudok elképzelni olyat, hogy kijön egy Darkthrone album és ne lennék bezsongva, annak ellenére, hogy tudom, igazán nagy újdonságot nem fogok hallani. Ami addig, amíg ilyen szinten szívből tolják, nem is baj. Míg más zenekarok régi, ma már nevetségesnek számító kliséket követve próbálkoznak true-k lenni, addig Darkthrone-ék a mindenbe beleszarással ülnek a trvekvlt feliratú trónon!
