HotRod egy szerpentinen: The Silver Shine - Megfakult képek (2013)

2013. április 26. - Nemesúr

TSSfront 2450.jpgMielőtt belevágnék a tényleges kritizálásba, pár tényt ildomos ismertetni a nagyérdeművel, már csak a teljes korrektség jegyében is. A The Silver Shine Magyarország legsikeresebb psychobilly(-jellegű) zenekara, tucatnyi telt házas külföldi turnéval, aktív helyi rajongótáborral büszkélkednek az USA-ban, a globális rockabilly/psychobilly szakma is ejt róluk szót, és már majdnem minden mérvadó psycho bandával felléptek, sőt turnéztak, akikkel Európában alkalmuk volt. Erre tessék, most meg egy magyar lemezre adták quiffes-loncsos fejüket... De miért is?...

9 éves, eme magyar nyelvűvel és a napokban megjelenő In the Middle of Nowhere-rel (amit szándékozok hamarosan szintén kivesézni), már 7 lemezre rúg munkásságuk. Irtó sűrű turnédátumaik alapján többé-kevésbé főállásban zenélnek, ami önmagában hatalmas dolog ebben az országban! Dögös, psychós, rohamozós punkabilly zenéjük karakteres hangzása, mutatósra varrt frontemberük, a pest-szerte ismert Ati Edge és még mutatósabb, gépágyú-kezű bőgős-vokálosuk, Krista Kat bakancsos lábat és mirigyelválasztást egyaránt beindítani kész bandát alkotnak a mindig kimért dobossal, Fúróval. Igazából szégyen, hogy a hazai (rock)fesztiválok és zenei sajtó alig méltóztatik tudomást venni róluk. Bezzeg a valamelyest hasonló Mystery Gang Megőrülök érted! albuma (ahol aztán alaposan felszínre jut a rockabilly felszínes semmitmondása és monotonitása, bár a zenei színvonal változatlan) nekik felélénkítette valamelyest az üzletet… Talán mindezek tükrében egyfajta nyitás a honi közönség felé az első, hazai nyelvű album, mely főleg eddigi slágereik, és több új, az In the middle of Nowhere-en megjelenő számuk magyarításait tartalmazza. 

És ez, fáj kimondani, de összességében nem egy jó album.

A számokat nagy gonddal válogatták össze: akad itt a hasonszőrű fanoknak ismerős, ütős sláger is ugyan (Made of Chrome -- Fénylő Króm, Saint or Sinner -- Szent vagy Bűnős?), de szinte kínosan ügyelve szinte kizárólag középtempós számok vannak a lemezen, ami eleve elüt a Silver Shine megszokottan pörgős, gyors hangzásától. A hangszerelés teljesen rendben van, néha kicsit leül, érezhetően klasszikus rockra hajazó számstruktúrák és dallamok merülnek fel, gondolom, hogy nagyobb figyelem szegeződjön a dumára. Igazából ez egy megosztó debütáló lemez lenne más zenekartól, és remélem, hogy Atiéknak csak egy útkeresés, tapogatózás, amikből levonják a kellő tapasztalatokat és továbblépnek, mert bizony azon, ami itt hallható, tovább kell: számos Silver Shine nóta és pláne a kellemesen kopott hangzású rockabillyt-psychobillyt ötvöző mellékprojektjük, az Ati Edge & the Shadowbirds kiváló lemeze (Rockin' and Shockin'után csalódás volt a Megfakult képek. Hiába a látványos és igényes album art, a poszterré kihajtható, régi újságot mintázó füzetecske, és a sokéves tapasztalat, úgy vélem, Atiék nem számoltak 2 nagyon fontos dologgal, mikor e lemezt csinálták.

Az egyik a magyar (dal)nyelv és hazai populáris rockzene sajátosságai.

A dallamok, bár kissé egyhangúak, barátságosak és szerethetőek, instrumentálisan kellemes aláfestő zene lenne esti kocsikázáshoz (holmi izomverdában természetesen, a babámmal). Viszont a hangzók, a nyújtások, az intonációk, a sor végére oktalan kerülő hangzók és szótagok, ahogy magyarul ejtik az amúgy hazai viszonylatban nem gyenge, de nem is kimagaslóan jó szövegeket, a szöveg ritmizálása és frazeálása egyszerűen idegen, elüt a zenétől. Érezhető, hogy egy angol alapra akarták ráilleszteni. Az angolul sokat ismételt refrének már másodikra hót’ idegesítőek. Díjazandó, hogy igyekeztek kiszűrni a közhelyességet a szövegekből, ez részben sikerült is, ami viszont egy ’billy műfajban mozgó alkotónak (ahol a "rázd meg a tested", "érezd a ritmust", "hálivúdi kedilekk" volt és maradt mindörökké a 3 vezérmotívum) már eleve elismerésre méltó teljesítmény: a hazai mezőnyben jó kezdet ez, de még nem elég. Részben épp azért, mert erősen kötődtek az angol szerkezetekhez: a köznapi magyarban szinte nincs is passzív, így az olyan számok, mint az Üldözve, elég életképtelenül hangzanak.

Akadnak ugyan mottószerűen megjegyezhető szövegfordulatok, de nem lesznek elmés, olyan „ejj, de jó!” – rácsettintek-érzetet keltő, a hallgató számára könnyű azonosulást biztosító rímekké, részben a lekövethetetlen hangsúlyozási bakik miatt (ez inkább Atinál jellemző). Márpedig a magyar nyelvű zenének a lelke a szöveg! Lehet tök középszerű, vagy akár egyenesen hullámzó az aláfestés, a jó szöveg megveteti magát a hallgatóval. Ákos, Quimby, ByeAlex, Tankcsapda, Kiscsillag – közepesen viszolygok tőlük, de tény, hogy a szövegeikhez lehet kötődni, valamelyest szakítanak a köznapi nyelvezettel, és frappánsak, még ha emellett gyakran közhelyesek, unalomig önismétlők és hatásvadászok is. Ha ez pedig túl populáris, nyugodtan vissza lehet nyúlni a Tetem-tangó jellegű horrorisztikus dalokhoz, vagy akár az első, még magyar nyelvű Gorilla-lemezhez, ami egyenesen, sallang nélkül adoptálta a psychobilly toposzait. Mert az eredmény bizony nem „a magyar punkabilly” lett poposítva: nem is tudom, igazából mi ez a lemez. Szépen kialakított "vintage punk&roll"-nak nevezett egyéni stílusuk ezen lemezen elbizonytalanodik saját jellemzőitől, számomra se a punk, se a rock'n'roll nem ennyire lassú és kimért zene, előbbinek nem elég dög/lázadó, utóbbinak nem elég pörgős. Persze lehet még egy nagyon korai, de becsülendő próbálkozássá a hazai nyelvű 'billy zenék születése történetében, de számomra (legalábbis az első 2 hallgatáskor) nem sok örömöt okozott... 

A másik pedig sajnos az énektudásbeli gyengeségek. 

Itt is van azért újítás: a szexi Kriszta minden korábbinál több teret kap, közel fele-fele arányban osztoznak Atival az énekesi teendőkön, ami önmagában érdekes, akár jó ötlet – LENNE, HA, és most jön az, amiért nem fognak szeretni engem a srácok: ha lenne az ének mögött egy énektanár… Tudniillik, ami a gyors, pattogós, egyszerű és egy-kéttagú szavakat használó angol dalnyelvben nem kerül előtérbe, az (nevezetesen: a szerény énektudás) egy ilyen direkt lassabb folyású és magyar képletben azonnal szemet (fület?) szúr. Krisztának alapvetően szép, Atinak pedig kellemesen reszelős-tökös orgánuma -- lenne, de valahogy nem jól (vagy minimum furán) szól az egész. A hangok elsöprő része el van találva (mondjuk Ati sorvégi hangsúlyejtései és „díszítései” angolul elmennek, magyarul elég gázak, ő inkább a gyors, egyakkordos menetre épülő szöveges blokkoknál villogtat), szóval nem is a hallással van nagy probléma, hanem a hangképzéssel. (Több éve tanulok magam is énekelni, tapasztalatból beszélek.) Néhol hosszú hangok rezdületlen kitartásával is akadnak problémáik. És gyakran „a kevesebb több”: a sorok, blokkok végén egy derekasan odabökött záróhang sokkal jobban szólna, mint a tök fölösleges elkoszolások, felkiáltások. Üdvözöltem volna a valóban közösen, semmint felváltva énekelt számokat is, de lehet, erre még nem értek meg. Mikor Kriszta a magas tartományokat használja, az jól és kellő erővel, élességgel (bár itt-ott valamiért reszelősen) szól, de az (ígéretesen induló) mély búgatástól és középmély szövegmondástól, amivel kísérletezik, tompává, bágyadttá, nehezen érthetővé válik, amit énekel. Pedig erre érdemes lenne gyúrni, mert e magasságban nagyon dögösen és izgatóan szól a hangja, csak érteném, mit beszél a pici piros szája... Bár így többedik hallgatásra pl. a klipes Amíg a mutató körbejár tényleg jól szól, ami máskülönben az album talán legélvezetesebb száma, felkaptam rá a fejem, és a klip is nagyon kedves kis történetet mesél, ha nem is dobod hanyatt magad tőle, de a végén elmosolyodsz :) 

Továbbá valamiért olyan, mintha visszafognák magukat! Nem zeng a hang, nem eresztik igazán ki, talán bizonytalanság, talán vélt vagy valós (vagy hangszerpark)technikai hiányosságok miatt, pedig csak annyit kellett volna mondania valakinek egy izmos hátbavágás kíséretében a TSS Home Studióban, hogy „SZÓLJON HANGOSAN AZ ÉNEK!”. Minden malícia nélkül ajánlok nekik pár hangképzés-leckét, látványosan dobni fog a dalok minőségén! Komolyan drukkolok a két énekeses felállásnak is, de még bőven van mit csiszolni külön-külön és együtt is e téren.

Szóval a Megfakult képek egy tévelygő Hot Rod lett: menthetetlenül amcsi licensz, de hazai alkatrészekből megkísérelve az összerakást, eltévedvén a rögös kis magyar szerpentineken, és remélhetőleg levezet az országos öntudat mellékútjairól, hogy teljes, HANGOS és ANGOL NYELVŰ dicsőségében száguldjon vissza később. Az album kis jóakarattal hallgatható, de nyomába se ér korábbi kiadványaiknak, inkább csak az igazi fanatikusoknak fog egy fura színfoltként szolgálni. Én személy szerint egy jó ideig nem tanácsolom nekik újabb magyar album kiadását, bár most annyit mondok rá: meghallgatnám, nem teljesen elveszett ez a dolog, de még túl más az egész, és más dalszerzői elveket és sokkal több magyar nyelvű dalgyakorlatot kíván. (Meg na! A rock'n'roll nyelve az angol és kész!) 

Remélem, a most megjelenő In the Middle of Nowhere majd eloszlatja kétségeinket Atiék útját és képességeit illetően, és segít nekik is visszatalálni önmagukhoz: a hazai harmatosságra gyúró rádiórockerek helyett külföldre kész(ült), vágtázós, karcos punkabilly-alakulatként!

http://www.thesilvershine.com/
https://www.facebook.com/atiedgeandtheshadowbirds

by Ambrose / Nemes Márk

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr555242325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum