Hallgatás kérdése: Heights - Old Lies For Young Lives (2013)

2013. május 02. - ZándokiA

heights.jpgSzámomra az igazán várt lemezek közé tartozik az Old Lies For Young Lives, még az énekescsere ellenére is. Persze a várakozás közben sem tudtam figyelmen kívül hagyni ezt, mert a tavalyi Dürer Kertes koncertjük nekem nagy csalódást okozott, amiért leginkább az éneket tudom okolni. A Heights zenéjében pedig nagyon fontos szerepet játszik a scream. Stúdióban azért sokkal jobb az ex-basszeros teljesítménye, ahogy a régebben megjelent Stray Rats-ből is kiderült, aztán az Eleven Eyes elvette a kedvem egy kicsit.

Itt már az éneken kívül sem voltam megelégedve a dallal. A Heights előző lemeze, a Dead Ends a rendkívül komor hangulata miatt volt zseniális, és ez a fajta mollozós gitárjáték az Eleven Eyesban teljesen elmaradt. Természetesen Sam Carter  vendégszereplése miatt ezt a számot is érdemes többször meghallgatni, bár, hogy őszinte legyek megváltásként érkezett az Architects tag hangja, az egyébként erősnek semmiképp nem nevezhető dalba. De, hogy ne csak az árnyoldalát említsem a klip nagyon tetszett, bár azért még ez kevés. Így már nem volt okom pozitívan hozzáállni az Old lies for young lives-hez, aztán a megjelenés előtt pár nappal a The noble lie című számot tették közzé kedvcsináló jelleggel, persze klippesítve. Na ez már elérte a célját, nálam legalábbis biztosan. Ennek rendes Heights-os hangulata van, megállással együtt, úgy, ahogy az volt, úgy, ahogy azt kell.

heights-2013-3.jpg

 A dob hangja nagyon meglepett, sokkal sterilebb a korábbiakhoz képest, és egy elég jó tiszta ének szólamot hallhatunk a vége felé, ami újításnak számít, illetve sokszor a scream közben is megy a tiszta, így kevésbé tűnik erőlködősnek az ének (még egy plusz pont). Az album elég rövidre sikeredett, 38 perces, ezért töltelék számoknak nincs sok hely, viszont még is akad, mint a Windowless vagy az In Transit. Ezek szintén jó számok, de a Heights számok felépítése eddig úgy nézett ki, hogy egy sima zúzásból vált át egy lassú, kipengetős, mollos részbe, esetleg vonós hangszer és zongora hangokkal  fűszerezve. Az In Transitban teljesen elmaradt ez a fajta epikus rész, és maradt a böllérkedés, egy két dallam illetve végén az ének kiállás, ami jó lenne de a gitár valahogy nem passzol hozzá egyáltalán. A Windowless pedig végig lassú és van egy screamelt monológ ami szerintem borzalmas, viszont a zongorás outro nagyon szép, ilyet a Dead Ends albumon is tapasztalhattunk. Az albumnak van egy csúcspontja, ami tényleg feltűnő. Szinte minden mondatomban van egy "viszont", ami főleg azért van, mert közben hallgatom folyamatosan, és hallgatásról-hallgatásra feltűnnek új dolgok, jobbnak tűnnek azok, amik elsőre nem tetszettek, de a legjobb tétel már az első körben megvolt, ez pedig a Wake up, fall asleep. Egyszerűen zseniális, ennél a számnál arra gondoltam, hogy minden meg van bocsátva, megérte várni a lemezt, még az ének sem számít. És ha már az énekről van szó, most, hogy már nagyjából a 20. körön túl vagyok, egyáltalán nem feltűnően rossz az ének, persze más, mint elődje, és mi más lenne a viszonyítási alap. Mindent összevetve megközelíti a debütáló albumot, sőt itt-ott felül is múlja, csak hallgatás kérdése! Már csak élőben kéne egyet javítaniuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr315260174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum