RockStation

New Orleans szelleme: Mongooze – From Despair To Hope EP

2013. május 07. - sunthatneversets

Mongooze From.jpgA jánossomorjai és mosonmagyaróvári kötődéssel rendelkező Mongooze-t 2011 őszén sikerült összehozni, saját bevallásuk szerint: semmi konkrét cél, csajok, sörözés, némi színpad, teljesen átlag amatőr zenekari próbálkozás. Adódik a kérdés, hogy ilyen névvel milyen zenét játszhat egy csapat? Hát persze, hogy sztóner metált!

Mégpedig a Down és a Kyuss vonalán. A hatásokat ebben a sorrendben is írnám le, hiszen előbbiből van több. A 4 számos bemutatkozó anyag egy EP, melyet 2012 nyarán vettek fel Mosonmagyaróváron. A csapat jelenleg a Bokori Sándor – gitár, Egyed Barna – gitár, Markó Márk – basszus, Bogyó Ádám – ének, Bencsik Gábor – dobok felállásban játszik, és valami hihetetlen energiával nyomul. A kezdő csapatok egyik hibája, hogy valahogy nem üt át a soundon a kakaó, nos itt aztán falat lehet bontani vele. Ráadásul a hangszerek arányosan is szólnak, egyik sem nő a másik fölé túlságosan.

Mint említettem 4 dalt kapunk, amiből süt déli zenék iránt feltétlen lelkesedés. Mázsás, ízes groove-ok, öblösebb énekhang és 4 tényleg nagyon jó dal, melyekből kiderül, hogy a fiúk sok Down-t hallgattak és szépen meg is tanulták a leckét.  

Már a Soul megadja az alaphangot a bólogatós grove-okkal és a dallamosabb refrénnel. Az ezt követő Freely For Life eleje egy picit nagyon Kyuss, de aztán itt is masszívabb témákba és egy kicsit mocskosabb, iszaposabb metálba váltanak. A címadó dal a lassú és a gyorsabb részek kombinálása, talán ennek is van a legnagyobb súlya. A záró Mongooze pedig megint egy kis new orleansi mocsárszagú szerzemény.

Mongoozw band 2013.jpg   
A zenekar tájékoztatása szerint már készülnek az új dalok, hogy a Mongooze tavaszi-nyári koncertszezonjára még tökösebben, még keményebben tolja az arcokba a rock and roll-t a csapat. Innen kívánok nekik egy legalább ilyen erőteljes bemutatkozó lemezt.

http://mongooze.bandcamp.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr355280763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bokori Sándor 2013.05.07. 15:48:12

Köszi a cikket és a dicsérő szavakat. Annyiban egészíteném ki a leírtakat,hogy a felvételen még az előző dobosunk dobol,akit Bencsik Gábor váltott, illetve a basszusgitáros szerepét azóta Markó Márk vette át.Még egyszer köszi és Rock n' Roll!!!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum