RockStation

2 millió dollár óvadék fejében szabadulhat az As I Lay Dying énekese

2013. május 18. - sunthatneversets

Lambesis2.jpg

Május 2-a óta ül rács mögött Tim Lambesis az As I Lay Dying énekese, akit gyilkosságra való felbujtás vádjával tartóztattak le, miután meg akarta öletni feleségét. Tegnap az ügyében újabb tárgyalást tartottak, melynek során a 3 millió dolláros óvadékot 2 millió dollárra mérsékelte a bíróság, de Lambesis családja maximum 250 ezer dolláros óvadékot tudna kifizetni, így az énekes továbbra is rács mögött marad. Ha beigazolódik, hogy bűnös, akár 9 évet is kaphat. 

A vád szerint az énekes az edzőteremben mondta el valakinek, hogy mire készül, később pedig egy magát bérgyilkosnak kiadó nyomozónak ezer dollár előleget adott át borítékban, részletes instrukciókkal, a feleség fotójával, a ház kapukódjával és azokkal az időpontokkal, amikor a feleség nagy valószínűség szerint egyedül tartózkodik otthon. Amikor pedig a beépített nyomozó közölte vele, hogy 20.000 dollárba fog fájni az asszony láb alól való eltétele, meg sem lepődött az összegen, kész lett volna kifizetni azt.   

Lambesis védőügyvédje szerint a mértéktelen testépítés és a szteroidok használata vezetett oda, hogy Lambesis mentális állapota is megváltozott a közelmúltban. Jelenleg állítólag elvonási tünetei is vannak és egy börtönlelkész segít neki feldolgozni a történteket. Közben az As I Lay Dying kénytelen volt lemondani a Killlswitch Engage-dzsel közös amerikai  turnéját.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr935305586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum