RockStation

Koncertajánló: 2013 június 7. péntek, Trafik Klub - Naam (USA), Magma Rise, Room of the Mad Robots, Kilian

2013. június 02. - sunthatneversets

naambeach.jpg

Talán van, aki a 2008-ban alakult New York-i Naam nevéről egy másik egy szótagból álló nevű amerikai bandára, az Omra asszociál, még akkor is, ha nem tudja, hogy ennek az egy szótagnak is fontos jelentése van a szanszkrit nyelvben és a hindu vallásban. És milyen jól teszi, hiszen a Naam zenéjéről egyébként is az Omra lehet a leginkább asszociálni, a bandára, amelyik az izzadtságban és karmikus szenvedélyekben dagonyázó sivatagi stoner rockot megtisztította minden profán piszkától, és létrehozta a kizárólag a zenei pszichedélia vallási élményére koncentráló misztikus rockot. A Naam rengeteget tanult tőlük: a durvaság nélküli, hipnotikus riffelés, a duruzsoló gitársound, a kántáló ének és a sajátosan transzbaejtő hullámzások mind-mind megvannak náluk is.

Ugyanakkor, ezt a tanítást a Naam nem arra használta fel, hogy saját tollaként ékeskedjen vele. A Naam zenészeinek karmája a jelek szerint nem más, mint hogy visszavigyék az emberek közé a misztikus stoner rockot közérthető dalokkal, fogós énektémákkal, hétköznapi mértékben is elfogadható változatossággal és kolostor helyett rockklubokba illő lendülettel. Két évvel megalakulásuk után, 2010-ben megjelent debütáló albumuk is több volt már, mint szolgai utánzat: az Om mellett rendkívül széles körből és jó ízléssel merítettek. A ’70-es évek heavy, space, prog és kraut rockjának olyan bandái, mint a Black Sabbath, a Hawkwind, a Pink Floyd vagy épp az Ash Ra Tempel szinte természetes, hogy kézzelfogható nyomot hagytak rajtuk, de még ezekkel sem merül ki a sor. Talán pont azért vettek fel és adtak ki egy Nirvana-tribute kislemezt, hogy felhívják a figyelmet: nem tipikus stoner rock bandáról van szó, de tavalyi EP-jüket (The Ballad of the Starchild) és az idén, a budapesti koncert előtt pár nappal megjelenő nagylemezüket (Vow) hallván magyarázkodásra többet már nem is lesz szükségük, lehet majd másokat hasonlítgatni hozzájuk.

Csak az kérdés, hogy majd akkor is ilyen könnyedén, olcsón, jó időpontban, kellemes helyen és illusztris társaságban lehet-e majd őket elcsípni Budapesten, ha egyáltalán el lehet majd, mint most június hetedikén, pénteken. A Mikszáth Kálmán téri Trafik jó helyen van, hangulatos, jó a hangzás, a 2000 Ft-os jegyár pedig főleg annak fényében egyenlő a semmivel, hogy az illusztris társaság nem kevesebbet takar, mint a június elején második lemezével jelentkező Magma Rise-ot, a Room of the Mad Robotsot és a Kiliant. A Mood-utódzenekar Magma Rise-nak érdemes külön bekezdést szentelni, hiszen ők a legjobb és legdoomosabb  Mood-utódzenekar mind közül, köszönhetően a veterán fanatikus Holdampf Gábor vezényletének, de azzal sem mennénk messzire,ha azt írnánk, hogy jelenleg ők a legjobb aktívan koncertező magyar metalzenekar. Bár valamikor lesz egy kifejezett lemezbemutató koncertjük is, ez lesz az első alkalom, amikor már második lemezükről is adnak elő dalokat. (Az anyag a HammerWorld magazin friss számának mellékleteként érkezik.) Egy új dal már meg is hallgatható:

A budapesti Room of the Mad Robots egy hasonlóan sokszínű és sok forrásból táplálkozó együttes, mint a Naam, ráadásul még az példaképek között is akadnak átfedések, de náluk a vaskos, modern megszólalású riffeken lesz a hangsúly, két lemezük (2010, 2012) számos újságíró mellett a közönség tetszését is elnyerte. Ami pedig a Kiliant illeti, a stoner és a grunge alapok náluk is megvannak, ezt ugyanakkor a magyar alternatív zenei tradíciókkal vegyítik, és hoznak létre valamit, ami sajátjuk, mi legalábbis ilyesmi felfogűsú bandával nem nagyon találkoztunk még. A kiadós esti program 19:30-kor kezdődik, belépőjegyek pedig a helyszínen válthatók. További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr615340193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum