RockStation

Harmatcsepp a bolhafingon: Palms - Palms (2013)

2013. június 20. - Ernő Hellacopter

Palms I.jpgAz Isis 2010-es megszűnésének oka a kiapadt kreativitás volt, amit nem egészen tudtam mire vélni, egészen addig, míg rá 3 évre meg nem jelent a Palms debütáló lemeze. Az Isis 3/5-ét soraiban tudó formáció, megtámogatva a Deftones-os Chino Morenoval, mindenki érdeklődését felkeltette, aki bármely fent említett zenekar ismerője/kedvelője. Nekem indulásnak már eleve sántított Chino Úr részvétele a projektben, mivel anyazenekarát sem kultiválom túlzottan. Ettől függetlenül akár még valami kultikus is születhetett volna a fenti kollaborációból, de a négy úriember egymást múlva alul tett le egy olyan lemezt az asztalra, amit egyszerűen semmilyen aspektusból sem tudok pozitívan értékelni.

A 6 számot tartalmazó korongon olyan semmitmondás megy, hogy a vad ásitozás közben még az állkapcsom is majdnem kiakadt. Aaron Harris dobos még esetleg mentheti magát, bár elég halovány a teljesítménye, de ehhez a zenéhez ő nem tudott már többet hozzá rakni. Jeff Caxide basszer is a körülmények áldozata, és bár a négyhúros hangzása kifejezetten tetszik, de ugyanez már az Oceanic-en is megvolt, és azóta meg lett volna a lehetősége megújulni, mégsem tette. Elpengetget, úszik is a ritmus tőle szépen, de a nagy semmibe.

Palmsband.jpg

A főkolompos Bryant Clifford Meyer, akit amúgy remek zeneszerzőnek tartok, itt szerintem erősen mellélőtt. Összegereblyézte az összes dallamot, amit előző zenekaraiban kipottyantott, és kivette belőle az agyat, a szívet és a lelket, aztán összerázta a maradékot, leöntötte Moreno szósszal, és idedobta elénk, én viszont ezt nem kajálom be. Vagy eljárt Meyer felett az idő, vagy egyszerűen megelégedett az eddig elért relatív sikerekkel, és úgy volt vele, hogy az Isis brand elegendő lesz beadni ezt a semmit a nagyvilágnak.

A Red Sparowes zátonyra futott, de előtte felemésztett vagy 15 zenészt, az Isis kifulladt, de előtte lerombolta azt a gigászi csodálatot és tiszteletet, amit az Oceanic+Panopticon lemezekkel elért, és most túl a zeniten, a Palms képében megpróbálja elhitetni, hogy amit látunk, az nem délibáb. Pedig Mr Meyer, ez egy kurva nagy délibáb. Nem akartam Aaron Turnert belekeverni ebbe az egészbe, de az a pali egymaga többet ér, mint a Palms színeiben játszó négyes összesen! Ez harmat gyenge lett, amit nagyon sajnálok. Hiányzik az Isis, de eddig úgy tűnik, hogy a pótlásukra szakosodott zenekarok (pl. Huldra) nagyobb sikerrel indulnak a versenyben, mert frissek, ötletesek, lelkesek, ami a Palms lemezéből teljességgel hiányzik. Szar ügy, de ez van.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr765369700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum